Írmag
Kedden délután, október 3-án, Pesten voltam, Bari Károly 65. születésnapját méltató versfelolvasáson, így le volt némítva a teflonom. Még csak nem is rezgett, hiszen akkor azért csak megnézem, ha berregni kezd, de ha nem csinál semmit, valóban békén hagy... tehát most is így tettem. Mikor is Magdával -akinek ismét, sokadszor s reményeim szerint még sokszor fogok, köszönetem fejezem ki...-, kijöttünk az est után, megnéztem, s lám, Aputól két hívás is sorakozott. Gondoltam, na biztosan berágott, hogy megint nem vettem fel, így rögvest visszahívtam.
Felvette s én rögtön mondtam a bocsit.... de ezt hallom:
-Apu meghalt.
Persze nem értettem.... ahogyzsoltiordítvamondjaatelefonbahogyanyumeghalt,,,ahogyapusírvamondjaatelefonbahogyzsoltimeghalt...
most Apu egy barátja mondta a telefonba... ezért hívott Apu telefonjáról. Éppen akkor vitték el, tudtam beszélni a mentőssel is, első blikkre azt mondta, még véglegest nem tud mondani, de úgy tűnik szívmegállás történt.
Ekkor Pesten voltam, a PIM-ben, vagyis már az utcán, ja nem is, a villamoson ültünk... Magda a buszomig kísért volna, de rögvest hívta a családját s mondta, hogy hazakísér. S így is tett. Sőt, másnap eljött velem Egomba is.
Nem sorjázom ezt, mert tényleg az agyi kapacitásom legvégéig eljutottam már és ahogy keresgélek a szinopszisok közt csak borzolom azok hűlt helyét s kezdek beleveszni magamba...
Abban a pillanatban, mikor ott, a villamoson letettem a telefont s mondtam Magdának, hogy ez van, belém hasított a kép, egy elszabadult lufiról...
Magányos vagyok 20011118 óta.
De igazán utolsó, végső és egyetlen írmag, 20171003 óta.
Ebből szakadtam el én, a magányosan, céltalanul, magatehetetlenül sodródó lufi...
Ezen a polcon a generációk stelázsiján már csak én vagyok.
.........................
Kieg. 20171230
Most szilveszter előestéje van. Itt ülök Apu házában, a csendben. Az imént -sokadik alkalommal- hallgattam a 30y BestOf-ját, gondolom, a szomszédok is...- és most először figyeltem fel az egyik szövegre. Már leraktam itt a padomon a felismerést, hogy BeckZoli egy_költő. Tehát ez -a felismerés ténye- nem lepett meg, csak az érintettségem volta új, de az nagyon. Pedig tudtam én, csak nem sejtettem...
"Bárhogy is forgatom, nem volt mindig bánat
Egy oldalát raktam ki a rubikkockának
Nincsen történetem, csak úgy kitalálom
Kitaláltam tényleg, nem is volt családom
Bárhogy is forgatom, nem volt mindig bánat
Egy oldalát raktam ki a rubikkockának
Nincsen történetem, csak úgy kitalálom
Kitaláltam tényleg, nem is volt családom
Bárhogy is forgatom, nem volt mindig bánat
Egy oldalát raktam ki a rubikkockának
Nincsen történetem, csak úgy kitalálom
Kitaláltam tényleg..."
Egyedül vagyok. Örökre,legalábbis, míg a kerítés túloldalára nem érek.
2017.10.09., 16:27
~~DISCUSSION~~
| ← Hevesen II. | Zöldségpucolás hangjai → |