Leálltam vele, de nem ment könnyen, s mire sikerült, boldogan veszem tudomásul, hogy nem felejtem el, mennyit nyertem azzal, hogy nem etetem a trollt....
De örömmel, s közben rettenetes borzadállyal, mély undorral és kínba hajló fájdalommal veszem tudomásul, hogy még mindig nem bírnak a trollok meglenni nélkülem.
És azt hiszem, a troll, ezekre nem jó kifejezés.
Soha. Mondom, soha nem akarok ezeknek a közelébe sem kerülni.
Nem etetem õket, hiszen az éhhalálnál szebbet egyik sem érdemel, majd a következõ körben vagy megtanulja, mennyire aláment a minimális szintnek is, vagy ismét döggé válik.
/...és még hasonlít is, de mennyire.../
Aki pedig abban leli örömét, vagy nemes küldetésének tekinti a dolgot, hogy a barmok minden megmozdulásáról feltétlenül tájékoztasson engem, nos az minimum érdekes.
Ha ettõl kerekebb az életed, fel ne add a dolgot!
← Linóleum sirató | Magyar vs. magyaros → |