Tót Lajostól a CSARP-ig
Lassan összeáll egy módszertan az űrhajó használatára, mit mondjak, kutya kemény dolog volt. Jo Pitts egyébként remekül működik, kivéve, amikor nem működik remekül, és egészében véve fantasztikusan egyszerűen használható, kivéve, amikor nem használható fantasztikusan egyszerűen, egészében véve. Ezért neveztem el Jo Pittsnek. Aki nem tudja, ki volt Jo Pitts, hát, ugye, minek él az olyan, borzalmasan rossz kislány volt, utcagyerek, és egyszer pont összeakadt Sara Stanleyvel, akivel a megszólalásig hasonlítottak egymásra, sőt megszólalás után is, mert Vadász Bea volt mindkettejük magyar hangja. Jo Pittsről jutott Olivia néni eszébe a régi vers: „Ha jó volt, nagyon jó volt, de ha rossz volt, olyan rossz nincs…” Hát bizony Henry Wadsworth Longfellow pontosan tudta, milyen a szkennerem.
De azért kialakult egy munkarend, ami mondjuk úgy munkarend, hogy némelyik szakaszt gyakorlatilag minden könyvnél másképpen kell elvégezni. A sorrend persze változatlan: Jack, Tót Lajos, végiglapozás, recto, verso, számozás, CSARP, mosás, kötés, ellenőrzés, felírás, örülés. Csak egyes részleteket időnként másképpen kell csinálni.
Könyvfelmetsző Jackkel kezdődik az egész, vagyis egy sniccerrel, akivel elválasztom a borítót és az előzéklapot a belívektől, már ha kell egyáltalán, mert sokszor nem kell, jön az kézzel is. Az íveket néha azért pengeice kell elvágni egymástól, ha mást nem, a varrócérnát. Persze csináltam rag-pap-köt könyveket is, azoknál ilyesmi nincsen, de a rag-pap-köt is sokszor nagyon erős tud lenni, ugyanis én szét akarom szedni a könyvet. Ha olvasni akarnám és papírként megőrizni, szétesne magától.
Ha már ívekre vagy rag-pap-köt esetén kisebb-nagyobb kötegekre szedtem a könyvet, jöhet Tót Lajos. „Háromba vágtad, édes, jó Lajosom?” Tót Lajos nélkül Jo Pitts félkarú óriás. Amióta Tót Lajos munkába állt, sokkal kevesebb a begyűrt papír miatti leállás (azért így is megesik), sokkal simább a szkennelés, sőt kevesebb a CSARP is (de azért van). Nagyszerű kis kütyü, azaz nem is olyan kicsike, több mint másfél kiló, mert fémből van az egész, de jó masszív is. Legnagyobb értékének tartom, hogy a harminc centis, borotvaéles pengét egészen nyugodtan meg lehet markolni, mert fél centi vastag, téglalap keresztmetszetű, és nem attól vágja a papírt, hogy borotvaéles, hanem hogy pontosan a vágóasztal széle mellett halad el. Gyors és lassú mozdulattal egyaránt vág, húsz lapra van hitelesítve, és ennél többet tényleg nem nagyon szeret csinálni. Viszont ebbe belefér egy dupla, harminckét oldalas ív is, hiszen az csak tizenhat lap.
A puha kötésű borítókat, envelopokat szétvágom, külön szkennelem a cím- és hátlapot meg a fület, ha van. Ha annyira puha, akkor lapadagolóval, a keményebbeket üvegen, de ahhoz vágni se kell.
Általában százoldalas tékekben szkennelek, mert ötven lap a kapacicás. Először megkapja a ték rectóját, a páratlan oldalakat, amiket szépen végigszkennel, ha szerencsém van; ha nincs, akkor van közben egypár leállás, őrjöngészet, miazmás. Aztán megfordítom az egész téket és beszkennelem újra, most a versókat, a páros oldalakat. Hosszas kísérletezés után a NAPS 2 nevű programot választottam, ebben csinálok most már mindent. A lapméretet jóval nagyobbra adom meg a valóságosnál, mert jártam úgy, hogy az egyik oldalon félméteres üres hely volt, a másikon meg fél méter hiányzott az oldalakból. Általában A4-es lapmérettel szkennelek, kicsi könyvet is. (Apropó kicsi könyv. Nemrég jártam úgy egy kicsi könyvvel, hogy végigszkennelte az egészet minden gond nélkül, és az utolsó ték versójának közepén, egy leállás utáni újraindításnál közölte, hogy nincs papír az adagolóban. Mutatom neki, hogy ott van, ni. De nincs. Egy darabig kínlódtunk ezzel, újraindítottam mindent, amit lehet, aztán fogtam magam és elfordítottam a papírt fekvő állásba. Sivákolás befejezve, vidáman beszkennelte. Az utolsó néhány oldalnál!)
Amikor a ték megvan, kimentem, aztán ráengedem a számozóprogramomat, direkt erre írtam, merthogy ugye először megkapom a páratlan oldalakat, aztán a párosakat visszafelé, hiszen az egész papírköteget egyben fordítottam meg, ezt nem igazán akarnám kézzel sorba rakni, írtam egy programot, ami megcsinálja, az oldalak a rendes oldalszámukkal megegyező file-neveket kapnak és a további feldolgozóprogramok eszerint, sorrendben használják fel őket.
Ezután jön, ha jön, a CSARP. Nem mindig jön, például most csináltam egy ezeroldalas könyvet, aminél menet közben nem fedeztem föl egyet se, a rendes ellenőrzés még ezután lesz. A jelenség magyarázata nem ismeretes. Az oldal tetején több centi nincsen beszkennelve. Hiányzik. Az oldal ugye a teteje felől megy bele a szkennerbe, és valahogy az történik, hogy a lámpa később kezdi venni az adást, mint ahogy a papír széle elér hozzá. Hogy miért, nem tudom. Mindenesetre ha azon a részen nyomtatás van (és általában van), akkor az lemarad, megcsonkul az oldal. Ekkor jön a CSARP, a Csonka András Rehabilitációs Program. Vagyis végignézem a képeket, a kezemben a papírköteggel, és kiválogatom a CSARP-okat. Volt, hogy tizennyolc darabot egy százoldalas tékből. Az azért elég sok. Ezeket újraszkennelem, megint ellenőrzöm, mert persze eközött még mindig lehet és néha van is CSARP, és ha mindenki jó, akkor besorolom őket a képek közé, felülírva a hibás változatokat.
Ha ez kész, törlöm a NAPS-ból a képeket és szkennelem a következő téket, ha van. Ha nincs, akkor elértük a könyv végét.
Következik a mosás a Scan Tailorban, mint régebben is, annyi különbséggel, hogy nem kérem az oldalak szétválasztását, hiszen minden képen csak egy oldal van, egy művelet kimarad, gyorsabb. Aztán a kötés: a program által kiadott tiffeket bekötöm egy pdf-be, átviszem Sweetie-re, és jöhet az ellenőrzés, szépen végiglapozom az egész könyvet és minden oldalt megnézek. Van úgy, hogy minden oldalnak az alját-tetejét külön, hogy összefügg-e a szöveg, nem volt-e olyan CSARP, amit nem vettem észre. Ha volt hibás oldal – esetleg kimaradt oldal, mert olyan is van, hogy két lapot áthúz egyben –, azt újraszkennelem, beillesztem, újrakötöm pdf-be, és kész. A könyvet felírom a listába és örülök neki. A pdf-et elteszem, a képanyagot letörlöm, a könyv roncsait pedig elhelyezem a papírhulladék közé. A papírkönyv elpusztult, de életet adott egy digitális változatnak, ami megmarad az örökkévalóságnak.