Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Ditte


  

Mérlegem megint kicsit helyrezötty. És ez nekem jó. Ez nagyon jó.

Reggel hatkor zizmergett a telefonom, s ahogy kitapogattam és elnyomtam arrébb, jóval arrébb a kerepet benne, pöttyet eltûnõdtem, elõbb azon, hogy vajh milyen nap van.... majd mikor ezt tisztáztam magammal -hogyaszongya nem lehet más, mint vasár- -, rögvest odatolakodott a következõ kérdés: mi a reteknek kellene nekem ilyen betegesen korán kelnem? Tehát visszatértem a nihilbe... ám valami mégiscsak mûködik, így 12 év után végre leírtan, orvosi pöcsétes dokumentációban, súlyos hézagokkal szabdalt agyam helyén, hisz kis idõ elteltével kipattant szemem, s bevillant az örömittas kép: végre tanákszom fogadott lyányommal máma!!! (Mert ugye ezt beszéltük meg tegnap??? Öööö....- mondám, de ilyesmi nem szokott elbizonytalanítani, ugye)
Felkeltem, elkészültem -hmm.. bírtam magam nyakon önteni mentolos szájvízzel, de nyoma nem maradt, ám így parfümöt inkább nem tettem magamra, gondolván, még összevesznének...-, majd kibattyogtam a buszhoz.
Persze a gépet be sem kapcsoltam, így ellenõrizni sem tudtam, hogy most akkor jól emlékszem, vagy mi a lábtörlõ van, de magabiztosan kitipegtem az elõvárosi buszhoz. Nos, vonatot nem tudok használni egyáltalán, buszt sem, a panorámás járatokat -illetve panorámás kocsikat- kivétel nélkül lehetetlenség megugranom, ám eddig gond nélkül gyõztem a sárgabuszokkal szemben. Régi szép idõk! Ugyi... hiszen akadálymentesítési elvárás EU felõl és egyáltalán a kornak megfelelõen le van szarva mifelénk, így a korábban alacsonypadlós járatok is mára magasépítésûre cseréltettek, amelyeket ugyan tudok használni, de a legutóbbi mûtétem óta igazi kanosszajárás a fel- illetve leszállás. Sokáig tart, fájdalmas, balesetveszélyes és kifejezetten rossz látványt is nyújt, de ez utóbbi már nem az én bajom, így döntöttem...

/Én fel akarok szállni... megint fel akarok szállni... de hasonlítani nem tudok, soha nem is tudtam, de nem is akarok... zsz.hu/

Szóval, feljutottam az Etelére, ahonnan villamossal mentem tovább, mert a randit a Deákra beszéltük meg, mert oda tudok eljutni kvázi gond nélkül. Erõltetett menetben azonnali csatlakozást értem el -s bár a villamos sem akadálymentes, semmilyen szempontból sem-, kis torna után már zötyögtem is Ditte felé.
DITTE. (..és ez csak egy része a ditteológiának, de ízelítõül megteszi...)

Leszálltam a 49-esrõl, skubiztam de nagyon, hátha ottan vár már, de nem láttam sehol, így átmentem a másik vágány mellé, és leültem a padra, mert onnan viszonylag jól beláttam a környéket.
Vártam és naná, megfagyás közeli állapotomban elkezdett dübögni bennem agyam nemlétét jelezve a kérdõjel, miszerint biztos, hogy mára beszéltük meg, biztos, hoyg a Deákra, biztos, hogy ekkorra???? Pánik. Fagy.
Kézenfekvõ ilyenkor, jelen korban a telefon. Igen ám, de Dittének nem van mostanság magyar teflonja, az írre meg hiába küldenék bármit is, egyrészt a gatyám bánná, másrészt majd egy hét múlva, ha hazaér olvashatná el, így ez nem játszik. Kutattam agyam helyén, hogy hol is beszéltünk tegnap? (Már ha beszéltünk és nem az van, hogy ... jajnekemjajnekem...) Szkájp? Fészbúk? Ja, nem! Dzsítók!!!
Akkor elõ teflon, és kétségbeesett vaküzi -hisz nem látni én az akkora karaktereket ami a hálón leledzik a telefonomon...- Dittének, hátha Õ nem ilyen begyöpösödött néni, mint én, s a net kéznél van nekije akárhol is van éppen. Elszórakoztam kicsiny ideig, míg gyõztem, s közben észre sem vettem, hogy kaptam egy sms-t. Ráadásul egy ismeretlen számról, elsõ blikkre érthetetlen tartalommal. Majd mikor másodszorra átnéztem, fagyos kezeim közt a telefonnal, s fagyos agytalan agyammal megértettem, hogy egy európai megnyugtatásban volt részem, miszerint nyugi van, Ditte úton. Tehát vártam, s néhány perc után be is futott!
Õ is átfagyott, így azonnal a viszonylag kézre esõ Tejivó felé indutunk, ahol remek kávét, sajtot és croissant-t  ettünk és olyat beszélgettünk, hogy ihaj! Volt vagy egy óránk, így beleszuszakoltunk mindent a fennálló idõnkbe, hogy megosszuk egymással amirõl nem tudtunk beszélni a hálón át. Én ráöntöttem mindent az idõ elsõ felében, majd mikor elfogyott a témám -na, persze csak perpill, de akkor is- felszólítottam, hoyg most Õ következik, s tette is amit tennie kellett.
Kaptam levendula és gesztenye szappanokat!
Még volt idõnk megnézni a téren a karácsonyi vásárt (vásárkát, inkább) is, majd sírva búcsúztunk amint felpakolt a villamosra, mert itthon csak egy hetet vannak, így tiszta rohanás az idõ, ennyi fért bele és ezért is nagyon hálás vagyok.




/A nap jelképe nekem... kékkõ, tiszta, mint  az eufemizált tenger memóriám helyén... innen, e/

Köszönöm Ditte! Medve, Gerda, Zoi, kár, hogy nem találkoztunk, de majd nyáron, igaz?


  2013-12-15
  ~~DISCUSSION~~
ditte rokiság talema

ditte

ZENEMA - Csönded vagyunkLátóteret elfedõ