Magyar vagyok Európában
|
|
No, végignyöszítettem magamat a videón, hogy legalább lássam, mi van benne, de azért ilyet még a Ti kedvetekért is legfeljebb hetente egyszer, rendicsek?
Nagy köszi a szövegért, az angolt azért nem értettem, mert angolul van, a ma’a me’ azé’ ne’, me’ ma’aul vá’ a vake’ a csáv’, de had’, elha’ szóvé’, kén’ csá’ ugyane’ ann’ a fa’ is, aki a rapet kitalálta. Utálom. Húsz éve is utáltam, akkor még megvolt neki az az előnye, hogy legalább új volt, vagyis trendi, fiatal csávók lökték a rizsát, most meg az ötvenéves Gesztiguszti, na ne má. Inkább maradjon most már meg reklámszakembernek.
Na most kezdjük azzal, hogy aki azzal indít, hogy befigyel a para, mikor a bazár bezár, az inkább írjon verset Petőfi korabeli nyelvül, azzal még hátha elboldoguland, mert hogy ezt istenesen elcseszé, az fix. Ilyen elcsépelt közhellyel semmilyen nyelvi rétegben nem írunk verset. Persze rá lehet éppen mondani, hogy éppen az a dologban a lényeg, hogy minden lopva van, a nóta fele Sting, a fele rap (húsz éve minden rapszám tök egyforma, ratatata ratatata ratatata ratatata, két műfajt is megutáltam emiatt, a másik a Jailhouse Rock és egymilliárd követője), a harmadik fele valami népzenéből csórt nyivákolás. A képeket úgy szedték össze a netről, a dalszövegnek a fele Stingtől van lopva, a másik fele csupa közhely, szóval emlékeztet arra az ismert dumára, hogy tisztelt felhasználó, mi nagyon szegény albán vírusírók vagyunk, nem tudunk igazi vírust írni, kérjük, támogassa munkánkat azzal, hogy továbbküldi ezt a vírust, akinek csak tudja, és letöröl minden adatot a merevlemezéről, mármint hogy mink szegény magyarok még dalt se tudunk csinálni egyedül. Csak mivel ezt mások közben megteszik, az üzenet kissé hibásan jön át, az jön át belőle, hogy Gesztiguszti nem tud dalt csinálni egyedül, úgy kell mindent összelopkodnia hozzá, engedéllyel. Szóval nem a magyarok csóringerek, hanem Gusztit hagyta el a tehetsége.
Mert volt neki, vazze! Tessék valami egész más, ezen is rajta van a névjegye, de ez nagyrészt egy normális zenei klip, lány szépen éneköl, zenészek szépen játszanak, a népzenei motívumok remekül össze vannak hangolva a modern zenei stílussal, és közben jön egy csóka, aki rásutyorog valamit egy totálisan oda nem illő ritmusban, de beéri ezzel, nem plántálja oda magát a kamera elé és nem mutogat rá, né má, banyek, ott a kamera. Ennek a számnak van értelme. A Sting-lopkovicnak nincsen, illetve ami van, az hamis.
Kezdve rögtön az elején, a magyarok híresek a kávéimádatukról, ebből lehet tudni, hogy én a Marsról jöttem, mert nem iszom kávét. Igen, az akcentusuk jól érezhető, de nem törött csávók, több magyart ismerek, akik remekül boldogulnak idegenbe szakadva. Statisztikailag pontosabban, aki idegenbe szakadt magyart ismerek, az majd az összes remekül boldogul beleszakadva ottan az idegenbe, viszont az édes anyaföldtől el nem szakított magyarok (akiket ismerek) túlnyomórészt épp hogy meg nem makkannak szögénységükbe. Szóval ha ezt a klipet az ihlette, hogy gyertök mán haza, magyarok, lépjetök a talpamra a barackfánk alatt, akkor nem szóltam, de muszáj Gesztigusztinak a percemberkék dáridóján mulatoznia, ahelyett hogy akkor már vagy csinálna művészetet, igazit, vagy akkor már inkább megmaradna reklámszakembernek, hátha ott nem csinál bajt?
Jó, persze szónoki kérdés volt, tudom a választ. Igen, a küszöbömön áll a kétség, meg a tesó, az éhség. Csak ez most nem jött össze, csávókám, nyomjál másik vakert.
(Eredetileg Facebook-hozzászólásnak indult, aztán inkább cikk lett belőle.)