Pár apró zizzenet
„Köszönet a könyvekért, sok boldog percet szerzett az Uránia sorozattal”
Ezzel a megjegyzéssel kaptam a LAttilaD.org perselymalacos gombján keresztül egy pénzösszeget egy olvasómtól. Meg vagyok lepve és nagyon örülök neki. Köszönöm.
A két vívó szembeáll egymással, Zson fölemeli kardját és üdvözli ellenfelét, aki viszonozza. Zson döf. Az ellenfél átváltozik tojássárgájává.
Most pedig letiltottam a polgármesterünket, mielőtt még meg találnám neki mondani a véleményemet. Kivittem a szemetet, de a postaládában is találtam. Ő írta alá. Még soha semmit nem kaptunk tőle, csak dörgedelmeket meg parrrrrrancsokat, hogy azonnal nyírrrrrrjuk le a gazt, különben irrrrrrgumburrrrrrgum. Egyetlen szóból áll a szókincse: közterület, közterület, khösszzterrrrrület! De nyírni nem a köznek kell, hanem nekem. A fűnyírónk rég megdöglött, újra nem telik, nem is veszek, hiszen nem tudom kezelni. Klárika fölkelni is alig tud. Lenyírva a gaz akkor lesz, amikor meg tudok fizetni fűnyírós embert, az pedig akkor lesz, amikor ki tudok venni pénzt a számlámról. Van rajta, az özvegyimet is oda utalják, ugyanis volt közben egy vírus, ami miatt ezt kértem, hogy ne kelljen találkozni a postással se.
Leszarja. Khösszterrrrület, khössssszterrrrület! Még nem hallottam tőle mást.
Az előző polgármester egy kegyes pillanatában megparancsolta, hogy a Krisztináéknak nehogy valaki segíteni merjen. Azóta ezt tartják. Krisz tíz éve meghalt. Már az előző polgármester is. De az öröksége elevenen él.
Azoknak van igazuk, akik elmennek innen. Itt nem lehet élni. Sajnos nekem itt kell élnem, még egypár évig.
Zavaros a Tisza, nem akar apadni.
Az a hírös Bogár Imre átal akar mönni.
Átal akar mönni, füvet akar nyírni,
Polgári mestörnek nem akar fizetni.
Elapadt a Tisza, csak a habja maratt.
Möghótt szögény Bogár Imre, csak a bírság maratt.
Égszakadás-földindulás,
ömlik az eső;
jön már a bírságcédulás,
nyírni, az a fő!
Józsiéknak most lesz az esküvőjük. Nyomtattak hárommillió meghívót, repülőre rakták, elkezdtek körözni Pest fölött, és két kézzel szórták őket az ablakon. Vidékre a postával küldtek szét másik nyolcmilliót, szórólapként.
Feriéknek is most lesz az esküvőjük. Írtak egy listát a rokonaikról és a barátaikról, aztán fölhívogatták őket, pontosan hetvennégy embert.
Csak harmincketten mentek el. Józsiék esküvőjére viszont egy lélek se.
Tehát lehet azt kérni, hogy ha meg akartok hívni egy Facebook-csoportba, akkor kattintsatok rá arra a bánatos karikára, amiben van egy hasraesett villám, keressétek meg a nevemet, és írjatok valamit, hogy mi a szentkurutty keresnivalóm van nekem abban a csoportban, ahelyett hogy végigkattintgatjátok az összes ismerősötöket, mint egy kilencvenes évekbeli spambot?
Köszöntem.
Arra jöttem rá, hogy különféle állatfajok több milliárd éve tojnak tojást, de a rántott húst csak pár száz éve találták föl. Tehát természetellenes, hogy a húst beleforgassuk a tojásba, lisztbe és zsemlemorzsába. A szakácsok betegek és fuuuuujjjj.
Halottakról jót vagy semmit.
Te is, fiam, Brutus?
Luke! Én vagyok az apád.
Te mondd, hogy bankrablás, a te hangod mélyebb.
Játszd újra, Sam!
Idézetek, amikre valamennyien hibásan emlékszünk.
– Jó napot, mennyi a retek?
– Négy forint egy kiló, mennyit adhatok?
– Négy forint? Egy egész kiló?! Mi baja ennek a reteknek?
– Semmi az égvilágon. Négy forint kilója, csak ma, csak helybeli lakosoknak, ha a konyhaasztalnál fogják elfogyasztani piros kockás abroszon, vajas kenyérrel, családi vagy baráti körben, legkésőbb délelőtt tizenegyig. Feltéve, hogy teát is isznak hozzá. Egyébként csomója hatszáz.
– Hm. Mondja, nem volt maga azelőtt telefonszolgáltató?