A szószámlálás célja
Írtam egy kis programot, amely kikereste nekem, hogy ha elolvassuk Friedrich Schiller összes műveinek Gutenberg-beli angol fordítását (az ötkötetes Harmincéves háborút, a négykötetes Holland forradalmat, öt színdarabot, négy garnitúra verset, esztétikai esszéket és filozófiai leveleket, valamint egy regényt), s ehhez hozzáolvassuk John Galsworthy Justice című színdarabjának szintén Gutenberg-beli példányát – akkor megkapjuk a Kissy első huszonhét részének méretét.
De azt is megmondja a programkám, hogy a Ninda e pillanatban (nyers számítás szerint, bizonyos mértékig beleszámítva a jegyzeteket, de nem véve hozzá a lexikont és az utószót) akkora, mint H. Rider Haggard Allan’s Wife című regénye, szintén Gutenberg-beli példány, vagyis az ottani fej- és láblécekkel, mindennel.
A fentieket közzétettem a Facebookon, és kaptam egy kérdést, hogy ez miért fontos. Nos, nem fontos. (A könyvek terjedelmének semmiféle összefüggése nincsen az irodalmi értékükkel.) Legfeljebb érdekes. Elképzelhetőbbé teszi a könyv méretét, főleg ha sikerül olyan művet találni összehasonlításnak, amit ismerünk is. Most sikerült: a számlálás pontosításával és pár mondat hozzáírásával a Ninda mérete nagyjából megegyezik a következő kötetekével (mármint külön-külön):
– A Jedi visszatér angol változata;
– Edith Nesbittől a The Treasure Seekers;
– vagy szintén őtőle a Five Children and It;
– Vernétől a Chancellor angol fordítása;
– Wodehouse-tól a Psmith a városban eredetije;
– avagy Leslie L. Lawrence-től A halott város árnyai.
Ha ezek közül legalább egyet ismerünk vagy sejtjük, hogy körülbelül mekkora lehet (Wodehouse-nak én nagyon sok könyvét ismerem, és nagyjából egyforma terjedelműek, tehát ez is nyilván akkora, mint a többi), akkor körülbelül el tudjuk képzelni, hogy a Ninda most mekkora. Ez az összehasonlítás többet mond, mint az a szimpla adat, hogy ötvenötezer szó. A felsoroltak már vékony, de azért regény méretű könyvek, megkerestem őket papírkiadásban, 120 és 270 oldal között vannak. És a Ninda cselekményét még jóformán el se kezdtem.
Viszont átalakítottam egy csomó mindent a segítő apparátusban. Már nem eleitől végéig számozom a sómirokat, hanem fejezetenként elölről kezdem a számozást, hogy ha egyet kettébontok (már többször megesett), akkor csak a fejezet végéig kelljen újraszámozni. E pillanatban az utolsó számom nb-28, amiből az n az első rész betűjele (Ninda), a fejezetek meg ábécérendben kapnak egy betűt. Ötvennyolc idézet vezeti a fonalat, öt szerzőnek összesen tizenhét művéből, a pillanatnyi helyzet szerint.
És tanulok szerkeszteni! Nem tudom megmondani, miért érzem fontosnak, hogy a sómirok terjedelme nagyjából azonos legyen, de fontosnak érzem, és szerkesztek. E pillanatban az átlag 986 szó, és ehhez képest –175 szavas (vagyis 811 szavas) a legrövidebb és +327 szavas (vagyis 1313 szavas) a leghosszabb. Még nem döntöttem el, hogy mekkora szórást tűrök meg, de mindenesetre rendszeresen írok hozzá a rövidebb sómirokhoz, hogy hosszabbak legyenek; azzal, ha a –175 szót mondjuk –75-re növelném, az átlag talán egyetlen szóval növekedne meg, és akkor –76 lesz. A hosszabbakat is hozzáírással egyenlítem ki, nem húzok belőlük: elvágom őket kétfelé, és mindkettőt meghosszabbítom akkorára, hogy meg legyek elégedve a terjedelmükkel. Ezzel az eljárással rengeteg apró részlet kerül a szövegbe, amik az adott ponton annak a jelenetnek a megírásakor még nem voltak ismertek vagy fontosak, például a poszthipnopédiás gondolatpörgésben Ninda felidézi a szúni ábécét, és néhány betű formáját is elárulja, avagy amikor Sorgit elmeséli a janníhaum történetét, akkor egy csomó apró részlet az akkori szokásokról utólag kerülhetett be.
Így még érdekesebb írni. Ha a sómirhossz-kiegyenlítésnek semmi más haszna és célja nem lesz, csak ez, akkor is megéri.
„Néha bölcsnek neveznek. Akkor megkérdezem, szerintük mi az a bölcs. Akire hallgatni kell, mert igaza van, felelik. Az embereknek fogalmuk sincs, hogy éppen az a bölcs, aki tisztában van vele, hogy milyen gyakran téved.”