Az Arrow-tanulság

Ötéves munka eredményeként 1958. március 25-én megtette első útját az Avro Canada CF–105 Arrow, a világ egyik első deltaszárnyú, szuperszónikus vadászgépe. A regisztrált adatok szerint ötvenezer lábon 1,98 machhal repült, de a legenda két és fél machról szól, miközben kortársa, a Convair F–102-es 1,25 machot tudott. És az Arrow kijutott az űrbe. Mármint a legenda szerint. Arról is szól a legenda, hogy egy Arrow-t elvittek és elrejtettek valahol, és mindmáig megvan.
  Mert maga az Arrow nincs meg. Mire elkészült, már nem volt meg a kormány, amelyik megrendelte, John Diefenbaker konzervatív miniszterelnöknek pedig egyik fő törekvése volt mindent visszacsinálni, amit a liberálisok csináltak. Elrendelte az Arrow-program leállítását, arra hivatkozva, hogy a gép túl drága és nem felel meg a kitűzött elvárásoknak. Az Avro Canada, az Iroquois motorokat gyártó Orenda és beszállítóik válaszként utcára tették harmincezer alkalmazottjukat. Ekkor szóltak Diefenbakernek, hogy külföldről egyre-másra sürgetik a megrendelt Arrow-kat. „Meglátom én!” – s parancsot ád miniszterelnök rettenetest: az elkészült Arrow-kat és a készülőfélben levőket megsemmisíttette az összes dokumentációval, filmfelvétellel, modellel, mindennel együtt.
  Sikertelenül. Sok minden megmaradt a képekből, adatokból, az alkalmazottak emlékeiből – talán le kellett volna nyilazni őket, mint Attila király sírjának ismerőit. Ezt elmulasztották, így az Avro számos mérnöke máshol folytatta karrierjét, nem kis hányaduk a NASA-hoz ment az Államokba és részt vett az űrprogramban. De ott már nem Kanada hírnevét öregbítették.
  Az is megérne persze egy misét, hogy milyen könnyed kíméletlenséggel dobja oda egy politikus harmincezer ember munkáját a politikai csatája kedvéért, neki harmincezer család megélhetése legfeljebb egy gyalog a sakktábláján – de e ponton foglalkozzunk mégis inkább egy másik aspektussal, amelyről nemigen szokott szó esni. Az időtávlatról.
  A legtöbb ember életében a leghosszabb távú tervek azok, amelyeket egész hátralevő életére sző. Nagyon sok embernek persze egyáltalán nincsenek ilyen tervei, és akadnak, akik eljövendő századok életéről is töprengenek, de most maradjunk a nagy többségnél, akiknek ha más nem, a pályaválasztásuk nagyjából egy életre szól.
  A legtöbb politikus életében a leghosszabb távú tervek azok, amelyeket a következő választás utánra sző. Mit tesz, ha megválasztják – mit tesz, ha nem? Ha feltételezem – mint ahogy eszem ágában sincs –, hogy a rendszerváltáskor Orbán Viktor végiggondolta, hogy őt előbb-utóbb megválaszthatják ugyan miniszterelnöknek, de ez még csak egy demokratikus választáson elnyert pozíció, a diktátori teljhatalomért húsz évig kell keményen dolgoznia, akkor ezzel azt feltételeztem, hogy ő húsz évre előre tervezett, vagyis egy rendkívüli formátumú, jelentős elme, egy igazi államférfi. Mint tudjuk, nem az, de nem ez a gond. Egy politikusnál húsz évre előre tervezni rendkívüli formátumú államférfiséget jelent, miközben bármelyik tizennyolc éves embernek muszáj ennél sokkal hosszabb távra terveznie. Húsz évvel az érettségi után harmincnyolc éves lesz, még bőven aktív évei közepén, ahhoz még messze nem lesz elég öreg, hogy a nyugdíjra gondolhasson, de ahhoz már túl öreg lesz, hogy váltson. Ha tehát mondjuk péknek tanul ki, akkor jó eséllyel egész életében pék lesz vagy valami hasonló. Persze lehet, hogy később el kell mennie taxisnak, de akkor meg megint hozott egy olyan döntést, ami évtizedekre meghatározhatja az életét és a családjáét. Sok tizennyolc éves olyan elkötelezettséget vállal, ahonnan már nemigen szoktak visszautat keresni, orvosnak áll, szerzetesnek, filmszínésznek vagy focistának. Ha rajtuk áll, ezek az emberek egész életükben ezzel fognak foglalkozni, vagyis ha hatvanéves korukig dolgoznak – jóval tovább fognak –, az több mint negyven év.
  Mutasson nekem bárki olyan politikust bármely ország bármely korszakából, akinek negyven évre előre megvoltak a tervei. Nem a saját élete számára, az országa számára. Merthogy ugye erről szólna a politikusság. Jelszavakban tényleg erről szól, valójában azonban mindig éppen ráállítják az országokat annak az útnak a legelejére, amelynek a végén – és következik a süketelés a szép új világról, amiről pontosan tudják, hogy soha nem jöhet el, mert vagy jön négy év múlva a rivális garnitúra és ráállítják az országot egy egészen más út legelejére, vagy maradnak ugyanazok az arcok, belekényelmesedve a hatalomba, és már egyáltalán nem lesz fontos azon az úton továbbmenni.
  Ilyenek a politikusok hosszú távú tervei: a választásig, esetleg az azt követő választásig. De nem ezek az átlagosak. Általában mindig az éppen soros botrányt akarják valahogy megúszni, vagyis napokban, legfeljebb hetekben gondolkodnak. Az emberek átlagos hosszúságú tervei hasonlóak, napokig, legfeljebb hetekig tartanak, csak addig húzzam ki valahogy, amíg a főnök szabadságra megy, csak addig ne üssön már be semmi, amíg táborban van a gyerek. Ugyanakkor az emberek életében számtalanszor adódnak ennél sokkal hosszabb távú tervek. Éppenséggel a gyerek, még a nem tervezett is, sokkal hosszabb elkötelezettséget jelent a legrosszabb anyának is, mint amit a legtöbb politikus valaha ismer pályafutása során – miközben civilben közülük is a legtöbb szülő, viszont nagyon kevés köztük az anya. Inkább apák szoktak lenni, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az asszony neveli a gyerekeket, amíg az embere éjszakába nyúlóan küzd a haza üdvéért az úri kaszinóban. Vagy a titkárnő lába között.
  A politikusok legtöbb problémájukat – amik nem azonosak a mi problémáinkkal – Barátok közt módra oldják meg, hazudnak valamit, ami az adott pillanatban jó megoldásnak tűnik, aztán majd csak lesz valahogy. Később hazudnak valamit megint, esetleg letagadnak mindent, vagy ha kell, elhallgattatják a kellemetlen tanúkat. Mint Diefenbaker az Arrow dokumentációit, mert kényelmetlen lett volna beismerni, hogy baromságot csinált.
  Az Arrow ma a kanadai technikatörténet fontos emléke, emberek foglalkoznak azzal, hogy megőrizzék, életre keltsék. John Diefenbaker hatéves miniszterelnökségéből egy-két valóban előremutató lépés mellett – például segített kiutálni a Brit Nemzetközösségből a fasiszta Dél-afrikát – jóformán semmi más nem maradt meg a köztudatban, mint az Arrow elpusztítása és a munkások utcára tevése.

»»»»»»