Ha hagyomány, hát teszünk róla...

Pénteken elutaztam Esztergomba, Hármaskát vasárnap hazaszállítandó. Aztán meghívást kaptam uncsitesómtól, hogy szombaton éjjel egy barátnõjének kertjében vegyek részt rituális tûzugráson... (Ki barátnõ, már nekem is ismerõsöm, sõt, mi több, igen kedves ismerõs.)

Hmmm... Én? Nadekérem... én roki vagyok, vagymi!!

Gondoltam, szívesen megyek, Hármaska meg aztán legalább akkora lelkesedéssel, úgyhogy, mit nekem egy kis tûz??!! Irány a szentivánéj!! (Elsõ lépésként Kata autója, mert én azért annyit nem tudok gyalogolni, hogy a város másik végében lévõ tûzrakásig elsétáljak.:)

Egy kis utca Egom régi részén, ahol régi családi házak vannak, mind az utca felé épült, tehát kívülrõl nézve teljesen zárt. Én ott még akkor sem voltam benn egyetlen házban sem, mikor egomiként éltem, tehát igen nagy meglepetés volt, mikor bementünk a -mondom- kívülrõl teljesen zárt homlokzatú épületbe.

Magában a házban nem voltam benn, csak a kertben, de ez éppen elég volt arra, hogy azon nyomban beleszerelmesedjek Zsuzsi otthonába... Kicsi kert, itt-ott kövek, fák, borostyán, mindenfelé cserjék, kisebb-nagyobb szobrocskák, térplasztikák... Wow!! Hangulata az van annak a kertnek, az biztos, nekem azonnal a "gyere, szívesen látlak egy teára", jutott az eszembe, vagy valami hasonló... :))

Szóval, hátra mentünk, ha jól emlékszem, átkeltünk egy fûzfa földig hajló ágai közt, s a hátsó udvarban három szép vaskorlátos padra telepedtünk. Illetve én telepedtem, a társaság többi tagja, akik egész emberek, a leendõ tûz körül tüsténkedtek. Ahogy elnéztem tizenhármunk közül egyikünk sem volt igazi tûzrakó, de végül is boldogultunk a máglyával (rengeteg gally, száraz ág, valamint újság segítségével:)

Íme:

Aztán sorszámokat írtak, s mindannyian húztunk. Én azonnal mondtam, hogy maradok a pezsgõnél, a tûznek is jobb, s nekem is ha nem kerülünk közelebb egymáshoz. De nem volt mit tenni, Hármaska húzta a '10'-t, én pedig a '11'-t. Berta simán átszökkent a rakás fölött, én még szabódtam, tehát a 'maradék' emberkék ugorhattak...

Aztán nem volt mese... Kata (uncsitesóm) s GépKati (mint kiderült, valaha ismertük egymást, de én már nem emlékeztem...10%:) fogtak egy gallyat a tûzbõl, aminek parázslott a vége, s a két oldalára álltak, mondván: "Márti! Most te jössz!"

Vagyis, én is átugrottam a szentivánéji tüzet!! Hát, ezzel a tapasztalattal is gazdagabb lettem.

ha_hagyomany_hat_teszunk_rola