Árjasági okiratok
Kezembe került egy doboz, amiben régi családi fényképek és iratok vannak, és találtam néhány iratot, amiken elgondolkodtam. Huszonkettőt, amik speciális célból készültek. Fantasztikusan régiek, de nem ez bennük az érdekes. Azért a legrégebbit megmutatom.
Hogy pontos legyek, nem maga az okmány a régi, hanem a benne leírt tények. Mivel németül és csehül van, elmondom, miről szól. Ez Wilhelm Cermak és Franziska Ochs házassági anyakönyvi kivonata, akik 1845-ben kötöttek házasságot a csehországi Kratonohyban, akkori nevén Kratenauban. A vőlegény 1822-ben az alsó-ausztriai Laa an der Thayában született, a menyasszony pedig 1826-ban Saarban, ami valószínűleg nem a nyugat-németországi Saar-vidéken keresendő, hanem szintén Csehországban, a mai Žďár nad Sázavouval azonos. Ámbár ez nem biztos, de nincs is jelentősége. Egyetlen sor van az iraton, ami számít, az egész papírt ezért kellett kiállítani. Religion – Náboženství. Vallási hovatartozás. Amint írják, röm. Kathol., vagyis római katolikus.
Az utókort persze elgondolkodtatja, hogy vajon kik lehettek ezek a fiatalok – a vőlegény alig múlt huszonhárom, a menyasszony néhány hónapja töltötte be a tizenkilencet –, akik százhatvanöt évvel ezelőtt egy remélhetőleg szép nyári napon összeházasodtak. Például képtelen vagyok rájönni, hogy milyen nemzetiségűek lehettek. A vőlegény itt Wilhelm Cermak, máshol Czermak néven szerepel, de ha a papírt csehül állították volna ki, akkor bizonyára Čermák lenne. Magyarországon kiadott iratokon Csermák Vilmosnak írták. Hogy az eredetileg német nevet magyarosították vagy az eredetileg magyar nevet németesítették, azt már képtelenség kideríteni. Ami Ochsékat és Staußékat illeti, arra tippelek, hogy szudétanémetek lehettek, bár persze nem lehet tudni, hogy ők hol éltek. Csermák Vilmos életútja több más iraton is szerepel, az övék nem. Lehet, hogy Csermákék is németek voltak, de lehettek csehek is. Vagy akár magyarok, akiknek leszármazottai később visszatértek Magyarországra. Mert hisz akkoriban ez mind ugyanannak a monarchiának a része volt.
De könnyen meglehet, hogy én vagyok az első, vagy mondjunk nagyobb számot, a harmadik, akinek ilyen kérdések fordulnak meg a fejében, amikor ezt az iratot nézegeti. Amikor ez még nem régiség volt, hanem hivatalos okirat, méghozzá létfontosságú személyi okmány, akkor a tulajdonosát is, aki feleségem nagyanyja volt, és mindazokat, akik bármiért kézbe vették, egyetlen dolog érdekelte. A Religion. Az, hogy az 1820-as években született Wilhelm és Franziska nem voltak zsidók.
Merthogy amikor ezt az iratot kiállították, a házasságkötés helyszíne a Cseh–Morva Protektorátus része volt. 1944. április 18-án. Ezért van mindenhol elöl a német felirat, s csak utána a cseh, ámbár az ott Csehország, de akkor német gyarmat volt. Náci gyarmat, hogy pontos legyek. Ezért kellett beszerezni ezt az iratot egy kilencvenkilenc évvel korábbi házasságkötésről. El se tudom képzelni, mekkora munka lehetett hetedhét országból előteremteni őket.
Huszonkét okiratot mondtam, kettőhöz hiteles fordítás is tartozik, pecsétekkel, bélyegekkel. Egy kis köteg. Ez volt akkoriban a személyi igazolvány. Arról szó sincsen, hogy lett volna egy kis Arierdokument, rajta a nürnbergi szabvány szerint megkövetelt ősökkel, és mindegyiknek a neve mellett kis kereszt vagy Dávid-csillag. Dehogyis. Persze volt Blauschein meg mindenféle J betűs kártya a zsidóknak, amikről olvasni lehet a visszaemlékezésekben, de a bizonygatási szertartáshoz kellett a teljes gyűjtemény kereszt- és házasságlevelekből.
Gyakori szertartás ez minden diktatúrában. Nézzük meg, hogy működik egy képzeletbeliben.
– Kék hajú maga?
– Igenis, kérem.
– Az iratait!
– Tessék, biztos úr, parancsoljon.
– Hadd lássam! Nnno. Hát maga kék hajú, amint látom. No de… hát ez itt mi?
– Kérem, az egy hatálytalanított bejegyzés, az ott…
– Lassabban! Itt az áll, hogy a maga dédanyja lila hajú volt!
– Kérem, tessék megnézni, hogy azt a bejegyzést a hajszínvizsgálati bizottság tévesnek minősítette és keresztülhúzta.
– De csak piros ceruzával! Miért nem kékkel? Mi? Mit akar itt nekem beadni?!
– Kérem, a nyíregyházi bizottságnál külön rendelettel a piros ceruzát a kék ceruzával azonos jelentésűnek minősítették. Én nem akarom a biztos urat megtéveszteni…
– Kuss! Ha a maga dédanyja lila hajúnak minősül, akkor a nagyanyja bizonyítványára fel kell ragasztani a lila bélyeget! Ezen nincs lila bélyeg! Mit akar maga itten potyázni, miiiii?!
– Kérem, nekem felmentésem van a lila bélyeg felragasztása alól, ott van a kötegben, tessék szíves lenni megnézni, biztos úr kérem.
– Ez itt, ez a sajtpapír? Ez magának felmentés?
– Kérem szépen, ezt a felmentést a temesvári bélyegszíneket felülvizsgáló bizottság láttamozta és jóváhagyta. Rajta van Főhatalmassághy nagyságos úr aláírása.
– Hol?!
– Kérem szépen, a bal alsó sarkát tessék megnézni.
– Aha. Látom. Hát jó, ez rendben lenne… megkapja a belépési engedélyt az élelmiszerboltba. De figyelmeztetem, hogy nyolc napon belül szerezze meg a rendes iratokat és mutassa be a körzeti bélyegellenőrző irodában. Tessék egy igazolás a hiányos iratokról, ha lebélyegezteti a főkapitányságon, akkor nyolc napig érvényes. És most tűnjön el a szemem elől!
És szegény kék hajú bealázatoskodhatott az élelmiszerboltba, ahol az eladóval eljátszhatta még egyszer ugyanezt. Mert a diktatúrának az a lényege, hogy akinek a legkisebb hatalom is kerül a kezébe, az maximálisan él és visszaél vele, törvényes felhatalmazással. Emlékezhetünk a hetvenes évekbeli kórházi portásokra, akik szigorú arccal kivárták a látogatás kezdetét, a tizennégy óra nulla perc nulla másodpercet, és akkor megfordították a nagykapu zárjában a kulcsot.
Van olyan papír is a kötegben, ami nem szemérmeskedik létrehozásának célja felől: igazi náci nyíltsággal rápecsételték. 
Íme. A felül levő pecsét több iraton rajta van, másokra kézzel írták rá az 1939. évi IV. törvénycikket. A középen látható pecsét csak két iraton szerepel, és a másikon az egyik szó nem kivehető. Kizárólag a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló törvénycikk végrehajtására. Ez is pont kilencvenkilenc éves adatról szól: 1941-ben adták ki az 1842-ben született Stahl József születésének bizonyítására.
Van egy rossz hírem. Sajnos az anyakönyvek számítógépesítése még gyerekcipőben jár. Gyanítom, hogy aki a rendszerváltás előtt született, arról semmilyen adat nincsen számítógépen; még utána is kétséges. Úgyhogy kezdhetjük majd elölről a mászkálást egyik dölyfös egyháznoktól a másikig, és kuncsoroghatunk iratokért azoknak a származásáról, akik egykor az ő őseik származási irataiért kuncsorogtak.
Esetleg majd indítsunk mozgalmat annak követelésére, hogy mindenkinek legyen egy kis mágneskártyája, a keretlegények pedig kapjanak hordozható leolvasókat. De nem biztos, hogy ez megvalósul. Valószínűbb, hogy be kell érnünk azzal, hogy hologramos matrica kerül a felvarrható Dávid-csillagokra.