Mai hülyeségem

Ma épp két hete, hogy megtörtént a BOKASZKÓPOM, s ezt megünneplendõ csináltam egy marhaságot.
Mentségemre szóljon, hogy a varratszedéskor -annak épp egy hete-, Tanár úr azt mondta, még egy hétig tehermentesítsem, aztán lehet fokozatosan mûködésre bírni. No, én már ez alatt az idõ alatt is, tán háromszor bírtam túlmenni a határon, mert például a konyhában -bár minden kézközelben van- azért csak toporgok  sokat. Már amikor fõzök, így ezen alkalmak kivételével, hiszen minden alkalommal kiderült, ez még nem nekem való, nem fõztem. Tornára is mocival mentem, satöbbi.
Ám ma, valószínûleg egyik utolsó alkalommal megejtettünk egy Erikrandit.

Azt hittem, nem lesz gond. Az Árkádban szoktunk találkozni, hiszen oda õk be tudnak jönni -akadálymentes kékbusszal-, én pedig addig tudok kimenni -mert kékbuszról, nem végállomáson csak ha valaki van velem, akkor tudok biztonságosan leszállni. Szóval, ma a tõlünk 8-kor induló nem akadálymentes elõvárosi busszal indultam, a Kelenföldi állomás végállomáson leszálltam.

(Megjegyzem a buszon megint mr2-t hallgattam, Buda Marcit imádom, ezt is sokszor mondtam már, és most beszélgetett LL Junior-ral. A zenéje, hmmm..., az attitûdje -bár most, hogy Fatima is benne van ebben a cuccban, javított egy kicsit nálam-, ám a hangja...!!!!! Szóval, egy réges-régi messzi-messzi galaxisba repített... de ezt csak közbeszúrtam, na.



S ráadásul egy darabig mellettem utazott a buszon JOE GILGUN, vagy legalábbis az alteregója. S ettõl nekem indokolatlanul jókedvem támadt.)

Onnan indul az M4, mely komplexen akadálymentes -megjegyzem, egy vagy két lift van állomásonként, ahol kettõ, ott is azok egy helyen, és mindenhol ezekhez irtózatosan sokat kell gyalogolni-, ezzel mentem el a Keleti pályaudvarig.
Nos, ott nem lehet a két metró között akadálymentesen átjutni, így kénytelen az ember ilyenkor mozgólépcsõzni. S ez a mutatvány még a részleges tehermentesítést sem teszi lehetõvé.
No, én ráléptem a cuccra, s elordítottam magam. Kicsit részletesebben: bal kezembe fogom a jobb mankómat is és támaszkodom így -a másikat is markolva tehát- a balra, jobb kézzel támaszkodva a mozgólépcsõ futó kézizéjét fogva, idõben szinkronba próbálva hozni a mankó-láb-kéz mozgást, jobb lábammal rálépek a mozgólépcsõre s villámgyors mozdulattal utána teszem a másik lábam és a mankóimat. Tudom, elmondva ez idiótán hangzik. De ehhez is csak annyit fûzök, addig jó -és ezt õszintén gondolom- amíg nem tapasztal ilyet az ember, tehát akár ki is lehet röhögni engem. Ezen elsõ lépésnél a belbokám -a helyesírás ellenõrzõ nem szereti ezt,pedig létezõ szóössz- egy villámmal találkozott.
Azt hittem, bepisilek. S ez szerencsére nem történt meg, ám elordítottam magam. Közel s távol nem volt senki, így nem zavartam meg az utazóközönséget, le már úgy léptem, hogy az éles kín elmúlt, de újra generálódott amikor -mást nem tehetvén- megint terhelnem kellett. S ez még háromszor történt meg odafelé.

A randi alatt bevettem két darab Tramadol100-ast, így mikor elindultam, azt hittem sima úgy lesz. Mikor itthon leszálltam a buszról, azt hittem, nem tudok hazajönni. Cirka 200 m gyaloglás. Nem terheltem egyáltalán, de már ha leért is a lábfejem -s most a mûtéttõl "nyert" kb 15° mozgást -nem tudom mi az, ami a horizontális ellentéte, tán vertikális???, szóval azt, na-, s egy picit mozdulni kényszerült a valami a bokámban újra a villám jött elõ. Tehát azt kellett "tennem", hogy le sem rakhattam a lábam, de mivel a két csípõprotézis miatt ugrálni még mintha szinten sem tudok, csak a merev lábujjaim szintjén rakhattam le a talpam s átlibbenhettem felette.

Hát, kaland az életem!!! 
Most, bejegeltem és nem csinálok semmit. Fáj. Szegény Editet -minden gyógytornászok leggyógytornászabbika- megint zargattam, hogy ugye nem tehettem tönkre semmit sem, mármint ezzel nem kell mondjuk orvoshoz menni, vagy ilyesmi, elég ha békén hagyom? Szerencsére szerinte is így van, tehát nincs baj. Csak magamnak csináltam hülyeséget, de nem ez a legnagyobb  baj ma.

Hanem az, hogy most sem sikerült megörökítenem, ahogy Erik grimaszol vagy berreg... pedig igyekeztem....



De ami késik, az késõbb van. Úgyhogy egyszer csak sikerül dokumentálnom Énonokám magánszámát...

mai_hulyesegem