Linda visszatér

Linda állítólag megint visszatér; jobb, ha nem kiabáljuk el, bár egy muris kis promóvideó már elkészült.
  És kérdőjelek záporoznak belőle.
  Miért pont Johnny Gold? Nem ővele van bajom, félreértés ne essék, biztosan nagyon nagy művész, nagyon népszerű, „húzónév”, aki széles tömegeket ültet majd a mozivászon elé. Csak akik ismerik Lindát, azoknak nagyrészt fogalmuk sincsen, hogy kicsoda. Én se tudom, ebben a cikkben olvastam a nevét életemben először, és csak feltételezem, hogy nem hongkongi. Akik viszont ismerik Johnny Goldot, azoknak sejtelmük sincsen, hogy ki volt Linda.
  „Martin Csabának tehát egyszerre kell megfelelnie az élhető szocializmus dizájnkultúrája után sóvárgó, könnyes szemű retrórajongóknak és a Playstation-nemzedék 9gagen és Facebookon szocializálódott, fiatal trolljainak.”
  De miért? Miért kell egyetlen filmmel mindenkinek megfelelni? Akkor már miért nem vesszük bele a dédiket és az ovisokat is? Bele lehetne vágni archívból Kabos Gyulát és a Zsebtévét, hátha ők is becsalják a moziba a maguk közönségét. Nem fogják, a Linda-rajongókat idegesíteni fogja a nagy modernség, a Johnny Gold-rajongók pedig nem tudnak mihez kezdeni a fura nénivel.
  Nem, nem a demót minősítem. Értem, hogy az igazi forgatáson, ha lesz, nem Michael J. Fox lesz az operatőr, hanem láthatjuk majd, hogy mi történik, ha már azért ültünk a moziba. A demó egyébként egész jó ahhoz képest, hogy csak úgy összedobták.
  Az ötlettel és annak – a jelenlegi tervekből ismert – megvalósításával van a bajom. A nézők felének fogalma se lesz, ki az a napszemüveges, a másik felének fogalma se lesz, ki az a néni. Valaki ott a kedvencük mellett, akinek semmi keresnivalója ott, sokkal jobban mutatna ott valaki odaillő. De ha mégis egy ilyen párosítással kell feléleszteni Lindát, akkor miért pont Johnny Gold?
  Mivel sejtelmem sincs, hogy ő ki, és a cikk kereteibe nem fér bele, hogy alaposan kiműveljem magamat belőle, csak arra tudok gondolni, hogy Martin Csabának jutott eszébe a dolog, Martin Csabának Tánczos Tamás már ott volt raktáron, elővette. Ez nem is lenne baj, ha jó színész, de az akkor fog kiderülni, ha már láttuk a filmet. Ahhoz pedig előbb be kell minket csábítani a moziba. Az lehet, hogy a Johnny Gold-rajongók (akik nem ismerik a fura nénit) bemennek, de ki fogja becsábítani a Linda-rajongókat?
  Mert Linda nem. Túlságosan él még bennünk a 2000-es rémség képe, nincs bizalmunk a Linda-folytatásokban. Szerettük Görbe Nórát, de olyannak, amilyen akkor volt. Ez most nem poénkodás a korával, ez most a kora. Amit huszonhat évesen meg lehetett csinálni, azt ötvenhat évesen nem lehet, mert senki nem fogja elhinni, hogy nem trükk volt.
  És túlságosan él bennünk a film. Azóta is láttuk többször, és visszahozza gyerekkori emlékeinket, a korabeli autóktól és frizuráktól Linda ZX Spectrumra írt játékprogramján át az ORFI-ig és a szállodákig. Ez mit hoz vissza abból, amit Linda jelent? Benne lesz az eredeti zene, mint a demóban? És akkor mi van?
  Egyébként Alvy Singer első feleségének szavaival élve, „imádom, ha engem kulturális sztereotípiává alacsonyítanak”. Retrórajongónak tekintem magamat, de nem könnyes a szemem, és ez a történet egyáltalán nem az élhető szocializmus dizájnkultúrájáról szól.
  De erről már írtam korábban.

»»»»»»