Hevesen

A történet messze kezdõdik, de ez a része konkrétan INNEN indul.

Szóval, itt is, aztán a facebook-on is kitettem ezt a kérésem, s ahogy már eddig is nagyon sok nagyon jó ember mozdult meg. Volt aki -többen is- elkérte a címet és postán adott fel nagy kupac könyvet -volt olyan is, aki kávét és csokit is mellékelt benne Sanyinak- többen idehozták hozzám a felajánlást, egy kispesti barátnõmnél is volt egy ad hoc lerakat, valamint a Szolidaritás központjában egy másik, ahová a legnagyobb adag került. Ez utóbbit aztán a Szociális csoport koordinátora hazavitte magához s ott összerakta a már nála parkoló szintén hatalmas adaghoz, mi pedig, innen Battáról a SÉRÜLTEKÉRT ALAPÍTVÁNY Támogató szolgálatával kedden reggel indultunk eljuttatni mindezt a célhoz.

Tehát jöttek értem, itt bepakolta Kriszti a személyi segítõ és Gábor a sofõr, az itt lévõ nem óriási, de azért nagy csomagot, majd indultunk Kispestre, ahol már egy jóval nagyobb adag került a kocsiba, és innen jött velünk segíteni is, meg barátságunk okán pláne, Magda majd innen át Rákos-bocsánatdenememlékszempontosanhova, ahol már jóformán megtelt a kisbusz, mert Erzsiék akkurátusan becsomagolva annyi könyvet készítettek elõ, hogy azt öröm volt nézni... persze bepakolni -ahogy összekészíteni is- nagy munka volt, de én csak örömmel néztem s elvi támogatásomról tudtam biztosítani a serénykedõket.





Így, ennyi kanyarral, ám ennek fejében rengeteg könyvvel, már dél volt mire odaértünk Hevesre, az OTTHONBA.

Sanyi, ahogy mondta is elõre, reggel hattól tûkön ülve várta érkezésünk, s ennek megfelelõen örült is, mire végre odataláltunk. Nõvérkék és ápolók segítségével kipakolták a kocsit, én pedig követtem Sanyit a szobájába, hogy az évek óta tervezett kávézást megtehessük -útközben is, mikor telefonon beszéltünk, megerõsítette, hogy készül már a kávém... ráadásul egy adag ebédet is félretett nekem, így luxus kiszolgálásban volt részem.
Ketten élnek egy szobában, a másik úrral is beszélgettem egy kicsit, de sajnos,nem sokáig maradhattunk, Magda Kriszti és Gábor a hallban vártak, míg beszélgettem az intézményvezetõvel. (Már eljöttünk, mikor eszembe jutott, hogy le akartam fotózni a könyveket, mely képpel "igazolnám" a célba érésüket, se ezt persze -agy hiányában- elfelejtettem,így Õt kellett felhívnom s megkérnem ennek pótlására... Íme)





Megmutatta a könyvtárat, melyet most látva konstatálhattam, még kisebb mint azt az elmondás alapján elképzeltem, tehát valóban nagyon jó helyre kerülnek a kötetek.
Az intézményvezetõnek átadtam a Szolidaritás Mozgalom Szociális csoport kérdését, hogy az ellátottaknak/lakóknak van-e szükségük esetleg ruhanemûre, mert azt rendszeresen gyûjtünk, így ha igen, küldünk ide is. 
Nagyon szimpatikus hölgy a vezetõ egyébként s a válasza nyomán már szervezõdik a következõ kaland, csak most nem könyvekkel, hanem felnõttméretû ruhákkal. Talán õsszel újra meglátogatom Sanyit.

Az intézet egyébként, amennyire  meg tudtam ítélni, nagy területen fekszik és gyönyörû, gondozott parkban álló kisebb-nagyobb épületek együttese. Kifejezetten kellemes hely.
Persze nyilván más látogatóba menni és megint más benn élni egy kvázi zárt intézményben. Ezt nem tudom megítélni, de sok-sok élethelyzet van amihez képest egy ilyen intézménybeli élet maga a paradicsom.

Tulajdonképpen nem sok a 150-160 km -a kurflikkal cirka ennyi az út Hevesig-, de az én cakkos csípõmnek nagyon nem tetszett már ez kétszer is, ám a nap maga, és, hogy végre kávézhattam túlélõ barátommal meg de.
Sõt, az intézményvezetõ is és a hely hangulata is nagyon kellemes tapasztalattal gazdagított, és minden bizonnyal lesz még folytatás.

Köszönöm Magda, köszönöm Sérültekért Alapítvány, Támogató szolgálat, köszönöm Kriszti, köszönöm Gábor, köszönöm Szoli és legfõképpen köszönöm annak a sok-sok embernek akik összeadták a rengeteg, kivétel nélkül jó állapotban lévõ könyvet!

hevesen