Világhír, első nap
Tegnap is a normális életemet éltem. Éjjel háromnegyed három körül elkészült a hirdetés, föltettem a Facebookra és mentem aludni. Hajnalok hajnalán kellett kelnem, ránéztem Sweetie-re, volt valami száz megosztás, aludt még a Facebook. Valaha éjjel volt élet a neten, mert akkor volt olcsó a telefon, most éjjel az amerikaiak vannak fönt még és a japánok már. Elmentem a fogorvoshoz, kihúzták a fogamat, hazajöttem, megállapítottam, hogy beteg a kislány. Mivelhogy egy icipici rózsaszín bicikli parkolt az orvosi rendelő előtt. Nem sokat voltam oda, nem is lett még nagyon sok megosztás, később lendült be a dolog, de alaposan, Sweetie néha már nem volt elég a sok írogatáshoz, a műanyag billentyűzet azért mégiscsak gyorsabb, bármennyire imádom a Bestet. (Most nézem, csupa elavult cikk van róla, nem linkelek, megér egy friss cikket. Aki nem lenne képben, Sweetie a táblagép, onnan a neve, hogy amikor két éve megkaptam a barátomtól karácsonyra, akkor Sweetie volt az első, akiről írtam rajta. Megőrülök Sweetie-ért és én is szeretnék egyet idehaza, de ehelyett inkább a Kissybe írtam bele. És van egy tündéri hatszögletű billentyűzetem, a Best’s Board, barátom alkotása, már mindent ezen írok, csak azért ha sietni kell, akkor a tíz ujj az mégsem egy szál ceruza.) Szóval a délutánt a Facebook előtt töltöttem, csak a huszonnegyedik rész újraolvasását fejeztem be, föltöltöttem, publikáltam. Válaszolgattam a levelekre, emberekkel beszélgettem, nézegettem a megosztási számokat. Amikor ezt írom, három kilomegosztásnál tartunk. Konzultáltam egy hölggyel, aki cikket írt rólam, a megosztókról meg a jövendőbeliről, szerintem remek cikk, de még nem publikus. Aztán megvacsoráztam és jó késő éjszaka lefeküdtem. Éjjel megint nem jött már sok megosztás, de nappalra szaporodik. Azóta megkerestek, hogy írnának rólam egy másik cikket is.
De a világ azért nem változott meg, mert a sokadik irodalmi művemmel világhírű lettem. Lehet, hogy ezt már tízszer annyian olvasták, mint a Kissyt vagy akár ezt jóval hosszabb idő alatt, de engem a hírnév nem izgat. A segítőkészség érdekel, hogy eddig már háromezer ember figyelt oda, hogy itt egy muki párt keres, és közülük sokan jókívánságokat is írtak, többféle helyre is, a megosztás mellé kommentárként, arra válaszként, facebookos üzenetben, illetve a cikk alatt kommentárként.
Negatívumok? Amíg terveztem a dolgot, többen figyelmeztettek, hogy az emberek nagyon negatívak tudnak lenni. Tudnak, igen. De erre eddig annyi jött, ami többé-kevésbé negatívnak tekinthető, hogy valaki megkérdezte egy megosztásnál, hogy mennyi pénzem van, én pedig azt feleltem: amennyit kölcsönadsz; másvalaki pedig kételkedett, hogy nem karácsonyi vicc-e. Arra már nem is emlékszem, hogy mit feleltem. Ezek lényegtelen dolgok. Ami számít, az, hogy van jóindulat az emberekben.
Ezt köszönöm, és a rengeteg megosztást – és kérek még. Mert csak egyetlen példányra van szükség, arra, amelyiket elolvas a nagy Ő. Amíg az a példány meg nem jelenik valakinek az üzifalán, addig nem nyerünk.