Kilencvennégyezer forint

Ha az olvasónak van autója, adok egy tanácsot. Éljen örökké. Kilencvennégyezer forintomba került a kocsi átíratása. Harminckétezret fizettem illetékbe (haláladó), mert amikor jó képviselőink megszüntették az örökösödési illetéket, akkor gondosan ügyeltek rá, hogy mégse szüntessék meg, az a része azért megmaradjon, amivel meg lehet engem sarcolni. És lehetett volna kétszer ennyi is, ha a közjegyző nem fogad el engem a felerész tulajdonosának. Az ő munkája huszonhatezerbe került; szívesen hirdettem volna versenytárgyalást, ahol a rivalizáló közjegyzők egymás alá ígérhetnek, de nem jött össze. Tizenkétezer volt az átírás, nagyjából ez az a tétel, ami még legkevésbé van elrugaszkodva a józan észtől.
  Huszonnégyezer forint volt a fedeztetési díj, amit azért fizettem, mert a biztosító átvert, aztán cseszett válaszolni, én meg ültem és vártam. Írtam könyörgő levelet a Mabisznak, de most már nevezhetjük Kibasznak is, hogy legalább ezt engedjék el, nem azért nem volt biztosításom, mert úri kedvem így diktálta. Persze nem utasítottak el, olyat ma már sehol nem csinálnak. Csak tájékoztatnak, hogy el szükséges mennem a picsába. Pofán vágnak egy törvényi idézettel, aztán visszaküldenek oda, ahonnan őhozzájuk küldtek. És nagyon sajnálják. Igen tisztelt uram, az 1216. évi I. Dzsing. Kán. Korm. Rend. alapján kénytelenek vagyunk városát haladéktalan felperzseléssel sújtani. Nagyon sajnáljuk, hogy kérésére kedvezőbb választ nem adhattunk. Kifelé! A következőt!
  Plusz postaköltség, benzin, idő, energia. Együtt közelítheti a százezret. Istennek hála, hogy legalább a biztosításon tudok spórolni valamit. Meddig is, máig vagy holnapig?

»»»»»»