Upload failed. Maybe wrong permissions?
Mikor reggel kinyitottam szemem, megesküdtem volna rá, hogy vasárnap van. Mire aztán leesett, hogy nem addig a, hanem szerda és nekem szaladnom kell utamra! Tehát készülődés, újrapróbálkozás a menetrendek.hu-val, melyet már napok óta igyekeztem rávenni, hogy mondjon nekem infót a Batta és Campona Volán általi viszonylatáról, de többnyire a legkecsegtetőbb eredmény az volt, hogy Batta-Kelenföld elővárosi busz, majd Kelenföldről gyaloglás a célig. Nos, ez nekem nemhogy nem begyere, de még hihetetlen is, mert ki van csukva, hogy Érden átszállva nem lehet eljutni egyszerűen Budatéténybe. /Beírtam ezt az opciót is, de nem átszállásként értelmezte, csak érintett pontként, s így meg is felelt az általam támasztott követelményeknek, csak a valóságnak nem./
Egyszer kiadta a helyes lehetőségeket, én kaptam az alkalmon s retró módszerrel, tollal s papírral, jegyeztem a tényeket, s egyeztetve Hármaskával az innen 10-kor induló busznál maradtunk, melyről Érden átszállva cirka fél 12-re érek a Camponába.
A buszon ismét egy nagyon kedves sofőr volt, kértem türelmét a nem végállomási leszállás miatt, s készséges is volt. Érden megvettem a következő jegyem, kifaggattam a jegyes nénit a honnan_megy-mikor felől, majd vettem egy kávét egy girososnál -egy szimpi ficakot kértem meg, hogy a poharam vigye ki az asztalhoz, s ő mosolyogva meg is tette-, s néhány oldalt elolvastam az Éles-ből (https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/eles?recLink=1), bevettem a mai második fájcsimat -ami így, a kettő együtt tesz ki egyet a bokaműtét előtt igen nagy darabszámban elpusztítottból-, majd kiültem a busz szigetéhez s olvastam tovább.
Alacsonypadlós busz jött, majdnem tele is lett, annyian szálltunk fel ott, s elkanyarogtunk a Campona-ig. Szerencsémre végállomás volt, de így is be voltam rezelve, hogy elveszek... Leszálltam, bebattyogtam az épületbe, s ott hívtam Bertát. Ösmer engem, tehát instrukciójában csak annyi szerepelt, hogy előre!! Nos, ennyit meg tudok jegyezni s tettem is, majd egyszer csak megláttam Énonkámat,amint irgalmatlan elánnal terelgeti Őanyukáját valami számára megkérdőjelezhetetlenül fontos dolog felé. Én szedtem a lábam s annyira vigyorogtam, hogy ihaj!
Aztán Bandi is előkerült, átadtam a MEOSZ-igazolványom -mert azzal nekem s egy kísérőnek kedvezményes jegy váltható, s nekem tele az összes kezem bottal, így az adminisztráció nem nekem való-, és irány a cápák.
Telefonon előre egyeztettem kerekesszék ügyben, mert reméltem, talán van ott kölcsönvehető szék, az ilyen lustáknak, mint én, s lám. A biztibácsi hozta is én beleültem, Berta pedig tolt.
Erik Őapukáján csimpaszkodott, és boldogan mutatta nekem a szebbnél szebb halacskákat, hangosan riogva és széles mosollyal, csillogó szemekkel szaladt egyik tárlótól a másikig. A rájasimogató alagútjába bemásztak Bertával s hangosan értékelte a feje felett úszkáló halacskákat. S kintről meg is simogatták az egyik ráját.
A nagy akvárium alatti folyosóban időztünk jó sokat, mert ott több cápa is szolgálatot teljesít, s mindegyiket többször meg kellett számolnunk. Erik nagyon élvezte. Én pedig azt, hogy ennek az élménynek részese lehettem.
Köszönöm gyerekek!
A Tropicarium kijárata egy ajándékbolton vezet át, ahol naná egy rakat játékon kell átjutnia a szerencsétlen felnőttnek a vele tartó gyermek kívánságainak ellenállva. Vagy nem. Mi is gazdagabbak lettünk egy tűzpiros trailer-rel, s rajta egy piros s egy kék quad-dal. (Persze ez királyi többes, hiszen Erik garázsába költöznek a szerzemények, nem közös tulajdon.)
A kerekesszék nem hozzám volt beállítva, tehát az ülésmagasság miatt a jobb oldalon nőtt lábam nem tudtam a lábtartóra feltenni, így tulajdonképpen örültem, mikor felállhattam belőle. Persze ha nem lett volna ez, én egyáltalán nem tudtam volna végigjárni az akvárium-terrárium sort, csak hát nyígek, na.
Ketteskével találkoztunk, aki ott dolgozik az egyik üzletben, majd mentünk enni valamit, mert már mindannyian éhesek voltunk. Kávé, szendvics, cola, sültkrumpli. Ez volt a menü, s egy kicsilány, aki talán egy félévvel lehet idősebb Énonokámnál, négy lufival felszerelkezve mosolygós cserfességgel kezdett udvarolni Eriknek. Remekül elbeszélgettek, mind megcsodáltuk a lufijait. Ott ragadtam meg az alkalmat s átadtam Énonokámnak a két Bogyó és Babóca kötetet, melyeket addig a táskámban hurcoltam magammal, aztán mentünk tovább.
A vonatjuk pár perccel később indult, így Berta engem irányba állított és elbúcsúztunk, ők amarra én meg emerre.
Kicaplattam a megállóhoz, ahol leszálltam a buszról délben. Néztem a táblicskut, de mindahány csakis BKK-sról informált. Ember sehol. Majd kisvártatva beállt egy másik, pár méterre lévőmegállóba a százötvennemtomhányas kékbusz. Előrementem a parancsnok ajtajához, s elmondtam néki a bajomat. Hogyaszongya ittende szálltam lefele a_zérdi sárgabuszról, ám nemtom honnan mén az visszafele. Parancsnok úr kedvesen mosolyogva felvilágosított, hogy ő azt bizony nem tudja, de kerüljem meg az épületet -cirka állomásépület, vagy mi-, mert a másik oldalán van információ.
Nosza, mondám. Épület megkerül, de nemhogy infó ablak, de még tábla vagy egy nyomorult tacepao sem volt. Elölről kezdtem az imént félbehagyott toporgást.
Majd gyött a szikra!! Mondám magamnak, ha itten valamék kékbusz általam ismert helyen ér véget, akkor az nekem nagyon jó. Vagy nem is köll, hogy ismerjem, elég bőven ha metrómegállónál tesz le. S lám, az ahol álltam, a 101E indulási pontja volt s a táblicsku szerint a végállomása a Kelenföldi vasútállomás. Juhé, mondom, ez köll nekem!
Alig egy-két percet kellett várnom, s már gyött is. Felszálltam, s ez valóban akadálymentes jármű lévén, ki is írta s be is mondta az infókat amellett, hogy fizikailag is megfelelt az erre vonatkozó követelményeknek. Én nyugodtan ücsörögtem az Elsőbbségi üléskvartett egy helyén s csodáltam az elém táruló látképet. Nos, új volt számomra, de ez nem lepett meg, hiszen nincs agyam... minden élmény új_élmény... ugye. Ám kiderült, ez valóban új is volt, hiszen valóban Kelenföld vasútállomás volt a végcél, ám annak a másik vége. Mármint nem az Etele tér, hanem Őrmező. A kettőt egy aluljáró köti össze, melyből lefelé a metrót, felfelé pedig a kelenföldi állomás sínpárjait, illetve magát az állomásépületet valamint a Volán s a BKK autóbusz-végállomásait lehet lifttel(!) elérni.
Szerintem a teljes hossza van vagy két kilométer. Az Őrmező felőli végén nincs lift, csak mozgólépcső, az is csak felfelé, így lebattyogtam a 4x15 -cirka, ez egy szubjektív sacc- lépcsőn s nekiveselkedtem a számomra irgalmatlan távnak. A bal fal mellett lépegettem, kitartóan, s monoton tempóban, ami egy külső szemlélőnek lassú sétát mutat, ám valójában a számomra lehetséges maximális sebességet jelentette. Volt időm rácsodálkozni a zenészekre, s egy helyen majdnem vettem egy vizet, de mire odaértem az addig üres boltocskában már négy ember alkotta sor ácsorgott, így lemondtam róla. Már nem is éreztem, hogy az idei cipőm mennyire szorítja a lábujjaimat s lábfejem első harmadát, mert a bal combom -a csípőtől kisugározva- és a jobb oldalon nőtt lábszáram áriákat zengett.
Monoton teve a homokon... (https://grin.hu/mindburp/rimhanyo/teve.html), persze nem pontos, de annál fontosabb.
Ahogy felértem -azon az oldalon van lift-, a Volán infóablaknál rákérdeztem a megállóra, de csak annyi választ kaptam, hogy biztosan csak nem vettem észre... nyilván.
Megvettem a jegyem és kiültem a buszhoz. Hazafelé is próbáltam olvasni, de most -talán azért, mert Bandival épp az ebéd közben erről beszéltünk, hogy én már nem vagyok rosszul a buszon, így remekül tudok olvasni-, nagyon rosszul lettem, gondolom a fáradtságtól, így el kellett csomagolnom a könyvem.
Ezen a buszon az Elsőbbségi üléspár lábtere annyira szűk, hogy én nem férek el benne, tehát a párhuzamos ülésre kellett költöznöm, s így végighallgattam a sofőr és egy velünk utazó Volán alkalmazott beszélgetését, mely például arról szólt, hogy a több évtizede buszon szolgálatot teljesítő sofőrök keresnek jó esetben 160.000-t, s a most hálóval összefogdosott, gyorstalpalón kiképzett fiatalok pedig 240.000 HUF kezdőfizetéssel állnak be, ráadásul a buszok szétesnek. Illusztrálandó ezt, épp akkor az ajtózáró gomb beadta a kulcsot. Sofőr nem parázott be, mint mondta ez ezeken a buszokon mindennapos, felfeszítette magát a gombot, s a belekötött drótokat kötözte össze kézzel, majd bontotta a kötést, mikor az ajtó bezárult. S ezt a mechanizmust követte el minden alkalommal, mikor azon az ajtón akart valaki leszállni.
Szóval, éljen a párt, éljen a kedves vezető, éljenek a stadionok!
Mikor megérkeztünk s igyekeztem leszállni, mondtam búcsúzóul a sofőrnek, hogy kitartás s jövőre szavazni kell!!!! Nem tudom, hogy válaszolt-e, mert nekem a leszállás a magasépítésű buszról igen nagy összpontosítást kíván, de mikor leértem s visszafordultam, megköszönve a türelmét, mosolygott rám.
Ez biztató.
A megállótól ugyanazt a rohanó technikát vetettem be, mint Kelenföldön az aluljáróban, így valóban 35 percig tartott az utam. Egy málnaszörppel koronáztam meg a napot, s azóta csak pihegek. Az idei elrontott cipőmet könnyek között vetettem le, s terveim szerint sosenemis veszem fel többé.
Képek majd később. Köszönöm ezt a napot!
2017.09.06., 17:10
~~DISCUSSION~~
Cápavadászat
Mikor reggel kinyitottam szemem, megesküdtem volna rá, hogy vasárnap van. Mire aztán leesett, hogy nem addig a, hanem szerda és nekem szaladnom kell utamra! Tehát készülődés, újrapróbálkozás a menetrendek.hu-val, melyet már napok óta igyekeztem rávenni, hogy mondjon nekem infót a Batta és Campona Volán általi viszonylatáról, de többnyire a legkecsegtetőbb eredmény az volt, hogy Batta-Kelenföld elővárosi busz, majd Kelenföldről gyaloglás a célig. Nos, ez nekem nemhogy nem begyere, de még hihetetlen is, mert ki van csukva, hogy Érden átszállva nem lehet eljutni egyszerűen Budatéténybe. /Beírtam ezt az opciót is, de nem átszállásként értelmezte, csak érintett pontként, s így meg is felelt az általam támasztott követelményeknek, csak a valóságnak nem./
Egyszer kiadta a helyes lehetőségeket, én kaptam az alkalmon s retró módszerrel, tollal s papírral, jegyeztem a tényeket, s egyeztetve Hármaskával az innen 10-kor induló busznál maradtunk, melyről Érden átszállva cirka fél 12-re érek a Camponába.
A buszon ismét egy nagyon kedves sofőr volt, kértem türelmét a nem végállomási leszállás miatt, s készséges is volt. Érden megvettem a következő jegyem, kifaggattam a jegyes nénit a honnan_megy-mikor felől, majd vettem egy kávét egy girososnál -egy szimpi ficakot kértem meg, hogy a poharam vigye ki az asztalhoz, s ő mosolyogva meg is tette-, s néhány oldalt elolvastam az Éles-ből (https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/eles?recLink=1), bevettem a mai második fájcsimat -ami így, a kettő együtt tesz ki egyet a bokaműtét előtt igen nagy darabszámban elpusztítottból-, majd kiültem a busz szigetéhez s olvastam tovább.
Alacsonypadlós busz jött, majdnem tele is lett, annyian szálltunk fel ott, s elkanyarogtunk a Campona-ig. Szerencsémre végállomás volt, de így is be voltam rezelve, hogy elveszek... Leszálltam, bebattyogtam az épületbe, s ott hívtam Bertát. Ösmer engem, tehát instrukciójában csak annyi szerepelt, hogy előre!! Nos, ennyit meg tudok jegyezni s tettem is, majd egyszer csak megláttam Énonkámat,amint irgalmatlan elánnal terelgeti Őanyukáját valami számára megkérdőjelezhetetlenül fontos dolog felé. Én szedtem a lábam s annyira vigyorogtam, hogy ihaj!
Aztán Bandi is előkerült, átadtam a MEOSZ-igazolványom -mert azzal nekem s egy kísérőnek kedvezményes jegy váltható, s nekem tele az összes kezem bottal, így az adminisztráció nem nekem való-, és irány a cápák.
Telefonon előre egyeztettem kerekesszék ügyben, mert reméltem, talán van ott kölcsönvehető szék, az ilyen lustáknak, mint én, s lám. A biztibácsi hozta is én beleültem, Berta pedig tolt.
Erik Őapukáján csimpaszkodott, és boldogan mutatta nekem a szebbnél szebb halacskákat, hangosan riogva és széles mosollyal, csillogó szemekkel szaladt egyik tárlótól a másikig. A rájasimogató alagútjába bemásztak Bertával s hangosan értékelte a feje felett úszkáló halacskákat. S kintről meg is simogatták az egyik ráját.
A nagy akvárium alatti folyosóban időztünk jó sokat, mert ott több cápa is szolgálatot teljesít, s mindegyiket többször meg kellett számolnunk. Erik nagyon élvezte. Én pedig azt, hogy ennek az élménynek részese lehettem.
Köszönöm gyerekek!
A Tropicarium kijárata egy ajándékbolton vezet át, ahol naná egy rakat játékon kell átjutnia a szerencsétlen felnőttnek a vele tartó gyermek kívánságainak ellenállva. Vagy nem. Mi is gazdagabbak lettünk egy tűzpiros trailer-rel, s rajta egy piros s egy kék quad-dal. (Persze ez királyi többes, hiszen Erik garázsába költöznek a szerzemények, nem közös tulajdon.)
A kerekesszék nem hozzám volt beállítva, tehát az ülésmagasság miatt a jobb oldalon nőtt lábam nem tudtam a lábtartóra feltenni, így tulajdonképpen örültem, mikor felállhattam belőle. Persze ha nem lett volna ez, én egyáltalán nem tudtam volna végigjárni az akvárium-terrárium sort, csak hát nyígek, na.
Ketteskével találkoztunk, aki ott dolgozik az egyik üzletben, majd mentünk enni valamit, mert már mindannyian éhesek voltunk. Kávé, szendvics, cola, sültkrumpli. Ez volt a menü, s egy kicsilány, aki talán egy félévvel lehet idősebb Énonokámnál, négy lufival felszerelkezve mosolygós cserfességgel kezdett udvarolni Eriknek. Remekül elbeszélgettek, mind megcsodáltuk a lufijait. Ott ragadtam meg az alkalmat s átadtam Énonokámnak a két Bogyó és Babóca kötetet, melyeket addig a táskámban hurcoltam magammal, aztán mentünk tovább.
A vonatjuk pár perccel később indult, így Berta engem irányba állított és elbúcsúztunk, ők amarra én meg emerre.
Kicaplattam a megállóhoz, ahol leszálltam a buszról délben. Néztem a táblicskut, de mindahány csakis BKK-sról informált. Ember sehol. Majd kisvártatva beállt egy másik, pár méterre lévőmegállóba a százötvennemtomhányas kékbusz. Előrementem a parancsnok ajtajához, s elmondtam néki a bajomat. Hogyaszongya ittende szálltam lefele a_zérdi sárgabuszról, ám nemtom honnan mén az visszafele. Parancsnok úr kedvesen mosolyogva felvilágosított, hogy ő azt bizony nem tudja, de kerüljem meg az épületet -cirka állomásépület, vagy mi-, mert a másik oldalán van információ.
Nosza, mondám. Épület megkerül, de nemhogy infó ablak, de még tábla vagy egy nyomorult tacepao sem volt. Elölről kezdtem az imént félbehagyott toporgást.
Majd gyött a szikra!! Mondám magamnak, ha itten valamék kékbusz általam ismert helyen ér véget, akkor az nekem nagyon jó. Vagy nem is köll, hogy ismerjem, elég bőven ha metrómegállónál tesz le. S lám, az ahol álltam, a 101E indulási pontja volt s a táblicsku szerint a végállomása a Kelenföldi vasútállomás. Juhé, mondom, ez köll nekem!
Alig egy-két percet kellett várnom, s már gyött is. Felszálltam, s ez valóban akadálymentes jármű lévén, ki is írta s be is mondta az infókat amellett, hogy fizikailag is megfelelt az erre vonatkozó követelményeknek. Én nyugodtan ücsörögtem az Elsőbbségi üléskvartett egy helyén s csodáltam az elém táruló látképet. Nos, új volt számomra, de ez nem lepett meg, hiszen nincs agyam... minden élmény új_élmény... ugye. Ám kiderült, ez valóban új is volt, hiszen valóban Kelenföld vasútállomás volt a végcél, ám annak a másik vége. Mármint nem az Etele tér, hanem Őrmező. A kettőt egy aluljáró köti össze, melyből lefelé a metrót, felfelé pedig a kelenföldi állomás sínpárjait, illetve magát az állomásépületet valamint a Volán s a BKK autóbusz-végállomásait lehet lifttel(!) elérni.
Szerintem a teljes hossza van vagy két kilométer. Az Őrmező felőli végén nincs lift, csak mozgólépcső, az is csak felfelé, így lebattyogtam a 4x15 -cirka, ez egy szubjektív sacc- lépcsőn s nekiveselkedtem a számomra irgalmatlan távnak. A bal fal mellett lépegettem, kitartóan, s monoton tempóban, ami egy külső szemlélőnek lassú sétát mutat, ám valójában a számomra lehetséges maximális sebességet jelentette. Volt időm rácsodálkozni a zenészekre, s egy helyen majdnem vettem egy vizet, de mire odaértem az addig üres boltocskában már négy ember alkotta sor ácsorgott, így lemondtam róla. Már nem is éreztem, hogy az idei cipőm mennyire szorítja a lábujjaimat s lábfejem első harmadát, mert a bal combom -a csípőtől kisugározva- és a jobb oldalon nőtt lábszáram áriákat zengett.
Monoton teve a homokon... (https://grin.hu/mindburp/rimhanyo/teve.html), persze nem pontos, de annál fontosabb.
Ahogy felértem -azon az oldalon van lift-, a Volán infóablaknál rákérdeztem a megállóra, de csak annyi választ kaptam, hogy biztosan csak nem vettem észre... nyilván.
Megvettem a jegyem és kiültem a buszhoz. Hazafelé is próbáltam olvasni, de most -talán azért, mert Bandival épp az ebéd közben erről beszéltünk, hogy én már nem vagyok rosszul a buszon, így remekül tudok olvasni-, nagyon rosszul lettem, gondolom a fáradtságtól, így el kellett csomagolnom a könyvem.
Ezen a buszon az Elsőbbségi üléspár lábtere annyira szűk, hogy én nem férek el benne, tehát a párhuzamos ülésre kellett költöznöm, s így végighallgattam a sofőr és egy velünk utazó Volán alkalmazott beszélgetését, mely például arról szólt, hogy a több évtizede buszon szolgálatot teljesítő sofőrök keresnek jó esetben 160.000-t, s a most hálóval összefogdosott, gyorstalpalón kiképzett fiatalok pedig 240.000 HUF kezdőfizetéssel állnak be, ráadásul a buszok szétesnek. Illusztrálandó ezt, épp akkor az ajtózáró gomb beadta a kulcsot. Sofőr nem parázott be, mint mondta ez ezeken a buszokon mindennapos, felfeszítette magát a gombot, s a belekötött drótokat kötözte össze kézzel, majd bontotta a kötést, mikor az ajtó bezárult. S ezt a mechanizmust követte el minden alkalommal, mikor azon az ajtón akart valaki leszállni.
Szóval, éljen a párt, éljen a kedves vezető, éljenek a stadionok!
Mikor megérkeztünk s igyekeztem leszállni, mondtam búcsúzóul a sofőrnek, hogy kitartás s jövőre szavazni kell!!!! Nem tudom, hogy válaszolt-e, mert nekem a leszállás a magasépítésű buszról igen nagy összpontosítást kíván, de mikor leértem s visszafordultam, megköszönve a türelmét, mosolygott rám.
Ez biztató.
A megállótól ugyanazt a rohanó technikát vetettem be, mint Kelenföldön az aluljáróban, így valóban 35 percig tartott az utam. Egy málnaszörppel koronáztam meg a napot, s azóta csak pihegek. Az idei elrontott cipőmet könnyek között vetettem le, s terveim szerint sosenemis veszem fel többé.
Képek majd később. Köszönöm ezt a napot!
2017.09.06., 17:10
~~DISCUSSION~~
| ← Én hülye... de legalább önazonos | Megvisel - Éles keretben → |