Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Megjegyzések egy homofóbnak

(Egy facebookos vitából, amit egy homofóbbal folytattam, aki azt állítja, hogy keresztény, korábban szimpatizált a fasizmussal, de nem gyűlöl senkit, csak homofób, mert Jézus is az volt, hiszen a homoszexualitás bűn.)

Persze senki nem készít kimerítő listát arról, hogy kiket gyűlöl. Pedig jó lenne. Viselhetnének a ruhájukon megkülönböztető jelzéseket, amiből az emberek tudnák, hogy ők kiket gyűlölnek, és nem állnának szóba velük, ha az adott gyűlölet nem tetszik nekik. Például a homofóbok rózsaszín háromszöget, de nem csúcsával lefelé, mint a melegek a vészkorszakban, hanem csúcsával fölfelé, ez mutatja felsőbbrendűségüket, és hogy ha meleget látnak, akkor föláll nekik.

Egyszer beszélgettem egy sráccal, aki a hungarizmus elnevezést akarta használni hazafias világnézetére. Fölhomályosítottam, hogy ez a név már foglalt, Szálasiék használták, és ha hungaristának mondja magát, akkor mindenki nyilasként értelmezi. Azt nem tudtam meg, hogy választott-e másik elnevezést vagy sem, de elgondolkodott.
  No, a homofób elnevezés is foglalt. Olyan emberekre használják, akik gyűlölik a buzikat és legszívesebben a Dunába lődöznék őket, pusztán azért, mert nem érdeklik őket az ellenkező neműek. Ez elég értelmetlen fajta gyűlölet, mert még olyan mese sincsen mögötte, mint Hitleré a német élettérrel meg a zsidó befolyásra tönkretett Németországról, ezeket akkoriban a legtöbb német elhitte. A homofób gyűlöletnek még meséje sincs, amit el lehetne hinni, netán vitatkozni vele. Tehát ha nem gyűlölöd a buzikat, akkor légyszi találj ki valami elnevezést az ideológiádra.
  A jézusozós része engem nem érdekel, a te problémád, hogy ókori mesehősök határozzák meg a világképedet. Speciel Sziporka, de még Asterix is simábban lenne követhető, szóval ezzel engem hagyj, légyszi.

Nem gondolkodsz önállóan, átveszel készen gyártott eszmerendszereket. Ha bármi helytelent látok az eszméidben, azt nem tudom veled megbeszélni, mert nem saját magad találtad ki őket. (Windowsra öt perc alatt írok olyan programot, amelyik véletlenszerűen választ rendelkezésre álló programok közül és adott időközönként másikat indít el, de ettől a Windows még nem gondolkodik, csak programokat hajt végre.) Ha bajom van a kereszténységgel, Pál apostollal vagy akár Jézussal kellene megbeszélnem, de ők már meghaltak. Ha a fasizmussal van bajom, Nietzschétől Rosenbergen át Hitlerig és Szálasiig sok ideológus közül választhatok, de ők is meghaltak. Ők létrehozták az eszmerendszert, voltak gondolataik – gonoszak, de voltak. Te csak tartalmazod ezeket az eszméket, mint egy memóriakártya, de vitatkozni azzal se tudok.
  A homoklobbi kifejezés egyébként a fasiszta nyelvi terror része, bőven nem igaz az, hogy te csak régebben voltál fasiszta, hiszen most is használod a kifejezéseiket, szajkózod a szóhasználatukat, vallod az eszméiket. Soha nem szóltak, hogy a két kulcsszó: kereszténység – szeretet, fasizmus – gyűlölet, és ez a kettő nem igazán illeszthető össze? Nem került rád a másolás során, igaz?

Értem én, hogy ezek állati kényelmetlen ideológiák. Gyűlölni a mit sem vétett buzikat egy olyan világban, ahol egyetlen értelmes ember se gyűlöli őket, hisz minek tenné, de ti szerencsétlenek nem tudtok micsinálni, a zsigeri gyűlölet már bennetek van, muszáj legalább a saját szemetekben jóra hozni magatokat, hát kitaláljátok, hogy de mert bűn, ugyanis Jézus ezt mondta. Vagy Kim elvtárs vagy a Führer, tökmindegy, csak legyen egy megfellebbezhetetlen tekintély, akire untalan hivatkoztok, ha gyűlölködni rosszaság, akkor ő a rossz, ti csak követitek, mossátok kezeiteket. És nekiálltok átdefiniálni a fogalmakat. Nem igaz, hogy én uszítok, mert az valójában egy ősi kelta napszimbólum, tehát én a bűncselekményt nem követtem el, tisztelt bíróság, tetszenek érteni? A cigány mást jelent ám, tisztelt bíróság, mert valójában csak a speciálisan élősködő életmódot folytatókat nevezem cigánynak, tetszenek érteni? A homoklobbi semleges kifejezés, igaz ugyan, hogy a lényege a melegek gyűlölete, de én egy egészen másik kifejezéssel gyűlölöm őket, mint a nácik, tehát én nem vagyok náci, tisztelt bíróság, tetszenek érteni? Az egy sokkal ősibb jelkép ám igazából, hiszen Árpád vezér mégse lehetett Hitler híve, tisztelt bíróság, tetszenek érteni? Jézus homofób volt, hiszen ha nem lett volna, akkor én itt állnék egy szál magammal a gyűlöletemmel és nem lenne kire hivatkoznom, tehát ővele tessék ezt lebokszolni, tetszenek érteni?
  Igen, értjük. A gyűlölet forrása sok minden lehet – a puszta tudatlanság csak a táptalaja –, például a kompenzálatlan, végletes kisebbrendűségi komplexus, ezt nehéz földeríteni. A gyűlölet megélését könnyebb. Senki se mond ki szívesen olyasmit a nyilvánosság előtt önmagáról, hogy „én, X. Y., gyűlölök mindenkit, aki tőlem különbözik, mert hatalmi tébolyban szenvedek, azt képzelem magamról, hogy jogom van kijelenteni emberekről, hogyan helyes élni, milyennek szabad születni, jogom van az emberiségnek kinyilatkoztatásokat tenni és parancsokat osztogatni”. Túl azon, hogy ezért valaha diliházba került volna az ember, egyszerűen nem kényelmes, kinézik az embert a társaságból. Ezért inkább hozzátold egy záradékot: „…mert én hiszek az én vezetőmben, N. N.-ben, akinek megvan ez a joga és énrám is átruházta”. És kész, nincs mivel, kivel vitatkozni, ugyanebben a szuperlényben még ezrek vagy milliók hisznek, hiszen valamennyi ilyen hatalmi tébolyultnak szüksége van egy ilyen záradékra, tehát az ilyen komplexust már nem lehet, pontosabban nem célszerű kétségbe vonni, minél többen vannak, akik ugyanazt nevezik meg a záradékban, annál kevésbé. Ha az ember nem akar máglyára kerülni.
  Csak hát mindez semmit sem változtat azon, hogy nem a Tévedhetetlen Igazság volt előbb, amelyik azt mondta: „ők rosszak, gyűlöljétek őket”, hanem a gyűlölet. Aztán jött a Tévedhetetlen Igazság és bólintott. „Igen, látom, hogy gyűlölitek őket. Jól teszitek, mert rosszak!” Hiszen ez a világon a legjobb biznisz, gyűlöletben utazni.

(Végül kijelentette, hogy a homoszexualitás betegség. Megkérdeztem, hogy most bűn vagy betegség. Minden betegség bűn miatt van. Milyen bűn miatt? Az Eredeti Bűn miatt!)

Én arra gondoltam, hogy a két darab állítólag létezett, de még teológusok szerint is allegorikusan értelmezendő ember tökéletesen természetes és normális egy darab dugása miatt állítólag hatezer éve az egész emberiséget vaskegyetlenül kínzó, őskori istened egy rohadék nyomoronc, aki csak arra tud élvezni, ha emberek sikoltoznak fájdalmukban. Menj te a jó büdös… tiltólistára.

»»»»»»