北京市 Běijīng shì 1.

Mint láttuk, Běijīng egyike a négy városnak, amik önálló közigazgatási területek is egyben. A főváros maga tizenkétmillió lakost számlál, de az egész tizenötmilliót, s a fölös hárommillió jóval nagyobb területen él, mint a tizenkettő.
  
  Ezúttal eredeti kínai térképet hoztam. Ahol sűrűsödnek a feliratok, egy szürke folt van: ez a belváros, ami négy kerületből ( qū) áll. (A térképen helyett van, az egyszerűsített alak, minden kerületnév végén kiírják.)
  A szürke folt két északi kerülete egyszerűen a Xīchéng és Dōngchéng névre hallgat: Nyugati Város, Keleti Város. A Nyugati Város hétszázezer lakost számlál, ide esik a Běhǎi park és az állatkert. A Keletiben van a Tiltott Város és a Tiānānmén, félmillió lakosa van.
  A szürke folt délnyugati sarka Xuānwǔ, aminek nevét én leginkább Napiparancsnak tudom fordítani. De semmivel se katonaibb negyed, mint akármelyik másik, ámbár félmillió békés lakosa mostanában alighanem sokat masírozik lelkesen és spontán. Itt épül ugyanis a pekingi olimpia legtöbb létesítménye, és kommunista országban az ilyesmi sok parádéval jár.
  A délkeleti sarok pedig Chóngwén Fenséges Írás, ami neve alapján arra lenne szentelve, hogy kedvenc írásjegyeinknek hódoljanak benne, de nem. Itt csak laknak. Valamikor itt volt a város egyik szegénynegyede, itt van a Tiāntán, az Ég Temploma, amit legutóbb már láttunk, és a két legautentikusabb pekingikacsa-étterem: a Quánjùdé (Tökéletesen Erényes Találkozás) és a Biànyífāng (Nagyszerű Műhely).
  A fénykép a Quánjùdét ábrázolja, de nem az van kiírva, hogy Tökéletesen Erényes Találkozás, hanem az, hogy Pekingi Sült Kacsa. Jobbról balra! Cégtáblákat és hasonlókat gyakran írnak így, mert az írás hagyományosan függőleges, jobbról balra sorakozó oszlopokban halad; az ilyen táblákon egy írásjegyből álló „oszlopok” vannak.
  Elszakadva most már a Marco Polo idejében föltalált ételtől (ami vékony, ropogós bőréről ismert, és arról, hogy a szakács a vendégek előtt szeleteli föl a hatvanöt napos korukig speciálisan e célra nevelt -kat), ideje kilépni a belvárosból. Azaz még előtte jegyezzük meg, hogy a négy belső negyed lakossága még csak 2,1 millió, nem sokkal több, mint Budapesté, ez tehát még messze nem az a bizonyos tizenkétmilliós város. A terület egyébként sokkal kisebb, csak 95 négyzetkilométer, akkora, mint a legnagyobb budapesti kerületekből kettő.
  A belváros északi és keleti részét félkörbe fogja (tessék visszatekerni a térképhez és a barna színt keresni) a Cháoyáng (Napkelte – inkább nem fordítanám Dinasztia Hímtagjának) kerület, a városi rész legnagyobb kerülete, ami nem sokkal kisebb, mint Budapest (475 km²), de valamivel többen, 2,3 millióan lakják. Sok nagykövetség van itt, a főváros üzleti negyede, az olimpiai park és a repülőtér, bár ez utóbbi csak közigazgatásilag tartozik Cháoyánghoz, földrajzilag kívül fekszik rajta. Itt van a Gúomào, vagyis a Kínai Világkereskedelmi Központ; a név rövidítés ahelyett, hogy Zhōnggúo gúojì màoyì zhōngxīn; ebből nemzetközit jelent, kereskedelmet, , „középszív” pedig központot, ahogy magyarul is a kereskedelem szívének neveznénk.
  
  A Hǎidiàn kerület következik, aminek neve világosan Tengeri Üledéket jelent, akkor is, ha nem hivatalos neve , Császár Tengere. A város északnyugati részén van, a térképen világossárgával (megint tessék visszatekerni). Valamivel kisebb, mint Cháoyáng, területre is, lakosságra is. Úgyhogy a tizenkétmillió fővárosi felét már meglátogattuk. Ámbár Hǎidiàn lakosai közül soknak nincsenek papírjai hosszas itt-tartózkodásra, mert kollégisták, itt van ugyanis a főváros legtöbb egyeteme, a külföldiek egyetemi kerületnek is hívják.
  Itt van a běijīngi Szilikonvölgy ( Zhōngguāncūn), a nyolcvanas években alapított elektronikai központ – és itt van a Nyári Palota, a Yuánmíngyuán is, a 18-19. században épült királyi lakhely. Építését Kāng Xī császár kezdte meg 1707-ben; a császárról már hallottunk, amikor a róla elnevezett szótárat, a Kāng Xī zìdiǎnt említettük februárban és júniusban, de a nevét még nem fordítottuk le. Most tesszük meg.
  A palotát ajándékba szánta negyedik fiának, aki később jelentősen kibővítette és a híres kerteket is létrehozta. Őt Yōngzhèngnek hívták. A kerteket egészen a 19. század közepéig alakítgatták, szépítgették. A végeredmény ötször akkora lett, mint a Tiltott Város és nyolcszor akkora, mint a Vatikán: három és fél négyzetkilométer; több száz csarnokot, pavilont, templomot, galériát, kertet, tavat tartalmazott. Számos híres dél-kínai tájat leutánoztak itt, rengeteg műalkotást halmoztak föl, sok irodalmi mű egyetlen példánya itt volt föllelhető. 1860 októberében, a második ópiumháborúban a brit csapatok három nap alatt felégették az egészet. Csak a kőből épült európai stílusú paloták – jezsuita építészek munkái – maradtak meg, és néhány kínai stílusú épület a távolabb eső részeken. Ezek jó részét a boxerlázadásban égették föl. A területet mezőgazdasági célokra használták, míg végül a nyolcvanas években a kormány nekilátott rendezni a helyzetét.

»»»»»»