2nm
Egy tartósan beteg számára ennyi a világ. Ekkora terület az, ami felett rendelkezhet.
S innentől beszélek 1sz1sz-ben.
Tehát, még akkor is, amikor rögzített lábakkal -gipszben, aztán fixateurben, majd "csak" mozgásképtelenül, de ágyhoz kötötten, s karomba vér- ill infúzióscsövek által rögzítve, akkor is -már mikortól tudtam, hogy én én vagyok... soso-, már akkor is úgy gondoltam, ez a világom.
Az enyém, ebben rendelkezhetem arról, hogy a nekem legjobb helyzetben legyen a térdem alatt az emelőként szolgáló párna -a kiegyenesíteni képtelen helyzete miatt-, az ágy felső részének dőlése -a jobb oldali csípőcsont "felrobbanása" majd combnyak magába ékelt fixálása miatti rögzülés okán-... és egyáltalán.
Nem tudatosan -hiszen akkor még erről nem nagyon lehetett szó, mert a memóriám akkor még nem nagyon szuperált, tehát ez beépült dolog lehetett-, de ez tanult viselkedés. Anyu évekig volt kórházban. Mikor én cirka 10, Zsolti pedig ennek megfelelően 5 éves sem volt. Akkor még heti egyszer volt látogatás, de nekünk valami mufti -jóindulattal hangsúlyozva e titulust- engedéllyel korlátlan bejárásunk volt Anyuhoz, az egomi kórház nőgyógyászatára. Általában suli után mentem, de volt, hogy reggel is... szóval, Anyu egyetlen szabálya az volt, hogy az ágya az övé.
Nem ülünk rá, nem teszünk rá semmit és egyáltalán.
Nem gondoltunk bele, csak így volt.
Aztán 20011118 után rájöttem, mennyire jogos és igaz és engesztelhetetlen tény ez: az a 2nm én vagyok. (Persze ahol nincs szék, vagy stoki... ott én kérem, hoyg a látogató üljön az ágyamra, de ehhez az én engedélyem kell... szerintem.
Csatolás a mához: április 15-én összecsiszolta Tanár úr a jobb oldalon nőtt okoserős lábam bokájában a boka- és lábszárcsontot, melyek azóta is nőnek összefele... s ezt segítendő térdig gipszben van az a lábam. (BOKAMACERA)
Nos, ehhez képest most 8 hete és még 3 hétig így van/lesz, tehát az előrevetített 6 hét nem teljesen volt reális várakozás... Szóval, azóta ismét ÚjÉletem első két évének korlátaihoz hasonló szintűekkel élek. Persze annyi könnyítéssel, hogy pl legalább ülni tudok, amire anno képtelen voltam, de akkor sem egyszerű ez.
Visszatérve, már a műtét előtt le akartam cserélni a saját 2nm-em lepedőjét, de mivel nincs segítségem, s billegális voltom miatt kevés ehhez a bátorságom, ez tolódott... Mostanra viszont már elengedhetetlennek tűnt, pusztán praktikus okból: piros lepedő lévén, vagy egyedül, vagy hasonlóakkal moshatom, s moat volt éppen egy piros nadrág és egy sötétrózsaszín ing a várakozók között, tehát vagy most, vagy ki tudja mikor... Napok óta ezen rugóztak agyam helyén a tágas térben a megmaradt szinapszisok... És tegnap reggelre megérett a megoldás gondolata!
(Persze ez önmagában nem érdemelne egy posztot, hiszen ezzel telik az életem, még gipszetlenül is, hogy a mások számára teljesen hétköznapi feladatokat mégis miképp tudom megoldani a számomra legveszélytelenebb mégis sikerrel kecsegtető módon..., de most gipsszel ez mégis nagy fegyvertény, ráadásul a folyománya kényszeres -és kétségbeesett- vihogásra késztet...)
Az ágyam cirka 2nm. Megemelt magasságú, hogy nekem kényelmes -illetve egyáltalán használható- legyen. Most még annyira sem tudok stabilan állni, mint amúgy, fejem felett kalamolni meg pláne nem -ezért nem tudom a fregolit sem használni most-, így a törpölés eredménye az lett, hogy analógiát fejlesztek ki az első 4 és fél hónap János Kórház Ortopéd- Traumatológia Osztály 4. Szeptikus kórtermében töltött idők ágyhúzási tapasztalataiból. (Nos, ebből csak az utolsó hónapra terjed ki az emlékezetem, addig a jégmezőmön bolyongtam, a teljes amnézia felszereltségével...)
Tehát, minden reggel a KÍN maga ami eljött ágyhúzás formájában. Pedig a lehető legóvatosabban végezték a nővérek, de sok száz töréssel, belső sérülésekkel, csont- és lágyrészhiánnyal nem lehet hozzányúlni sem az emberhez úgy, hoyg ne okozna fájdalmat. Hát még ágyat húzni űgy, hogy a beteg benne fekszik abban... Két oldalról egy-egy nővér, egyik oldalra elfordít engem -jobb oldalon nőtt lábam fixateur-ben felfüggesztve az ágy fölé, tehát erre is figyelve-, kitámaszt, másik az ágy felé eső részén megteszi amit lehet: régi lepedő alám gyűr -vigyázva a szétrobbant csípőmre amennyire lehet, hátamon lekezelve a felfekvéseket közben...-, új lepedő feltesz. Majd átfordítanak és a másik is megteszi ezt a procedúrát.
Iszonyú volt. Majdnem olyan iszonyú, mint a naponta megtett kötözés... de mindkettőről tudtam -amikor már TUDTAM... -, hogy vagy ez, vagy én nem vagyok.... Vagyis ennek analógiáját igyekeztem most alkalmazni. Beültem az ágyam közepére, megemeltem a matrac egyik végét, kiakasztottam a szép, piros, gumislepedő sarkait -vissza pedig az ettől leugrott alátétlepedő vagy mi sarkait a matracra-, majd a másik oldal.
Így megszereztem a lepedőt.
Annyira elégedett voltam magammal, hogy ihaj!
Kimostam, örültem, ihaj.
Ám újat felhúzni nem tudtam és azóta sem megy. Egyszerűen ezt nem tudom megoldani. Ájvé! Persze így az alátét lepedő -vagy miaretek ez a cucc- most ronggyá gyűrődik, tehát záros határidőn belül muszáj felkerülnie gumis lepedőnek, de ezt egyedül nem tudom megoldani.
Ám ennél sokkal nagyobb gebasz, hogy ezen attrakció alatt elkevertem valahová a szobámban lévő tv távirányítóját.
Ki nem mostam -most, hogy ez ismét felmerült, kimentem és megnéztem még egyszer a mosógépet, tudtam, hogy esélytelen, mert ez koppant volna, de akkor is, láttam én már karón varjút...-, és kiráztam a plédem ilyesmim, de nincs meg.
Szóval, sliders, vagy miatökömvan?
Most meg kell rendelnem egyet?
Valaki jöjjön már ide és emelje fel a matracom, pls, mert tuti, hogy beesett mellé és így valahol az ágyam alatt leledzik, de egyedül ahhoz én nem férek hozzá... bakker....
(Innen, e: https://www.emag.hu/samsung-taviranyito-aa59-00786a-pil6660/pd/DC55SVBBM/)
2019.06.10., 12:40
~~DISCUSSION~~
| ← Bokamacera - gipszcsere II. | Ganges Ragas → |