Bizarr szilveszter/3

Végre talán befejezem a krónikát. Melyben még adós vagyok a hihetetlen fagyos idõjárás megemlítésével, a hétalvó barátnõvel,  egy világjáró uncsitesóval, a telis-tele fölbusz, üres lebusz párjával, meg egyáltalán eme végtelen történet befejezésével, mert azért valljuk be, én sem szerencsesárkány, sem Atreju (lánykori nevén Atráskó... az elsõ fordítás kiadásában még így szerepelt) nem vagyok.

Ehun tartottam eleddig. Ahol is úrinõ nem átallott és élt a felajánlott lehetõséggel, miszerint javíthat, s ennek szellemében Õ rendre eszembe is juttat ezt meg amazt.
Elsõsorban a csoki. Akarom mondani csokik.

Hehe... Csakhogy a három hölgy, kikkel búcsúztattam az óévet, összesen nem nyomnak annyit a latban, mint én magam, ennek ellenére persze végigkóstoltam a készletet, mely tartalmazott kerek csokoládét, lyukas csokoládét... ahogy azt kell is. (Egy örökbecsû mondást ajánlok minden arra lrdemes figyelmébe, miszerint: "Aztán ne feledd... három másodpercig a szádban, három hétig a derekadon!"... de miután az én derekam különösebben nem érdekfeszítõ téma, így én maradok az említett 3 másodperces élvezetnél... höhö... ) Szóval, csoki, zserbó, teák, bögrék, borok, rikottás gomba, saláta és igen kedves vendéglátás.

Ahogy az imént linken utaltam rá, a mesében már az éjszakánál tartottam, aminek eléréséhez még meg kellett ejteni egy zuhanyozást is. Ámde ez az én esetemben nem olyan egyszerû, ugye. Rokiságomat tekintve ez az egyik mûvelet, ami azért nem akadálymentes. Höhö... vagyis, ha akadálymentes a fürdõszoba, akkor megy ez nekem, ám, ha nem az, akkor meg nem. Na?! Ki gondolta volna, mi?!
Szóval, felfedeztem, hogy a nagyszerû lakásban darabra kettõ helyiség is akad, ahol az esti toalettjét elrendezheti a fáradt vendég, egyikben egy sarokkáddal, másikban pedig zuhanyfülkével. Én azon nyomban jeleztem is úrinõnek, hogy én akkor a másodikban szeretnék elõkészülni az alváshoz, mert nekem a sarokkád, bár nagyon kényelmes, és tágas és ecetera, nem megoldható helyzet. (Amennyiben a sarokkád tekinthetõ helyzetnek, ugye...) Rögvest kiderült, hogy a zuhany csak úgy látszik, mintha, de nem is... vagyis marad a másik... hmmmm... legalább fogkefém kivételesen volt... Nem úgy, mint korábban több ízben, egy (sõt, már nem is egy ilyen alkalom volt!) KisGomba lakásában eltöltött vendég éjszakán, és mint ahogy közben kiderült, az említett úrinõ -ki aztán szellemeket hajkurászott nyugodalmas alvás helyett- nem hozott magával. Vagyis a házigazda tartalékaiból kellett fogkefét lejmolnia. S mit kapott? Na, mit?
Hát egy gyönyörûséges (asszem) lila, Fülessel díszített gyerekfogkefét!! Komolyan! Ha ezt tudom, nem viszek magammal... ehhh... nem irígylem, áááá, dehogy...
Ja, még történt egy (illetve nyilván nem egy, és az idõ elõrehealadtával majd minden eszembe is jut, majd szinte abban a minutban el is felejtem... höhö) esemény, amit mindenképpen le akarok írni. Mikor elindultam, sõt még órákkal azelõtt, hívtam az úrinõt, aki meghívott, de elõbb nem vette fel, amjd ki is kapcsolta a telefont (tudom, lemerült... kijavíthatsz... most is, mint mindig...:P, úgyhogy hívtam szintén pesti illetõségû kedvenc uncsitesóm, hogy ha végképp hajléktalanságra ítéltetnék, talán esetleg netán mehetnék-e hozzá majdan... Csakhogy az uszkve százból pontosan százszor nem vette fel a telefont, majdan mikor végre társaságra leltem, már nem hívtam többé. Már ültünk a vacsoránk mellett és egyszercsak kaptam egy sms-t, az említett rokonyomtól, melyben közölte, hogy még néhány napig nem elérhetõ, mert nem egészen itthon tartózkodik. Ellenben Indiában benne. Na, akkor aztán csak még jobban örültem, hogy rám talált úrinõ a buszvégen!!! Várhattam volna én Zsuzskát... hol Peru, hol India... De ez is csak egy mellékzönge, ugye.
Hajnali 11 körül felkeltünk, Egyeske telefonon közölte velem, hogy olyan 4 elõtt ne nagyon merészeljek hazaérni, mert az éjszaka minden bonyodalom nélkül, ám igen mozgalmasan telt, tehát annak nyomait még némi takarítással szeretné finomítani, mielõtt én megnézném a lakást.
Nos, ennek szellemében lassan készülõdtünk, majd úrinõ és én útnak eredtünk. Iszonyú zimankó volt. Valami elképesztõ sarkvidéki hideg. A buszvégen ennek, s a kávémentes -amúgy minden igényt kielégítõ- háztartás okán, kénytelenek voltunk egy kisebb adag koffeint még magunkhoz venni, aztán vettünk érzékeny búcsút is -ja, közben még spóroltunk egy kedvezmény karikát a pecsételõsömben... hehe...- egymástól, majd én vártam a busz indulását. 
Amin el kellett csodálkoznom, hisz a felúttal ellentétben, mely alatt még állóhely sem volt, most kongott a jármû az ürességtõl... Mindenki a fõvárosban vagy azon átutazva szilveszterezett és még azon korai órán a fáradalmakat pihente kifele? Nos, ezen töprengtem, mikor is tétova tekintetem beleesett a (korábban említett piros) szatyromba bele, és azon nyomban rá is eszméltem a tényre, hogy az úrinõ által sétáltatott fényképezõgép, mely tulajdonjogilag a legkevésbé sem tartozik hozzám, ott leledz a holmim közt. Mi mást is tehettem volna, mint felhívtam szegényt. Persze már a világ végén járt, jelesül a metró aluljárójában, de rohanvást indult is vissza... ugyan mondta, hogy nem baj, szombaton majd lejön érte ide hozzám... de én hülye, ezt meg sem hallottam, pedig ha hallom., simán behazudtam volna, hogy jaj, indulunk már, sebaj, akkor tényleg le kell jönni érte... ehhhh... szóval, fülön ragadtam a szatyrot és leevickéltem az amúgy mondom, szinte üres buszról. Nagy igyekezetemben mankót nem vittem, tehát csak mõdjával lépdeltem a jármû mellett, majd egy nem egészen egy centi magas kiszögellés láttán úgy döntöttem, én nem megyek továnn, úrinõ szalad majd, és idõben odaér... inkább, minthogy én felboruljak ama himalájai magasság okán... ugye, ez egyértelmû... Jött is. Így nem jött ide szombaton. Ehhh...
Azután elhozott idáig a tömegközlekedés, és mivel tisztában volta vele, hogy a mankóm még száraz úton is legfeljebb annyira biztonságos, mint én magam, így a jeges, havas felület csak még rosszabbá teszi esélyeimet a biztonságos hazaevickélésre, tekintve, hogy én ugye, nem vagyok 100as... Vagyis hívogattam Ildikét. Naná, telefonom már vagy 1-2 órája munka nélkül volt, csak nem hagyhattam ezzt annyiban... De õ nem vette fel. Nem is értem miért nem lepett meg ez engem, tán elõzõ nap megedzõdtem? Heh... Mint kiderült másnap, a teljes napot átaludta. Kényelmes egy népség ez az ildikeféleség...

Tehát, hazaértem. Ház állt (mint most is), gyerekeim épségben (mint most is), én hulla fáradtan (mint most is), tehát minden a megszokott kerékvágásban.
Csakhogy gazdagabb lettem egy JO recepttel, egy szellemhajkurászós éjszakával, egy nagyszerû szilveszterrel és a meggyõzõdéssel, hogy 2009. jobb év lesz, mint az volt, amelyiket elbúcsúztattuk.


.....

Ja, és hogy miért is bizarr? Az egyértelmû magyarázata ennek számomra nem is olyan egyértelmû... Hiszen említett úrinõ s én magam, ha együtt mulatunk, szerintem nem bizarr párost alkotunk. De úgy tûnik, én egyedül vagyok ezzel a véleménnyel...
Másrészt  meg, beírtam a gugliba, hogyaszongya: "bizarr szilveszter", mert gondoltam, keresek hozzá megfelelõ képeket, erre mit ad i a kedves? Na, mit?
Hát például ezt itt, ni. Csoda, hogy csak linkelek és nem teszem ide a képet magát?!
Szóval, most mondd meg, de komolyan! Úrinõ és én, tényleg ilyenek lennénk ha együtt mulatunk?

bizarr_szilveszter3