Ezt kaptam tõled. A mi almánk.
Ez maradt. Most itt, nekem.
Köszönöm, hogy szerettél, hogy szeretsz, hogy mindent megkaptam tõled, hogy mosolyogsz rám, hogy nem hagysz magamra, bár egyedül vagyok, hogy õk a gyerekeim, hogy van mire építenem.
Tudom, hogy miattam. Azt is tudom, hogy együtt terveztük el, és úgy gondoltuk, hogy ez nekem menni fog. Vársz rám. Köszönöm.
Azt mondtad: "Kék az ég!"
Nézem.
Köszönöm!
← A homlokom hozzád nyomom | Már ma van → |