Árvíz

Történt ma, hogy ültünk az asztalnál hárman, Egyeske, az õ csatolt állománya: Leventegyerek s én magam. Ettünk, s beszélgettünk. Kinéztünk az ablakon és mondtam, hogy na, lassan nyakunkon a vihar. Õk mondták, hogy nem is. Ennyiben maradtunk.

Aztán fújni kezdett a szél. Egyre erõsebben. Majd eleredt az esõ, gyönyörûen sütött a napocska, az esõcseppek csillogtak-villogtak a ragyogó fényben. Gyönyörködtünk egy darabig, aztán mindannyian mentünk a dolgunkra. Õk az én szobámba tévét nézni, én ide a géphez.

Majd beborult az ég, zúgott a szél és erõsen villámlott, néha elment az áram, tehát jobbnak láttam kikapcsolni a gépet. Nekiláttam A Da Vinci Kód-nak, mert már úgyis régóta várja a sorát. Olvastam, s közben halgattam, ahogy néha a dörgés-villámlás rázza a házat...

Majd Egyeske valamiért kijött a szobámból, s ahogy a folyosóra lépett...

...nos onnantól játszottuk megint az árvizi mentõmunkát. Mindenhol zúdult a víz, ahol csak lehet. Megint az összes törülközõnknek annyi lett.

Utána felhívtam Ildikét, mert a napokban kérdezte, hogy mit szeretnék szülinapomra. Most mondtam neki, hogy mi mást is akarhatnék ezek után, mint kb negyven darab törülközõt!

(De ugye nem lesz több ilyen kalandunk?)

arviz