...és inamba is szállt...

Bakker! És akkor nagyon-nagyon finoman fogalmaztam!

Tegnap bepipultam, mára pedig kezd a kétségbeesés eluralkodni rajtam.
Tudom, hogy a pipaság jobb nekem (már agysejt-karbantartásilag, ha már muszáj valamelyiket elõhívnom), mégis most itt ülök, és megesz a veszett fene...
Mert a világ körülöttem (vagyis a világ számomra elérhetõ közelségben leledzõ része) valami gyönyörûséges, de iszonytatóan rosszat sejtetõ álarc mögé bújt.




Ez szép, ugye?
De amikor irgalmatlan vehemenciával nekieredek az útnak és a harmadik lépés után tudatosul bennem, hogy nem kell felemelnem a mankót, hisz akadály nélkül csúszik az mellettem a kövön, akkor ijedtemben lecövekeltem és végre észrevettem, hogy alattomos nesz kíséretében hull alá az égbõl valami kitartó, apró cseppekbõl álló, a víznél nagyobb sûsûségû cucc.
Ekkor persze már volt idõm körülnézni, s láttam, hogy ugyan még nem összefüggõ réteget alkotva, de határozottan kialakulófélben van a jégpálya körülöttem.

Amolyan miszterbínes mozdulatokkal fordítottam hátat addigi útirányomnak, s lassan, igen megfontolt tempóban (mankómat a járda melletti füves részre támasztva; de mint kiderült, nem sok segítséget kapva ezzel) bekotródtam a házba.
Most itt ülök, nem tudok elmenni tornára, sem boltba, és semmi nincs itthon, de még pénz sem (mihez a matából hozzájuthatnék, de az is ott van, én meg ugye itt), hogy rendelhetnék valamit és a csekkeket is be kell fizetni, de még telefonon keresztül sem tudom -átutalással, telebankon-, mert ugye, nem mûxik a nokijám...

Ehhhh....



/Kép innen van e/

es_inamba_is_szallt