Upload failed. Maybe wrong permissions?
Amper , családunk egyenrangú tagja, aki négy lábon járva él, tegnap megtanult makramézni.
Ugye a makramé az, amikor madzagból mindenféle csomózási trükkel valami felismerhetõ cuccot varázsolnak a gondos nagymamák?!
Szóval, történt, hogy tegnap estefelé, olyan fél 8 magasságában ültem a gépnél, Ildi -a barátném- pedig a konyhában tett-vett, Amper nálam, illetve a lábamnál pihent, az asztal alatt. Ámde, meghallotta a gyanús neszeket a mosogató felõl, s ebbõl azonnal arra következtett, hogy lesz arrafelé neki némi leesõ finom falat. Miután látása már a múlté (szaglása is néhainak nevezhetõ, hallása az egyetlen, ami még úgy ahogy mûködik), hát azon nyomban, mondhatni torony iránt indult is a vágyott kaja irányába.
Csakhogy! Mint azt mondottam volt, hát látni oly nagyon (azaz semennyire sem) nem lát, ezért elsõ nekibuzdultában egy kanyart kerített megára a klaviatura madzagjából. Persze én is útban voltam, úgyhogy vissza, s megint neki a célnak. Így ismét egy csomó, immáron másik lábán.
Mire észbekaptam, hogy mi is történik a lábaimnál, már Amper úgy nézett ki, mint egy légy a keresztespók hálójában.
Természetesen igyekeztem kiszabadítani. Nem könnyû ám az ilyen tevékenység, egy tökéletesen önfejû ebbel, ráadásul úgy, hogy ugye én nem tudok lehajolni.
S a meglehetõsen nehéz helyzetet még súlyosbította, hogy Ildi -mit sem tudván a történés lényegérõl, csak a heves tusát hallotta- abszotút jószándékáról tett tanúbizonyságot, mikor is szalámikkal felfegyverkezve, cuppogó és ellenállhatatlan egyéb hívó zajokkal próbált engem megszabadítani, a hallhatóan nekem útban lévõ kutytól.
Én meg ugye, szólni sem tudtam, mert örültem, ha egyszerre egy problémával meg tudok küzdeni, s az éppen a fontossági sorrend figyelembevételével nem volt más, mint szabadon ereszteni minden kutyákok legkutyábbikát, okos, szép, kedves, barátságos, immáron makramézni is tudó Ampert.
S mire sikerült ez a mûvelet, a klaviaturát megmentettem, ámde a csatlakozó, amivel a géphez van kötve szegény, hát igen zilált lett. Tehát, most nincs gépem. Csak míg alszik beteg gyerekem -Hármaska- addig lóghatok az övén.
Na, hát így telnek napjaink.
2008-04-24
~~DISCUSSION~~
Amper és a makramé
Minden kutyákok legkutyábbika megtanult makramézni. Ugye milyen ügyes?
Kár, hogy ennek az ippeg munkába állított gépem esett áldozatául.
Amper , családunk egyenrangú tagja, aki négy lábon járva él, tegnap megtanult makramézni.
Ugye a makramé az, amikor madzagból mindenféle csomózási trükkel valami felismerhetõ cuccot varázsolnak a gondos nagymamák?!
Szóval, történt, hogy tegnap estefelé, olyan fél 8 magasságában ültem a gépnél, Ildi -a barátném- pedig a konyhában tett-vett, Amper nálam, illetve a lábamnál pihent, az asztal alatt. Ámde, meghallotta a gyanús neszeket a mosogató felõl, s ebbõl azonnal arra következtett, hogy lesz arrafelé neki némi leesõ finom falat. Miután látása már a múlté (szaglása is néhainak nevezhetõ, hallása az egyetlen, ami még úgy ahogy mûködik), hát azon nyomban, mondhatni torony iránt indult is a vágyott kaja irányába.
Csakhogy! Mint azt mondottam volt, hát látni oly nagyon (azaz semennyire sem) nem lát, ezért elsõ nekibuzdultában egy kanyart kerített megára a klaviatura madzagjából. Persze én is útban voltam, úgyhogy vissza, s megint neki a célnak. Így ismét egy csomó, immáron másik lábán.
Mire észbekaptam, hogy mi is történik a lábaimnál, már Amper úgy nézett ki, mint egy légy a keresztespók hálójában.
Természetesen igyekeztem kiszabadítani. Nem könnyû ám az ilyen tevékenység, egy tökéletesen önfejû ebbel, ráadásul úgy, hogy ugye én nem tudok lehajolni.
S a meglehetõsen nehéz helyzetet még súlyosbította, hogy Ildi -mit sem tudván a történés lényegérõl, csak a heves tusát hallotta- abszotút jószándékáról tett tanúbizonyságot, mikor is szalámikkal felfegyverkezve, cuppogó és ellenállhatatlan egyéb hívó zajokkal próbált engem megszabadítani, a hallhatóan nekem útban lévõ kutytól.
Én meg ugye, szólni sem tudtam, mert örültem, ha egyszerre egy problémával meg tudok küzdeni, s az éppen a fontossági sorrend figyelembevételével nem volt más, mint szabadon ereszteni minden kutyákok legkutyábbikát, okos, szép, kedves, barátságos, immáron makramézni is tudó Ampert.
S mire sikerült ez a mûvelet, a klaviaturát megmentettem, ámde a csatlakozó, amivel a géphez van kötve szegény, hát igen zilált lett. Tehát, most nincs gépem. Csak míg alszik beteg gyerekem -Hármaska- addig lóghatok az övén.
Na, hát így telnek napjaink.
2008-04-24
~~DISCUSSION~~
| ← Vallomás | Hõlégballon adaptáció → |