Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Rejtvényt készíteni csak figyelmesen

Az Ezermester 1962. januári számában ezt a rejtvényt találták az olvasók:
  
  No, akkor számoljunk. Ha két szín van, akkor az egyiket tekinthetjük alapnak, és csak azt kell nézni, hogy hány oldalt festhetünk be a másikkal. Mondjuk alap a zöld, és nézzük, hány oldal lehet sárga. Az első kockán egy sem (zöld kocka). A másodikon egy, ebből csak egy lehet. Két oldalt kétféleképpen festhetünk be: vagy érintkeznek, vagy szemben vannak; ez eddig négy kocka. Három oldalt is kétféleképpen: vagy találkoznak egy sarokban, vagy nem (hanem kettő szemben van, a harmadik összeköti őket). Ez hat kocka. Négy oldal ugyanúgy keletkezik, mint két oldal, csak a színek szerepet cserélnek; nyolc kocka. A kilencedik kockán öt oldalt festünk be, a tizediken pedig mind a hatot. Elfogytak a lehetőségeink, a feladatot nem lehet megoldani.
  A lap következő számában a feladatot fölényesen megoldották, még eggyel több kockát is sikerült befesteni:
  
  Kicsit más a csoportosítás, ezért át kell nézni a listát.
  1. pont: a mi legelső és legutolsó kockánk.
  2. pont: a második és a kilencedik.
  3. pont: a két és négy befestett oldalú kockák.
  4. pont: a fele-fele festett kockák.
  A bibi a harmadik pontnál van. A lap hat kockát számolt ehhez a ponthoz, pedig csak négy van. Két sárga oldal, amik érintkeznek; két sárga, amik nem érintkeznek; két zöld, amik érintkeznek; két zöld, amik nem érintkeznek. Nincs több. A szöveget úgy kellene olvasni: „két lap zöld (vagy sárga), nevezetesen két szemben levő lap (két kocka), valamint két érintkező lap (két kocka)” – összesen négy kocka. De a lap már az elején, a nevezetesen előtt hozzáadott két kockát.
  Szóval ha rejtvényt készítünk, legyünk borzasztóan figyelmesek, mert még ötvenegy év után is előkerülhet valaki, aki észreveszi a baklövésünket.

»»»»»»