Mai kerengésem

Mostanában sokat megyek, de ez talán nem különleges, mert feszt ezt csinálom, s idõnként elérek teljesítõ-képességem határához, mint most is.

Épp ezért a tegnapom odaadó pihivel telt, de ma már nekiindultam például gyógyszert szereznem meg valami étket is, tehát kanyarogtam a városban.

Igen, kanyarogtam, mert nem ám, hogy megyek amerre akarok, amerre a logika vagy a legrövidebb út a kitûzött célhoz vinne, hiszen nem úgy van az... én, mint konok nyomorék, megyek a szép, bordón csillogó, összefogással született mocimmal... arra, amerre korábban már kitapasztaltam, hogy a nem akadálymentes közúthálózaton hová hogyan -mely kerülõkkel- juthatok el. Tehát kanyarogtam.

Elõbb le a texoba, ami eleve nem egyszerû történet nekem, hiszen -szám szerint röhej- egy járdaszegély van ami utamat állja a kézenfekvõ útvonalon -igen, egy darab... konkrétan meg tudom mutatni, hogy hol estem hanyatt -vagyis persze nem, csak a lökhárítóm csattant és állt meg a szívem egy-egy ilyen alkalommal- már többször is, le is adtam a megfelelõ  helyre ezt s vártam.

S persze várok is. De gyanítom, csak mert annyi eszem van, amennyi. Semennyi... de ez egy másik történet... ígéretem meg volt... és ez is egy másik ... vagyis nem is, épp ugyanez a történet, de maradok az enapi idõfonalnál.

Szóval, mentem, befizettem egy nagyon irgum-burgum csekket és megvettem a napokkal ezelõtt elfogyott gyógyszerem, majd bementem a tényleges árutérbe. Ott is keveregtem, tisztes úr és kedves hölgy segítségével sikerült elérnem a magasan lévõ dolgokat, majd indultam kifelé, a pénztárnál ismét egy nagyon kedves, segítõkész szakszemélyzettel találkoztam s nyugodtan gurultam is kifelé. Gondoltam, jövök haza.

Még a texo mellett voltam, mikor hívott az ortopéd-cipészem -hehe... nekem ilyenem is van...- székes fõvárosunkból, hogy kész a cipõm, ott van az üzletben, bármikor mehetek érte. Megbeszéltük, hogy nem is kell nekem felmenni, hiszen már a próba megvolt, csak egy apróság, a jobb oldalon nõtt lábamon hordandó és két és fél számmal kisebb cipõmre, vagyis alóla lemaradt a 2 cm-es talpemelés, melyet mostanra pótoltak, tehát felsõrészt próbáltam már, az tökéletes, s ha a talpam is kvázi leér majd, minden oké lesz, vagyis akárki elhozhatja majd nekem. Tehát ezt megbeszélendõ álltam meg a járdán, a texo benzinkút és körforgalom mellett. Hogy ez épp ott történt, gondoltam, akkor nem is haza indulok, hanem lemegyek az onnan cirka egy utcányira lévõ Sérültekért Alapítvány székhelyére, mert õket kérem meg a cipõm elhozatalára -ahogy ezt korábban meg is beszéltük már s aktuálissá lett.

Ott tanakodtam a jrádán, hogy most akkor merre, mikor mellém ért egy babakocsit toló, fiatal anyuka s a kocsiban kicsiny fia. Egy nagy dobozzal egyensúlyozott s közben -így egy keze volt csak szabad- próbálta egyenesben tartani a babakocsit. Én meg, mivel gépesített egység vagyok, gondoltam... és szóltam is:

- El tudom kísérni Önöket, s a mocimmal elvihetem a csomagot, ráérek! -reméltem, hogy nem veszi Anyuka tolakodásnak ezt, legalábbis érzi a segítõszándékot ebben -pedig csak a karmámat tataroznám...ugye-, s lám, most nem csalt megérzésem. Bár a segítségem nem kérte, beszélgetni kezdtünk.

Itt, Százhalombattán a közterületek, közintézmények akadálymentesítésérõl.

Ájvé... megadtam az emilcímem s megegyeztünk, hogy igen, épp azért, mert Õ is átélt egy traumát, érti az akadálymentesítés általában fontos voltát. Azt, hogy ez a kérdés nem kizárólag egy szûk társadalmi réteg igényének kielégítésérõl szól, hanem minden ember életében van olyan szakasz, amikor elengedhetetlen az épített környezet akadálymentes volta. Itt persze csak a fizikai szegmensrõl beszéltünk, de merjünk nagyot álmodni, s a törvényeknél maradva ugye, komplex akadálymentesítés a cél. Remélem, kedves hölgy megkeres, s tovább "ütjük a vasat".

Ezután kerek lélekkel mentem a Szellõ utca felé... a texo felõl még egyszer sem mentem, de gondoltam, ha már ott van ez az intézmény és városunk egészen a nemrégi 3,7 milliárdos krachig egy egészen mûködõ település volt -ahol kontinens-szinten párját ritkító pitypang-szökõkút és zsebkendõnyi méretû díszpark bûvöskocka extrával születik, tagadhatatlanul a város szépülésére... de iszonyú pénzbõl-, arrafelé csak elkészült a közterületi fizikai -mert a lámpák például a fõúton sem "szólnak", de ne kötözködjek már ennyire, igaz?- akadálymentesítés, tehát bekanyarodtam a mocimmal a texo-körforgalomtól az Olimpia utcába.

Aha. Az elsõ útszakasznak egy kanyar után úgy van vége, hogy a járda elvágólag be van fejezve s az a szép zõd gyep... az van utána. S közben mindez, mármint az addigi járda, cirka egy méternyi szélességûre szûkül, tehát megfordulni sem tudtam rajta, s lévén kanyarban van azonmód a frász állt belém, hogy miképp tolatok vissza....

Jóvanna.. nekem míg volt eszem, se volt jogosítványom, mosmegmán eszem senincs... de ilyen frász belémállás meg de... ám a cseresznye ugye... szóval épp arra jött egy mit sem sejtõ úr, akit esdeklõ szemekkel és pilláim remegtetve megkörnyékeztem, hogy segítsen már visszanavigálnom a civilizációba, s lám -biztos szándékaim ellenére annyira fenyegetõ egy öregrokinéni vagyok, hogy nem volt más választása- kedvesen segített is. Egy ponton, ahol már elfértem, segített irányba is állnom, majd megköszönve segítségét, elváltak útjaink s kénytelen voltam az úttesten haladni tovább (megjegyzem, a harmadik kocsilehajtón tudtam csak lejönni, annyira magas ott a járda és annyira téraránytalan a kocsifelhajtók szöge az úttestettel... mint némely helyen az "akadálymentesítésre szabványosított betonelem"... de ez egy másik, s ennél sokkal kisebb, de tényszerû morgás témája lehet... ).

Ilyen kalandok után végre odaértem a Szellõ utcai épületekhez, s bátorkodtam be is menni. Sosem tudom hová is megyek pontosan itt, de gondoltam, akárkivel is találkozom, nekiszegezem a kérdést, miszerint: "Zsuzsi vagy Gábor kéznél van-e?" Tehát elhatározásom ingathatatlan volt (bár a murva kicsit ingóvá tette a mocim, de ennyi belefér... kaland az életem, ugye...)

Egy ajtón beláttam s éppen telefonált egy hölgy, nekem meg több sem kellett, intettem neki, mikor felém fordult, s vártam, hogy ha lesz rám egy perce, õ lesz az aki megnyeri a kérdésem...

Nem is telt bele annyi sem talán, már ott is volt mellettem a hölgy, bemutatkoztunk egymásnak -s én nagy küzdelmet folytatva magammal, megtaláltam õt: Szélpál Stefi drámapedagógus-, elmondtam amit szerettem volna, kiderült, hogy majd a jövõhéten érhetem utol õket a nyígömmel -természetesen segítségét felajánlotta õ is, csak nekem ebben most más nem lenne jó-, aztán feltett egy kérdést, amitõl én megint billentem egyet. (Vagy hogy kéne mondanom...)

Azt kérdezte, hogy én vagyok-e az a Márti, akirõl Gábor -az alapítvány sofõrje- sokszor beszélt neki. Én persze csak néztem kifele okosnak nem mondható, de okos tekintetet felmutatni elszánt fejembõl s e tétova reakciót látva még folytatta is. Ekkor már egyértelmû volt, hogy igen, én vagyok az a kotnyeles akivel eddig nem találkozott, s elmondása szerint örül neki. Mármint nem annak, hogy eddig nem... jaj.. szóval... :) És folytattuk is.

Egyetértettünk alapkérdésekben. S abban is, ha többen nyomjuk, mozdulhat a dolog. (Csak én teszem hozzá, engem, mivel nincs agyam, ha nem mozdul sem sarkall a feladásra... mert túl buta vagyok ahhoz, hogy feladjam, belássam ha valami sziszüphoszi munka...)

/Sziszüphosz ehunnan e/

Megbeszéltük, hogy a jövõ héten összeülünk s megbeszéljük együtt az értékek -s hozzáteszem érdekek- mentén a közös munka lehetõségét.

Szóval, Gábor, pletykás vagy! És ezt én szeretem. :)

Összefoglalva kicsit: lesz cipõm, télicipõm, de ez majd egy külön hálamese része is, alakul a dolog, mely a társadalmi érzékenyítéssel kezdõdik szerintem. Most már tényleg az a következõ lépés, hogy a potentátok, akik esetleg döntési helyzetben vannak, ne gondolják e törvényekben is rögzített kötelezettséget egy luxushóbortnak és nem döntési helyzetben lévõ, de iszonyúan felsõbbrendû hangsúllyal leereszkedõ emberek, akik sérültekkel találkoznak ne gondolják például a betegszállítást taxiszolgáltatásnak... -tudom, ez nem egy lépéssel érthetõ, itt csak egy illusztráció, mert MEGÉRDEMLEM...

Partnerekre akadtam. Olyanokra, akik egyfelé gondolkodnak, ugyanarra, fontos kérdésekben, mint én. Tehát a mai kerengésem eredményekkel kecsegtet.

..................................

ÜTKÖZÉSEK

mai_kerengesem