Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Banktitok

Kifizettem a dihidrogén-monoxidot és föltöltöttem Krisz telefonját. Előbbi majd csak holnap érkezik meg a céghez, de a telefonon az egyenleg máris megnőtt. Én pedig elgondolkodtam.
  Van három cég. Az egyik a dihidrogén-monoxidot adja, a másik a telefont, a harmadik a bank. Az első céghez majd csak holnap érkezik meg a pénzem, mert ma vasárnap van. A másodikhoz fél percen belül odaért. Pedig azoknál is vasárnap van. Illetve ami számít, az a bank, ugyanaz az egyetlen bank, amelyik vasárnap elintézte a művelet háromnegyed részét.
  Biztosította az adatok rögzítéséhez szükséges hiperszuperbiztonságos szolgáltatást.
  Fölvette és tárolja az adatokat mindkét átutaláshoz.
  Az egyik összeget rögtön át is utalta.
  A másikat nem. Az ott várakozik a számlámon. A jelen esetben teljesen mindegy, hogy ma megy az utalás vagy holnap, vagy akár holnapután, engem az elv az, ami beleejtett a gondolkodóba. A bank telefonos ügyfélszolgálatosai, webes felülete, egy csomó mindenféle szolgáltatása működik vasárnap, sőt gyanúm szerint karácsonykor és szilveszterkor is, bár ezt nem próbáltam ki. Tehát rengeteg banki ember igenis dolgozik munkaszüneti napokon, a telefont legalábbis felveszik és rögzítik az adatokat, és alighanem kell még egypár ember ahhoz, hogy annak az egynek a kezében a telefon és a számítógép tényleg működjön és azt csinálja, amit kell. Viszont a számítógépben a program azt mondja, hogy őneki nem szabad hétvégén és ünnepnapon utalnia. Kivéve amit mégis szabad: mobilt feltöltenie. Hogy még mit, azt nem tudom.
  Tehát a számítóközpont hétvégén is lendületesen dolgozik, de nem utalnak. Kivéve azokat a cégeket, amiknek igen.
  Miért? Mitől más az egyik cégnek küldött pénz, mint a másik? Miért élveznek egyes átutalások sürgősséget, mások meg nem? Miért nem dolgozik a bank hétvégén, ha egyszer kétségkívül mégiscsak dolgozik, legalábbis ez a része?
  Banktitok?

»»»»»»