Ismét párt keresek

Ez egy házassági hirdetés. Teljesen komoly. Kérlek, oszd meg és kérd meg barátaidat is: adják tovább. Tudom, hogy nem jók az esélyeim, de ha sok ezren, több tízezren megosztják, talán eljut ahhoz, akinek szól. Márpedig őneki is rosszak az esélyei. Ha jók lennének, nem nekem válaszolna.

Láng Attila D. regényíró, költő, negyvennyolc éves, tolókocsis, szívbeteg, tüdőbeteg. (COPD. Olyan, mint az asztma, már tünetmentes, ettől akármeddig elélhetek. Van baj a szívemmel is, de azért még dobog, tessék, fölajánlom, viheted. De ha dohányzol, akkor itt az elején csukd be a hirdetést.) Kicsi korom óta nem tudok járni, tizennégy éves koromban autóbalesetem volt, azóta felülni sem. Könyökölni tudok, így is sok mindent megcsinálok. Erős nem vagyok, öt kilót tudok fölemelni. Az izmaim helyett az akaratom erős. Makacs ember vagyok, de nem értelmetlenül, meg lehet győzni a tévedésemről, akkor elismerem a másik igazát és onnantól azt vallom én is.
  Huszonöt éve írok, ifjúsági irodalommal foglalkozom, bár írtam sci-fit és nyelvészeti, számítástechnikai, mindenféle tárgyú műveket is. Pénzt persze nem keresek vele, állam bácsi csöpögtet valamit, más jövedelmem nincsen. A blogomban rengeteg mindenféléről írok, érdemes olvasgatni, ha azt tervezed, hogy válaszolsz a hirdetésre.
  Hűséges típus vagyok. Hét évet és nyolc hónapot éltem boldog házasságban Krisszel, aki aztán 2010-ben meghalt izomsorvadásban. Most ketten vagyunk az édesanyjával, aki olyan, mintha nekem is az anyám volna. Idős, beteg, tolókocsis. Nem hagyom el. Csak akkor válaszolj a hirdetésre, ha belefér, hogy te költözz hozzám. De téged se hagylak el, ha egyszer kialakul, hogy összetartozunk.
  Egy kapcsolat alapja az őszinteség és a bizalom, és amin ezek alapulnak: a tisztelet. Szerelmesnek lenni a világon a legegyszerűbb dolog, de működő párkapcsolatot csak kölcsönös tiszteletre és megbecsülésre alapozva lehet létrehozni és fenntartani. Ezt veled is vállalom, csak legyél partner benne.
  Négy nő volt eddig az életemben. A negyedik ennek a hirdetésnek a korábbi változatára talált rá, és egy évig együtt éltünk. De túlságosan különbözőek voltunk, és végül szétmentünk. A barátságot megőriztük. Mindhárommal, aki még él közülük, arra törekedtem, hogy a barátság megmaradjon.
  Alaptermészetem a vidámság, folyton viccelek, játszom, lököttködöm. De amint ebben a hirdetésben is látod, tudok komoly lenni.
  Baloldali vagyok, de a politika iránti érdeklődésemet elvesztettem. Nagy ritkán írok egy-egy politikai cikket. Nem hiszek semmilyen istenben, és egyre jobban fárasztanak azok az emberek, akik órák hosszat tudnak áradozni kitalált felségekről. Irodalmi alakokról én is tudok, de nem várom el senkitől, hogy hajbókoljon előttük, és az ő nevükben még nem öltek meg senkit.
  Humanista vagyok. Nem látok különbséget az emberek között nem, kor, bőrszín, származás szerint, annál inkább rendes és rossz ember között. Utálom a különféle gyűlölködőket, legjobban talán a homofóbokat, mert nekik aztán még hamis magyarázatuk sincsen arra, hogy miért gyűlölködnek. Én őket nem gyűlölöm, csak undorodom tőlük. Hagyjanak békén. Jók nekem őhelyettük a meleg barátaim, kiváló emberek. Sok barátom van, mindenféle körből, hívők is, jobboldaliak is, mert nem ez számít, hanem hogy jó emberek. Többségük segített már nekem, nekünk ebben-abban. Én is szoktam segíteni, nekik vagy akár vadidegeneknek, ha mással nem, szaktanáccsal.
  Mániáim a nyelvek, a számítástechnika (főleg a története) és persze az irodalom, a film. Szeretem a jó könyveket és filmeket, elég sokféle műfajból. Egyetlen műfaj van, amit mereven elutasítok, a horror. A jó zenét is szeretem, szintén sokféle műfajból. Utálom a sportot, mert lealjasítja az embereket, nacionalista dühöt szít bennük, és csak az a célja az egésznek, hogy több sörreklám mehessen a tévében. Gyerekkoromban mindig volt a háznál egy férfi, akivel focivébé vagy olimpia idején nem lehetett bírni, sokszor órák hosszat zengett a lakás attól az ordítástól, ami engem mindig a római arénákra emlékeztetett, a gladiátor ledöfésekor. És persze nem nézhettem tévét, mert csak egy tévénk volt. Ma viszont sok éve nem nézek tévét, csak filmeket és tévésorozatokat a kis gyűjteményemből. De be van kötve, fizetem a díjat, lehet nézni.
  Szenvedélyesen tanulok lettül. Mert javíthatatlan romantikus vagyok, és megláttam öt kislányt, akik csodaszépen énekeltek, és kijelentettem, hogy én ezt meg akarom érteni. Szépen haladok. Költővé is így váltam: egyszer csak elkezdtem verseket írni lettül. Magyarul egy tisztességes rímet se tudok összehozni.
  Nem eszem húst, csak virslit, szalámit, párizsit. Főleg sajtot eszem. Mondjuk amennyit mozgok, ahhoz nem is jönnének jól a nehéz húsételek. De ha összeköltözünk, felőlem azt eszel, ami jólesik, engem nem zavar. Nem kell ugyanazt enni, valaha ez egy négytagú család volt, és a négy ember négyfélét evett. Nem fogom megkóstolni, ami nekem nem tetszik, és nem próbálom megkóstoltatni veled, ami neked nem tetszik. Nem zavar, ha kávét iszol, bár én utálom. Az alkohol ellen jobban van kifogásom, nagyon kis mennyiségben még csak-csak. Én csak konyakosmeggyet, van úgy, hogy évekig azt se.
  Végtelenül türelmes vagyok, ezt a tulajdonságomat néha még a neten is megdicsérik. (Meg hogy folyton segítek. Semmi mást.) A hozzám közel állók számára a türelmem csakugyan kimeríthetetlen. Ismerősök, félig-meddig idegenek is elég nagy adagot kaphatnak belőle. Üzleti ügyekben viszont elvből türelmetlen vagyok, fapofával írok bicskanyitogató stílusú leveleket cégeknek, ha nem szolgálnak ki rendesen a pénzemért. Kenyérre lehet kenni, de aki eljátssza a bizalmamat, nem szerzi vissza többé.
  Óriási adag szeretet lakik bennem, de csak egy kiváltságos kis csoport kap belőle. Mindenki más kifogástalan udvariasságra, barátságosságra számíthat, amíg okot nem ad az ellenkezőjére.
  Higgadt, nyugis ember vagyok. Ez régóta így van, nem következménye annak, hogy nemrég egy sor olyan betegséget állapítottak meg, amiknek árt a stressz – de emiatt jó, hogy ilyen vagyok. Ki lehet hozni a sodromból, de nem könnyű. Mondjuk ordítozni akkor se szoktam.
  Vitatkozni lehet velem, veszekedni nem. Összeveszni végképp nem. Volt három nő az életemben, akik szakítottak velem, a legjobb barátaimnak tartom őket. Magától értetődően azok maradnak akkor is, ha veled élek. Nem lehetsz féltékeny az előző kapcsolataimra, én se leszek a tieidre. Hiszen azt várom tőled, hogy beköltözz a feleségem szobájába.
  Ezzel kapcsolatban van egy elvem. Nem fogjuk eltörölni Krisz emlékét, de azt se csináljuk, ami Szabó Magdánál van A Danaidában, hogy a második feleségre egy sokéves házasság alatt végig ránehezedik az első emléke, és levegőt se kap tőle. Megtaláljuk a középutat. Eddig se emlegettük Kriszt mindennap, de építünk rá és örülünk neki. Van kirakva fényképe, de nem tucatjával. Életében baráti körünk természetes részének számított az ő exe, ma is az, az új családjával együtt. És ha neked van olyan exed, aki fontos az életedben, akkor én is össze fogok vele barátkozni, vagy ha te is özvegy vagy, tiszteletben fogom tartani a férjed emlékét.
  Javíthatatlan romantikus vagyok. Mi más is lennék, ha egyszer romantikus regényeket írok? Sokszor gondolják, hogy én az életet is egy romantikus regénynek hiszem. Dehogy hiszem. Azon dolgozom, hogy azzá tegyem. De ez kétemberes munka. Megcsinálni csak veled együtt tudom.

Nálunk az a szokás, vagy vehetjük akár szabálynak is, hogy amit fogyatékosság, betegség okoz, az nem hiba. Ezt a családot mindig csupa mozgássérült alkotta, egész sor egyéb betegséggel. Az ilyen tulajdonságaimat tehát nem tekintem hibának és nem sorolom. A tiéidet se fogom hibának tekinteni.
  Legfőbb hibám talán, hogy lusta vagyok. Ez egyrészt azt jelenti, hogy hajlamos vagyok hajnalig fönt lenni és délig vagy még tovább aludni, de ha a te életritmusod nem ez, akkor képes vagyok átállni korán kelésre. Sokszor megtettem; igaz, sose volt tartós, de nem is volt rá szükség. Másrészt pedig azt, hogy Pató Pál vagyok, főleg azokkal az elintéznivalókkal, amiknek nincs határidejük. Az utóbbi években ez valamit javult azáltal, hogy fölvettem egy jelszót: „azonnal meg kell csinálnom, különben elfelejtem”, és időnként tényleg azonnal meg is csinálom.
  A napközbeni alvás nem része lustaságomnak, akkor szokott bekövetkezni, ha nem tudom kialudni magam.
  Gyakran vagyok dekoncentrált, ez mellékhatása annak, hogy egyszerre tucatnyi mindenfélén jár az agyam, minden ébren töltött percemben könyvet írok, most is, amikor ezen a szövegen dolgozom, valahol hátul az agyam egyik zugában cselekményvázlatok pörögnek.
  Sokat beszélek, lehet, hogy akkor is, amikor már fárasztom az embereket. Mindig mindenről történetek jutnak eszembe, amiket valahol hallottam, olvastam vagy éppen én magam írtam, egyre gyakrabban olyanok, amik a Kissyben szerepelnek valahol. És el is mondom őket.
  Sokat káromkodom, és nem zavartatom miatta magamat; igaz, gyerekek, megkülönböztetett tiszteletemet kiérdemelt emberek előtt nem teszem. Úgy gondolom, hogy a csúnya szavak is a nyelv részei, és bolondulok az anyanyelvemért.
  Hajlamos vagyok imádni olyanokat – műveket, művészeket, egyes embereket –, akikről a körülöttem levőknek fogalmuk sincsen, hogy mit eszek rajtuk. De okom szokott lenni rá.

Mert lehet élni egyedül is, de sokkal vacakabb. Hat évig nem tudtam elszakadni Krisz emlékétől, aztán rájöttem, hogy szerelmes vagyok valaki másba és megkértem a kezét. Rövid kapcsolat volt, de annyit világossá tett ez is, hogy nem akarok tovább egyedül élni. Így is sok volt. Az embernek társra van szüksége. És gyerekre.
  Azt viszont már negyven éve tudom, hogy gyereket akarok. Krisszel nem lehetett, de nem is akartunk, mindkettőnk betegségét örökölte volna. Aztán kialakult, hogy nekem kell egy gyerek. Az évek folyamán csak súlyosbodott ez a vágyam gyerek után, pedig jutott némi pótlás, baráti körömben akadnak gyerekek, tiszteletbeli gyerekeim is vannak, de nekem most már saját kell. Mármint persze nem vér szerinti. Utánanéztem az örökbefogadásnak, lennének esélyeim, ha gyengék is, de ehhez egyedül kevés vagyok, még akár anyagilag is.
  Huszonhét éve írok történeteket, ebből húsz éve kislányokról, és a valódiakkal is istenien szót értek. Persze a fiúkkal is, csak a lányok bonyolultabbak, írói szemmel érdekesebbek. Ha én választhatok, mint például örökbefogadásnál, akkor kislányt.
  De nem azért keresek párt, mert egyedül nem tudnék fölnevelni egy gyereket. Akkor is keresnék, ha nyernék a lottón és akár nevelőnőt is tarthatnék mellette – vagy ha veled minden szempontból megfelelünk egymásnak, de nincsen gyereked és nem is akarsz, akkor téged már szeretlek és elfogadom a döntésedet.
  Párosával szép az élet. Éppen elég baj, hogy mostanáig nem volt párom. Most majd lesz?

Kezdve a jogi részével: azt írtam, hogy ez egy házassági hirdetés, de ha tényleg megnősülök megint, akkor elvesztem az özvegyi nyugdíjamat. Ez azért komoly érvágás, ezt a részét meg kell gondolni. Nekem nem a papír a fontos, hanem a család.
  Albérlőt, szeretőt, barátnőt, házvezetőnőt, takarítónőt, szakácsnőt, ápolónőt, sofőrt – nem keresek. Ez nem álláshirdetés. Társat keresek, akivel azt vállaljuk, hogy hátralevő életünkben szeretni, tisztelni és segíteni fogjuk egymást, embert nevelünk a gyerekünkből, ha lesz, egyszóval igazi családként működünk.
  De tény, hogy a házimunka legnagyobbrészt Rád marad. Nem azért, mert én a „teremtés koronája” vagyok és derogál főzni, mosni, takarítani, hanem mert fizikailag nem tudom megcsinálni. Ha Te se, akkor nem leszünk sikeresek.
  Nem vagyok különösebben jó parti, ezért feltehető, hogy csak olyanok jelentkeznek, akiknek ugyancsak megvan a hátrányuk. Ez oké. Semmilyen gondot nem jelentene például mozgássérülttel élnem, két párom is az volt, a családban mindenki, szokva vagyunk hozzá. Azt kérem, hogy ne legyen semmi halálos betegséged, mert azért azt még egyszer inkább mégse. Legyen valami jövedelmed, mert hát az kell hozzá. Ha gyereked is van, akkor pláne.
  Ha egyedül neveled a gyereket egy albérleti szobában, ahonnan hamarosan kitesznek, és bennem látod a kiutat, oké. De itt albérlő nem lehetsz, ami nemcsak azt jelenti, hogy nem laksz ingyen, hanem hogy nem kellenek a házba idegen emberek, akik mellettünk élnek. Család leszünk és én leszek a gyereked nevelőapja. Ha ez nem jó, bele se kezdjünk.
  Ha olyanféle gondod van, ami miatt sürgősen össze kell költöznünk, akkor inkább keress egy albérletet. Nem fogunk felületes ismeretség után hipp-hopp összeköltözni.
  Ha most töltötted be a tizennyolcat, eleged van a szüleidből és szeretnél szabadulni hazulról, de nincs hova menned, akkor egy puszit ezúton küldök, de ha elfogadsz tőlem egy tanácsot, ne kezdj olyan pasival, aki kétszer öregebb nálad. Egy ideig működhet, de túlságosan különbözőek vagytok már. Ha engem keresnél meg, akkor viszont nem tanács, hanem kérés, hogy ne tedd. Magaddal is kiszúrnál.
  Életkori megkötést mindazonáltal nem teszek, mert nem hiszek benne, hogy ezt tól–ig alapon, pontos évszámokkal meg lehet határozni. Ha illesz hozzám, nem érdekel, hány éves vagy. Ha nem illesz, akkor is mindegy.
  Nem számít, mi a foglalkozásod, végzettséged, képzettséged, műveltséged. Ha tetszik a dumám ebben a hirdetésben, úgy beszélek, ahogy várod egy pasitól, akkor lehet, hogy közös hullámhosszon leszünk.
  Ha minden oké a családi boldogsághoz, csak egyetlen pénzösszeget kell még valahol kifizetned, s hát ehhez kell a segítségem, akkor kérlek, inkább keress más madarat.

Arra persze nincsen kívánalmam, hogy milyen legyen a gyerek. Ha neked már van, és összeillünk, együtt tudunk élni, akkor adott már a gyerek kora, neme, neve, jelleme, egyénisége, minden. Arról dönthetek, hogy te megfelelsz-e nekem, de ha igen, a gyerekről külön nem dönthetek, őt is el kell fogadnom – téged csak vele együtt fogadhatlak el. Ha nincsen, és örökbe fogadunk valakit, akkor van némi mód válogatni. (A gyerek és a szülő között legfeljebb negyvenöt év lehet a korkülönbség, és a fiatalabb szülő számít. Ha tehát egyidős vagy velem, akkor már csak minimum óvodáskorút kapunk, hiszen az is idő, amíg összetanulunk és biztosan tudjuk, hogy egymáshoz valók vagyunk – én egy évet rászánnék erre, mielőtt jelentkezünk örökbefogadásra –, s maga az ügyintézés is hosszú idő. De ez engem nem zavar, nem kell nekem, hogy csecsemő legyen. Gyerek legyen.)
  Persze ha már van gyereked és mi elfogadjuk egymást, én pedig magától értetődően elfogadom őt, azzal még sehol se tartunk: neki is el kell fogadnia engem. Ez külön történet lesz, aminek kiindulópontja függ a korától, nemétől, jellemétől, kettőtök kapcsolatától; sokismeretlenes egyenlet, de megoldható. Láttam már egypár gyereket, de még többet számít, hogy volt két nevelőapám, akiktől megtanultam, hogy milyen ne legyek.
  Az én nevelt gyerekem nem fog föllélegezni, amikor végre elindulok dolgozni és másnapig nyugta van tőlem, és nem azért, mert nem járok dolgozni. Nem fogom nyaggatni hülyeségekkel, értelmetlenül fegyelmezni, és végképp nem fogom megütni. Hagyom élni és gyereknek lenni. Nem kényszerítem semmire, amire nem rajtam kívül álló dolgok kényszerítik, mint például a törvény, hogy iskolába kell menni, vagy a kényszer, hogy gyógyszert kell bevenni. Nálam nincs olyan, hogy „addig nem kelsz föl az asztaltól, amíg meg nem eszed a spenótot”, egyen olyat, amit szeret. Persze vannak elvárások, vegye ki a részét a házimunkából, ha már elég nagy hozzá, csinálja meg a leckéjét, ne másszon a könyvespolcra, de ezek nem lesznek megdöbbentő újdonságok.
  Ha a gyerek a tiéd, vagyis nem fogadott, számon tartom, hogy hozzád kötődik és én vagyok az idegen. Soha nem állok közétek, nem próbálom áthangolni, az apja leszek – attól függően, hogy mekkora, amikor összekerülünk –, de csak nevelőapa, és az sem azonnal. Nem próbálom elszakítani a rokonaitól, a vér szerinti apjától sem, kivéve persze akivel eddig se volt kapcsolat, és úgy ítéled, hogy nem tenne jót neki. Nem leszek Attila bácsi és nem leszek az anyu barátja. Lehet, hogy soha nem fog az apjának nevezni, bánom is én, de annak fog tartani. Ha nem, akkor nem lesz nagy jövőnk.
  Fogadott gyerekről úgy gondolom, hogy ha nagyon kicsi volt még, amikor örökbe fogadták, akkor is abban a tudatban nőjön föl, hogy nem vér szerinti gyerek. Mert az alternatíva az, hogy serdülő vagy felnőtt korában tudja meg, amikor viszont traumaként éli meg. Legyen csak magától értetődő, hogy őt örökbe fogadták és kész.
  Viszont ha egy ideje már együtt élünk, te meg én meg az a gyerek, aki vér szerint a tiéd és nem az enyém, és működik a dolog, harmonikusan élünk, szeretjük egymást, akkor lesz egy kérésem. Az élet kiszámíthatatlan és tele van véletlenekkel. Én jártam már pórul, de akkor nem volt gyerek. Ha veled valami szörnyűség történik, a gyerek a legközelebbi vér szerinti rokonához kerül, vagy árvaházba, mert nem lehet végrendelkezni róla, mint egy vagyontárgyról. Ezért ha már biztosak vagyunk benne, hogy mi egy család vagyunk, szeretném örökbe fogadni. Élettárs gyerekét nem bonyolult.
  De ne történjen. Én most már egész hátralevő életemre akarok tervezni, és a COPD-vel negyven évet is elélhetek. Meg veled?

Ha van egy otthagyhatatlan állásod Pesten, akkor nincs jó hírem, de ha Szegeden, akkor van. A ház elég nagy, négy szoba, ebből kettőben most nem lakik senki, tele vannak bútorokkal, kacatokkal. Az egyikben van egy heverő, nem kell mellettem aludnod, amíg még csak ismerkedünk. Szép nagy kertünk van, elég gazos, de terem benne dió, körte, meggy, birsalma, menta, rózsa és macska. A garázsban áll egy elég nagy autó, tolókocsi-emelővel. Igaz, sofőrt mindig úgy kell vadászni hozzá.

Alapvető szempont: legyél nőnemű. Ez azért mégiscsak szükséges hozzá. Továbbá nagykorú, független.
  Ha jelentkezni akarsz a hirdetésre, legyél fönt Facebookon. Az arcképed téged ábrázoljon, ne egy rajzolt egyszarvút vagy egy paradicsomot.
  Írj valamit. Ne feledd, hogy nem tudok rólad semmit. Lehet, hogy mire ez a hirdetés eljut hozzád, addigra meghirdettem egy eladó könyvet is vagy akármit, szóval tedd egyértelművé, hogy a válasz a társkereső hirdetésre szól, így a vígjátéki helyzeteket elkerülhetjük.
  Ne annyit írj, hogy „szia”, aztán várj a válaszra, egyikünk se tudja, hányan fognak engem megkeresni. Láss neki a bemutatkozásnak, ahogy én csináltam. Meséld el, hogy ki vagy, mi vagy, mit kell tudni rólad, ha van gyereked, őróla mit, és így tovább. Én elég sokat meséltem magamról egy nyilvánosság elé kitett cikkben, te ráadásul bizalmasan teheted.
  Aztán meglátjuk. Lehet, hogy sose fogunk randizni, de barátok leszünk. Lehet, hogy megpróbáljuk és nem sikerül. És lehet, hogy együtt éljük le, ami hátravan, és egy nagyszerű zeneszerző, agykutató vagy zöldséges szülei leszünk.

– akkor ismerős lehet. Igen, ez a hirdetés néhány aktualizált részletet leszámítva megegyezik azzal, amelyiket 2016 karácsonyán 4700 Facebook-felhasználó osztott meg. Köszönöm nekik, és reménykedem, hogy most is lesznek megosztások, és végül eljut a hír ahhoz, akit keresek.
  Persze hogy ugyanazt a hirdetést tettem közzé megint. Ezzel a szöveggel már egyszer sikerrel jártam – arról meg, hogy az a kapcsolat zátonyra futott, nem a hirdetés tehet.
  Emlékül a cikkek listája, amiket 2016-ban írtak rólam a hírportálok.
  Blikk
  Flavor
  Velvet
  Reset (megszűnt)
  24 (további fényképekkel)
  WMN
  Tévériport is készült, adásba ment 2017 végén a Spektrum tévén, de annak nincsen linkje.

»»»»»»