Politikai menedékjog

– Jó napot kívánok, foglaljon helyet, kérem. Milyen ügyben érkezett?
  – Jó napot kívánok. Politikai menedékjogot szeretnék.
  – Értem. Hát kérem, kezdjük az elején. Úgy érzi, hogy faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása, avagy politikai meggyőződése miatti üldözéstől való megalapozott félelme miatt kellett elhagynia hazáját?
  – Nem egészen.
  – Hanem?
  – Az okok stimmelnek, de nem kellett miattuk elhagynom a hazámat. Még megeshet persze, hogy szükség lesz rá.
  – Értem. Melyik ország a hazája, uram?
  – Magyarország.
  – Kérem?
  – Magyarország. Ugye hallott már róla?
  – Ne ízetlenkedjék! Talán nem értette jól a kérdést… bár a magyarsága történetesen kitűnő.
  – Köszönöm, nagyon kedves. Magyartanár vagyok, éppenséggel.
  – Nos, melyik országban született?
  – Magyarországon.
  – És a szülőhelye melyik országhoz tartozik ma?
  – Én Budapesten születtem. Amennyire tudom, ez még mindig Magyarország.
  – Uram, hol él most?
  – Még mindig Budapesten.
  – Várjon egy percet. Ön magyar állampolgár?
  – Hát persze.
  – Ööö… talán nem jó helyre jött. Melyik országtól szeretne menedékjogot kérni?
  – Magyarországtól.
  – Miért?
  – Miért, kitől kellene? Ez a szülővárosom. Tudja, az anyaföld, amiről a költők beszélnek. Ki védjen meg, ha nem az édes haza?
  – Nem, várjon, nem így értettem, hogy miért. Mi az, ami végett a menedékjogot kérni szeretné?
  – Ó, már értem a kérdést. De engedje meg, hogy kijavítsam: nem végett, hanem miatt. A végett célhatározó, a miatt viszont okhatározó. A politikai meggyőződésem miatti üldöztetéstől való félelem a kérelmem oka.
  – Azaz?
  – Nézze, én Gyurcsányra szavaztam. Ami azt illeti, meg is bántam, később már nem éreztem ezt jó döntésnek, de hát csak Orbán kínálkozott alternatívának.
  – Más jelölt nem indult?
  – Tudja, hogyan értem. Az összes jelölt Orbán Viktor klónja. A Fidesz mindenféle mini látszatpártokat alakít, hogy legyen látszólagos ellenzéke, de aki őrájuk szavaz, az Orbán Viktorra szavaz.
  – És ez nem tetszik önnek, ha jól értem.
  – Hoztam magammal elmeorvosi szakvéleményt. Tökéletesen épelméjű vagyok. Tehát nem szavazhatok egy bohócra, aki a politikai paletta összes árnyalatát képviselte már, de amúgy semmilyen más célja nincsen, mint az összes rokonát és haverját teletömni a tőlünk lopott pénzzel, és minden társadalmi csoportot vérig sérteni, kisemmizni, ellehetetleníteni. No meg magyart magyar ellen uszítani, hogy ő halászhasson a zavarosban. Már mindenki mindenkit gyűlöl. Erre hogyan szavaznék ép elmével?
  – Ezt értem, de a menedékjog feltétele az, hogy ön politikai üldöztetésnek legyen az elszenvedője.
  – Hoztam írásos bizonyítékot.
  – De hát ez egy köteg Magyar Közlöny!
  – Úgy van. Az oktatásüggyel kapcsolatos törvények és rendeletek gyűjteménye. Köznevelési törvény, nemzeti alaptanterv, minden ott van. Alatta megtalálja az iskolánk dokumentumait és az igazgató életrajzát. Vérfideszes, és természetesen segghülye. Elnézést, szabad a külügyminisztériumban olyan kifejezést használni, hogy segghülye?
  – Hát… kifejezetten nincs megtiltva…
  – Esetleg enyhítsük síkhülyére?
  – Ha lehet.
  – Semmi akadálya. Örömmel működöm együtt a hatósággal. Tudja, én már tanár voltam, amikor az igazgatónk megszületett, de hozzá képest én egy modern gondolkodású fiatal vagyok. És ez tanít gyerekeket, sőt igazgat egy iskolát. Ja, és fogdossa a gimnazista lányok síkját.
  – Hogyan?!
  – Ahogy mondom. Már voltak botrányok, de gyorsan elsimították, mert hát bősz fideszes ugye, helyi potentát, jelentős személyiség. Az ilyen megteheti. Már szégyellem magam, amiért ilyen iskolában dolgozom. De a többi is ilyen, ezért nem láttam más megoldást, mint politikai menedékjogot kérni.
  – Értem. Hát… igen, én tényleg értem, de nézze, a politikai menedékjog külföldieknek van.
  – Úgy érti, Magyarország, a magyar állam, a haza megtagad fiától, aki évtizedeken át tanította gyermekeit, olyasmit, amit a külföldieknek megad?
  – Ööö… inkább úgy fogalmaznék, hogy nem ez volt a jogalkotói szándék.
  – Bocsásson meg, de ez nem fogalmazás, hanem mellébeszélés.
  – Akkor mit szól ahhoz, ha úgy mondom, hogy nincsen olyan paragrafus, ami ráillene az ön ügyére?
  – De uram, hát éppen erről van szó! Engem olyan szinten elnyomnak a hazámban, hogy törvénybe sem hajlandók iktatni semmit, ami segítene helyzetemen! Mit mondana ön a magyar állam nevében, ha az Egyesült Államokban még fennállna a rabszolgaság, és idemenekülne Eddie Murphy mint szökött rabszolga? Hogy az ő hazájában nincsen erre paragrafus? Hát éppen azért kért menedékjogot!
  – Uram, az ön érvei kikezdhetetlenek. Intézkedem, hogy megkapja a politikai menekült státuszt.
  – Köszönöm, de nyilván időbe fog telni. Tudna addig adni egy írást, amivel elkerülhetem, hogy visszatoloncoljanak Magyarországra?
  – Magától értetődik.
  – Nagyon kedves.
  – Kérem, ezért vagyunk. Segítjük állampolgárainkat és a hozzánk érkező külföldieket. És belföldieket. Intézkedem az iratok ügyében.
  – Várjon egy pillanatot. Eszembe jutott valami. Nem lehet fordítva?
  – Hogy érti, uram?
  – Az összes bajom okozója Orbán Viktor. Ahelyett, hogy én kérek menedékjogot Magyarországtól, miért nem őt toloncolják ki, és akkor maradhatnék a szülőhazámban?
  – Megmagyarázom. Ön is egy ember, uram, és Orbán Viktor is egy ember. Ha ketten nem férnek meg Magyarországon, az sajnálatos, de a hatóságoktól nem várható el, hogy válasszanak önök között. Hiszen érti: a törvény előtt mindenki egyenlő.
  – És ha többen lennénk, akiknek ártott?
  – Hát az mindjárt más helyzet lenne. Ha az államnak választania kell egy ember és egy egész csoport között, nyilván a többség mellé fog állni.
  – Akkor hozzak el másokat is? Hány embert?
  – A biztonság kedvéért legalább egy tucatot.
  – Megpróbálom.

»»»»»»