Kispadon akarok ülni. Tudatosan ezt választottam, s ezen nem akarok változtatni sohasem.
Én nem értek a focihoz (sem), de gyanítom, hogy érdekesebb egy olyan mérkõzés mellett várni a sorom tartalékként, ahol a játékos tudja, mit csinál, tud játszani.
Muszáj olyan kispályán várakoznom, ahol ugyan lelkes játék folyik, de nagyon nem ismeri a delikvens sem a koreofráfiát, sem a szabályokat? Nekem kéne a tartalékból diktálnom? (Ebben is?)
Én még ebben is benne lennék, csak nincs idõ az edzésre...
(:)
/Ebben több csavar is elõfordul; annyira ügyi vagyok, hogy bizony a meghatódottságtól fátyolos lesz a tekintetem...:)/
← Esik a hó | Kender → |