Ázsia kincse

Állok egy ruhaáruházban, várom a hölgyeket, akik fölmentek az emeletre – én nem tudok eljutni oda. Vitrinek előtt álldogálok, rajtuk, bennük mindenféle apró csecsebecse. Egyszer csak jön egy gyerek, tíz év körüli fiú, rolleren.
  – Maga itt árul?
  – Nem, a feleségemet várom.
  – És közben itt árul?
  – Nem árulok semmit, csak várom a feleségemet. Fölment az emeletre.
  Bólint, nézelődik, a vitrinek túloldalán áll. Kihúz egy fiókot, én az innenső oldalról nem látom, mi van benne. Hirtelen előpattan egy tagbaszakadt fekete ruhás, és rácsap a szekrényre.
  – Mér húzod ki?! Oda van írva, hogy nem szabad! Tűnés innen!
  Figyelek, hogy be kell-e avatkoznom, de nem, a gyereket nem zavarja, kérdez valamit arról, hogy valamilyen áru van-e, nincs, dörgi a baszakadt, fiú el. Fölmegy az emeletre. Baszakadt karba tett kézzel, dölyfösen sétálgat, pár percig figyelem.
  A fiú visszajön, odamegyek hozzá.
  – Attól, hogy valaki biztonsági őr, még nem biztos, hogy tud olvasni. Az van odaírva, hogy tisztelt vásárlóink. A gyerek is vásárló. Tisztelt vásárló.
  Egymásra mosolygunk, baszakadt sétálgat dölyfösen, szokványos szerda nagyvárosi délelőtt.

»»»»»»