Avagy ehhh.... vagyis a vega vámpír kontra öregnéniségem....

De ne szaladjak elibé a dolgoknak, kezdjem tehát az kezdetek kezdeténél. Már ami a mai napot illeti ugye.
Hajnalok reggeli fél hat tájékán a természet s iskolába készülõ Hármaska tükör elõtti zajai szólítzottak ki álmatlan nyugodílmamból, s mikor visszatértem õrhelyemre -a szobám sarkába- bekapcsoltam a tévét. Ilyenkor nem a Petõfit hallgatom rajta, hanem valamelyik dokucsatornán szoktam bambulni... illetve akarom mondani tenger eszem tárházát bõvítem az elengedhetetlennél fontosabb infók befogadásával, s tettem így most is. Ahhoz, hogy eljussak a csokorba tett dokucsatornákig, át kell nyomkodnom a távirányítóval a dekódert a filmes kupacon, s ahogy ezeken gyalogoltam által, akadtam fenn egy "MOST KÖVETKEZIK" izén, a ... a nem tudom melyik csatornán. (Akár meg is nézhetném, de ennyire nem fontos, na.) S abban ez a film volt elhúzva mézesmazzag gyanánt elõttem... nosza mondom, soha vissza nem alkalom, ez a hányadik esteledés is? Megnéztem, s látom, hogy az élen áll, így nem menekültem vissza az álomtalan világomba, hanem maradtam -gondoltam- az álmoknál. Hisz kíváncsi voltam, mit is... mi a frászot esznek ezen a filmen annyian....

Tehát Alkonyat a javából.
Néztem, s nyitottam kifele elmém, lelkem, fogadtam befele a felém áradó... a felém áradó negédes langymeleget. Vagy mit... a tinimese szövedéket... a megkomponálatlan dialógusokat, és a nagyon is kidekázottan megkomponált giccses képeket....
És csak néztem. Igen, néztem ki a fejembõl és nem értettem.
Vagyis dehogynem: örök szerelem, halandóság vs. halhatatlanság, embervér vs. rágcsálók vére, önmegtartóztatás vs. kicsapongás, szép vs. rút...



A giccs az meg giccs. /Ehunnan ni/
A kereskedelmi termék kereskedelmi termék. S annak promótálása egy szakma.
Komoly szakma, mely óriási hasznot hoz, ki él vele, az meg is kapja érte jutalmát, mint látható ez ebben az esetben is.
Igen, szerintem ez -még a történet maga sem- nem egy nagy kaland, messze nem akkora horderejû történet, mely ekkora sikerre tarthatna számot önnön magától, csak és kizárólag a megfelelõ ember(ek) a megfelelõ helyen tett megfelelõ befektetései miatt lett ez a történet/film az, ami: egy nemzedék kultfilmje.
Nem vitatom ezt és bajom sincs vele, de nekem nem több egy bóvlinál. Édes, aranyos kis mese. Oszt ennyi.

Megnéztem, eltettem a helyére, s ha már alkonyat, maradok annál, ami nekem mesél. S ez például ez:

Titkos fájdalom
Szabó Lõrinc

Minden megingott, mikor az utolsó 
napon csók nélkül elhagytál: üres 
szalma lett kezeimben a kalász, 
lepkéim elszálltak s a hegyen is 
értelmetlenül felelt s otthagyott 
barátom, a szél... Ellenségesen 
hallgat ég s föld... Valaki kellene... 
Nincs semmi kedvem egyedül csodálni 
a várakozásteljes alkonyat 
mozdulatlan szépségét, s nem tudom, 
lesz-e még erõm emberek helyett 
isteneknek mesélni kínomat. 

Na, most mondja valaki azt, hogy nem vagyok öreg! De jó is nekem!! :))

alkonyat