Apropó sportutálat
Csak az előző cikkről jutott eszembe, hogy tulajdonképpen nem lenne muszáj nekem utálni a sportot. Legalábbis a miatt az ok miatt, amiről az előző cikk szól, nem kellene. Kolonics menyasszonya megkaphatná a járadékát anélkül, hogy énnekem bármi bajom lenne vele.
Elképzeltem egy intézményt, ami a kormányhoz tartozna, és azzal foglalkozna, hogy problémákat oldjon meg. Azazhogy maga a kormány is ezzel foglalkozik, de másképpen.
Jön a Kiss család, ahol apu iszik, anyu dolgozik látástól mikulásig, gyerekekre nem vigyáz senki. A kormány megoldása: hoz egy rendeletet, ami 15%-ról 8%-ra fogja csökkenteni az ilyen családok arányát. És fütyül a Kiss családra. Az én intézményem megoldása: aput fülön fogja és elvonókúrára küldi, anyunak másik állást kerít, ahol kevesebb munkával kapja meg ugyanazt a pénzt, a gyerekeknek pedig szakértő felügyeletet szerez. És fütyül a 15%-ra!
Jön a Nagy család, ahol az ikrek súlyos betegek, Pestre kell hordani őket gyógykezelésre, de az útiköltség naponta húszezer forint, a kezelés naponta tízezer forint szorozva az ikrek számával hetvenezer forint, egyéb költség tízezer forint (csak hogy kijöjjön a száz). A kormány megoldása: hoz egy rendeletet, ami az ilyen problémával küszködő tizennégyezer-harmincöt család támogatását 4%-kal emeli. És fütyül Nagyékra. Az én intézményem megoldása: megoldja a Nagy ikrek kezelésének finanszírozását, és fütyül a többi tizennégyezer-harmincnégyre. Majd azok is jönnek, ha segítségre van szükségük.
Azt látom, hogy senki nem foglalkozik konkrét személyek konkrét problémáival. Amikor az egy darab konkrét Postabank volt bajban, a kormány szaladt és segített neki. Amikor az egy darab konkrét Posta Péter van bajban, a kormány felől meggebedhet. Igen, tudom, hogy a Postabank első ránézésre nagyobbnak látszik – az az egy kétségtelen, hogy ha összeomlik a Postabank, azt többen és jobban megérzik, mint ha Posta Péter omlik össze. De akkor is Posta Péter a nagyobb. Mert belőle tízmillió van, a Postabankból meg csak egy. Ha Magyarország összes bankja elpusztul, akkor a tízmillió Péter csinál új bankokat. Ha a tízmillió Péter pusztul el, akkor a bankok üresen álló házak lesznek, ahol kóbor macskák buliznak.
Erre persze logikus válasz, hogy ha a kormány nem ad konkrét segítséget, attól még az emberek nem fognak meghalni, pláne nem mind a tízmillió. Szerintem ez a válasz nemcsak logi-, hanem cinikus is, mert azt jelenti, hogy mit érdekel minket a polgárok sorsa, van belőlük elég; aki bajban van, úgyse fizet annyi adót, mint elvárnánk, hadd nyuvadjon. Úgyhogy én ezt a választ nem kérem.
Jobban örülnék annak a válasznak, hogy „hát igen, nem lehet mindent törvényekkel megoldani, néha azonnali és konkrét segítség kell, csinálunk erre egy intézményt”. A neve tőlem lehet Segítség a Polgárok Konkrét Létéhez, röviden Segpokol is, az a lényeg, hogy aki bajban van és a törvények által kapható segítséget már kimerítette (vagy olyan nem is volt), az mehessen oda és segítsenek neki. Érdemben. Ettől még lehet csinálni a polgár problémájára törvényt is, csak addig is, amíg azt a törvényt megírják és megszavazzák, a polgárnak boldogulnia kell, arról nem is beszélve, hogy ha a probléma részben jogi természetű, akkor a változtatás „a folyamatban levő ügyeket nem érinti”.
És akkor éntőlem kaphat járadékot Kolonics özvegy menyasszonya, mit bánom én. Nem az enyémből kapja, és akkor én is mehetek segítségért a Segpokolhoz. Mert jelenleg ő kap, én meg vihetem a seggemet a pokolba.