A pedofilok, a kis dögök és az átnevelőtábor
A Nőkért Egyesület és a Magyar Nők Szövetsége vitaestet tartott a pedofíliáról, amin ha nem is képviseltettük magunkat, de érdeklődésünket már korábban is jeleztük nekik. A vitaestről készült beszámoló néhány gondolatot hozott felszínre, amiket szeretnék megosztani az olvasóval.
Ahogy időnként el szoktam mesélni, mi úgy kerültünk ebbe az egészbe, mint Pilátus a krédóba. Eredetileg novella lett volna az, amiről most már úgy néz ki, hogy túlnőtte a leghosszabb magyar nyelvű regényt, elég sokáig nem derült ki róla, hogy ekkora lesz. Az is elég sokáig nem derült ki, hogy ez ennyire fontos lesz, hét éve tart a feladat, s ezzel az ütemmel számolva akár még további öt-hat évig is eltarthat. Én csak egy jó sztorit akartam írni…
De ha már belepilátusodtunk a krédóba, akkor essünk neki.
Le kell szögeznem először is, hogy a pedofíliáról töméntelen tévhit él az emberekben, és nemigen hiszem, hogy bármelyik terjedése ellen túl sokat tudtunk volna tenni; nagyrészt meg fognak maradni ugyanúgy, a könyv végigolvasása után is. Mert ez egy regény, aminek megvannak a technikai és műfaji korlátai. Technikailag az alapítvány elsősorban a netes shindyk ellen tud fellépni, esetenként egyet-egyet offline is elcsíp, de ez a jéghegy csúcsa, vagy még az sem. Műfajilag pedig ez egy ifjúsági regény, ami behatárolja, hogy miről, milyen mélységben és milyen részletességgel írhatok, akkor is, ha már zajlik az a társadalmi forradalom, amelyet két évvel ezelőtt kimutattam. Még nem zajlott le, még nagyon az elején vagyunk (azt hiszem, túl optimista volt a két évvel ezelőtti becslés, tovább fog az tartani négy-nyolc évnél), még csak úgy írhatok, ami a forradalom előtt szocializálódott olvasónak elfogadható. De ha szabad lenne, se tudnék másképpen írni, hisz fogalmam sincs, milyen lesz a világ a forradalom után.
Szóval a pedofíliával kapcsolatos tévhiteket kezdtem mondani. Hogy a pedofília bűncselekmény – nem az. Hogy viszont ártalmatlan – nem az. És a legfontosabb tévhit, amit a könyv sajnos nem fog eloszlatni: hogy a pedofilok orgyilkos módjára támadnak, este osonnak a sötétben és várják, hogy mikor ballag arra egy gyerek. Nem így van, a legtöbb gyerekmolesztálást vagy „legálisan” követik el…
Az elegáns fogadószoba rendkívül kényelmes volt, és vele szemben, a szilvakék pamlagon ült a leggyönyörűbb gyermek, akit Hagen valaha is látott. Tizenegy-tizenkét éves lehetett; nagyon drága, de egyszerű ruhájában úgy nézett ki, mint egy felnőtt nő, mesébe illő hihetetlen arany hajjal, hatalmas tengerkék szemekkel és friss, málnapiros szájjal. Egy asszony kísérte, nyilván az anyja, aki olyan hideg közönnyel próbálta lenézni Hagent, hogy az legszívesebben felpofozta volna. Az angyali gyermek és a sárkány anya, gondolta, viszonozva az anya fagyos tekintetét.
[…]
Míg a villa kivilágított oszlopsoránál a kocsira várt, Hagen egy ott várakozó hosszú kocsiba két nőt látott beszállni; azt a gyönyörű tizenkét éves kislányt, akit reggel Woltz irodájában látott, és az anyját. De a kislány finom metszésű szája most mintha vastag, rózsaszín masszává torzult volna. Tengerkék szeme homályos volt, s ahogy lefelé botorkált a nyitott kocsihoz, hosszú lábain olyan bizonytalanul imbolygott, mint egy nyomorék csikó. Anyja támogatta a gyermeket, besegítette a kocsiba, s halk utasításokat suttogott a fülébe. Az anya gyorsan, lopva Hagenra pillantott, s Hagen égő, kapzsi győzelmet látott a szemében. Azután a nő is eltűnt a kocsiban.
Szóval ezért nem hozott el repülőgépen Los Angelesből, gondolta Hagen. A kislány meg az anyja utazott a filmrendezővel. Így Woltznak elég ideje maradt, hogy vacsora előtt pihenjen és elszórakozzon a gyerekkel. És Johnny ebben a világban akar élni? Sok szerencsét neki is meg Woltznak is.
(Mario Puzo: A Keresztapa. Vándor Vera fordítása.)
…vagy pedig maffiakeretek között, a gyereket elrabolva vagy rabszolgaként megvásárolva. Az alapítvány munkásságába az első változat még beleférhet, a második nem. (Ha az olvasó nem olvasta Puzo könyvét és a filmet sem látta, akkor elmondom, hogy Hagen egy maffiózó, a Keresztapa tanácsadója, és neki sem gyere be, hogy Woltz egy gyerekkel „szórakozik”.)
A pedofíliával kapcsolatos tévhitek között szerepel az is, hogy a társadalomban egyébként jelen levő, „normális” szexizmus része, valamiféle kinövése, változata. Narancsszem is erősíti ezt a tévhitet. Ő általában csak szimplán szexista, de az ominózus cikkben pedofil húrokat penget, és mint elmondtuk, érdektelen, hogy ő maga pedofil-e vagy csak jó bulinak tartja az ebből a szubkultúrából érkező olvasók igényeinek kielé… kiszolgálását.
Egy adott pedofil emberpéldány potenciális veszélyforrás lehet mindazokra a gyerekekre, akikkel élete folyamán találkozik – nem biztosan az, mert megeshet, hogy a börtöntől való félelem erősebb, mint a késztetés. Egy olyan írásmű azonban, amely magyarázatot és ideológiát ad, felmentésül szolgál és hivatkozási alap lehet, potenciális veszélyforrás lehet mindazokra a gyerekekre, akik olyan pedofillal találkoznak, akik olvasták a cikket – ez sem biztos, mert ettől még mindig lehet erősebb a börtöntől való félelem, mint a késztetés. Azt hiszem, egyetérthetünk, hogy a Civilruhás, Latinovits veszélyesebb ember volt, mint a Szőke, Nagy Gábor. A megnyerő modorú, ifjú nyilas csak verte az embereket, de Latinovits mondta meg, hogy maga miért ver.
De térjünk most már rá a kiindulópontunkul szolgáló vitaestre, amivel kapcsolatban van egypár gondolatom.
a struktuális elnyomás minden ideológiájához tartozik egy előítélet, és a szexuális visszaéléshez tartozó - áldozathibáztató - sztereotípia éppen a "Lolita", azaz a csábító gyereklány, "akinek szegény férfiak nem tudnak ellenállni"
Szigeti Verának igaza van. De tegyük hozzá, hogy az úgynevezett Loliták két csoportra oszthatók, és ha elővesszük Narancsszem cikkét, akkor ez rögtön látszik is. Mivel nem láttam az összes említett filmet, csak azokat említem, amiket igen; a további filmek esetleg változtathatnak a besoroláson, nincs jelentősége.
– gyereklányok: Drew Barrymore, Linda Blair, Jodie Foster, Scarlett Johansson, Sophie Marceau, Natalie Portman, Christina Ricci;
– „csábító gyereklányok”: Brooke Shields (Végtelen szerelem, A kék lagúna).
A két csoport között az a különbség, hogy Shields legalább tényleg megjelent hiányos öltözékben ezekben a filmekben, sőt szexelt is. (Korábban említettem, hogy „a ruhát hírből sem ismerő” szigetlakó lány szinte végig több ruhát visel, mint akármelyik korabeli tinilány a strandon, ezt nem kell nekem becsszóra elhinni, be lehet írni a gugliba, hogy brooke shields blue lagoon, és végignézni a képtalálatokat. Viszont szex tényleg van a filmben. A Végtelen szerelemben is, amit Szem nem is említ.)
Szóval mielőtt akár még idézőjelben is átvesszük ezt a szót, hogy Lolita, vegyük észre és mondjuk ki, hogy elvétve akad egy-egy olyan „gyereklány”, akire tényleg rá lehet mondani, hogy csábító, mert tényleg van szexuális töltete a szerepének. Gyereklány? Shields tizenöt-tizenhat éves volt, amikor megcsinálta azt a két filmet, ebben a korban az amerikai lányok óriási hányada már szexel! A Pretty Babyt nem láttam, de elolvastam a szülőknek szóló használati utasítást, innen tudom, hogy elvileg minden látható a tizenkét éves Shieldsből, és persze mint gyerekprosti nyilván tartalmaz szexuális töltést ez a szerepe is.
De a többiek? Vissza tud emlékezni az olvasó, mely ponton viseli Sophie Marceau a legkevesebb vagy legkihívóbb ruhát a két Házibuliban? Szerintem itt, ahol Cosma La desillusionjára táncol, meg az előző filmben szerepelt másik táncjelenetben, ami egy pillanatra megjelenik Françoise lelki szemei előtt, ahogy nézi a lányát. (Valamint két gyerekkori fotó, amelyek közül az egyiket – az elsőt – a Jerry kinyomtatta és kitette a falra a Vilma bázis géptermében, említés van róla a tizenkettedik részben. Onnan tudni, hogy az elsőt, hogy fekete-fehér.) Testhezálló ruha, mély dekoltázs, de a manóba, Vic már tizenöt éves, Marceau pedig tizenhat, és ebben sincsen szexuális töltés! Lányok táncolnak, mert szeretik csinálni, és télikabátban kényelmetlen lenne. Akinek erre fölcsillan a szeme, hogy mennyire szexi, annak tessék egy igazi szuperpedofil táncjelenet, Dakota Fanning csak kilencéves volt a Nagydumás kiscsajokban.
Szóval válasszuk csak szét szépen azokat az eseteket, amikor a filmen a gyerekek szexuális jellegű szituációkban vannak, azoktól, amikor egyszerűen csak ott vannak. Attól még tetszhetnek sokaknak, akár szexuális értelemben is, és ha azok szintén gyerekek, akkor ezzel nincs is semmi gond. És válasszuk szét azokat az eseteket, amikor azok a gyerekek – már nem is gyerekek. Brooke Shields a nyolcvanas évekre már kamasz volt, nem gyerek, és bár ő maga köztudottan szűz maradt huszonkét éves koráig (ez a beteges, nem a szerepei), kortársainak legtöbbje tizenöt-hat éves korában már igencsak foglalkozott a fiúkkal.
A tizenkét éves Shields meztelenségét kiguvadt szemekkel bámulni pedofília. A tizenöt-hat évesét nem. Mivel filmről van szó, a határ leginkább ott húzható meg, hogy ránézésre legális korúnak hihető-e az illető.
Joó Mária tanárnő ezt a petíciót nem írta alá, és ezt azzal indokolta, hogy a személyes tapasztalatot és a terápiás gyakorlatot el kellene különíteni a társadalmi-művészi reprezentációtól, a szexualitás ábrázolásaitól. A petíció szerinte a művészeti termékek nyakába akarja varrni azt a társadalmi mentalitást, amit a Lolita-filmek betiltásával nem lehetne megváltoztatni. Meglátása szerint egy Lolita-féle alkotást több szempontból lehet értelmezni (akár azt is levonhatja belőle az olvasó/néző, hogy a pedofília szörnyű dolog), és a szerző "csak" a magyar társadalomban (sajnos) egyébként is elfogadott és elterjedt "jópofa-macsós-sörözős stílusban nyalogatta a száját."
Szerintem itt félreértés van, mégpedig többrétű. Ha Narancsszem Lolita-filmekről írt volna, azt mondanám, oké, akkor beszéljünk a Lolita-filmekről, ezek lennének alighanem a Pretty Baby, Nabokov Lolitájának két filmfeldolgozása, a Taxisofőr, szóval ahol gyerekek tényleg szexszel foglalkoznak a filmen. De amikor olyan filmeket említ, akár csak félmondatokkal is, mint az E. T., a Bugsy Malone (tessék újraolvasni, amit arról a filmről ír!) meg A házibuli, akkor voltaképpen mit jelent őszerinte, Narancsszem szerint a „Lolita-film”? Szerintem azt, hogy gyerek- vagy kamaszlány látható benne. Vagyis ha kicsengetés után elhaladok egy iskola előtt, akkor valóságos pedofil orgiában lehet részem: igazi gyereklányok fognak kijönni a kapun, háromdimenziósak, ráadásul fiúkkal vegyest. Borzalom. Az olvasónak is eszébe jutott, amikor Dinyin elvtárs kinyitja a dobogó ajtaját, benéz, és jelentőségteljesen megállapítja, hogy „Kislányok. Hm. És kisfiúk. Hm-hm.”? vagy az voltaképpen miért van Narancsszemnél, hogy a lányokban önmagukban találja meg a szexuális tartalmat, fiúk jelenlététől függetlenül? Arról egy árva kukkot sem ejt, hogy Shields fiúkkal szeretkezik a filmjeiben, vagyis erotikusan fűtött szituációkban jelenik meg, őneki nem kell a lolitasághoz, hogy ilyesmiről beszéljen, elég a kislányokat mintegy állóképen szemlélnie. Valószínűleg tényleg nem is látott többet a filmekből néhány állóképnél.
Visszatérve Joó Máriával való félreértéseinkre, a másik rét itt az, hogy a petíció nem varr semmit a művészeti termékek nyakába. Bármeddig dagad a Narancsszem-botrány, azt le kell szögeznünk, hogy filmek és ifjú színésznők egyáltalán nem szerepelnek benne. A történet középpontja Narancsszem cikke, semmi más. Megírhatnám a cikk „refrázisát”, egyfajta paródiáját ugyanazokkal a szófordulatokkal, de kitalált filmekkel és sosemvolt színésznőkkel, elmesélhetném, hogy mennyire állati szexi, ahogy a négyéves Bözsikének kacéran elővillan a lapos melle éppen akkor, amikor elhalad a Durex-automata előtt, no lám csak, óvoda és óvszer ugyanarról a szótőről fakad – akkor talán jobban látszana, hogy a filmek és a színésznők csupán kellékei Narancsszem önkifejezésének, amikkel meg kívánja ragadni a megszólítandó olvasói réteg érdeklődését és fantáziáját.
Igen, tekinthetjük persze úgy, hogy Szem „csak” a leírt módon a száját nyalogatta, csakhogy kislányokra bámulva közben. Egyáltalán nem hiszem, hogy a magyar társadalomban ez a jópofa-macsós-sörözős stílus része volna. Az stimmel, hogy a pasik sörözés közben megbámulják az arra járó nőket mint szexuális céltárgyakat, és ez kiterjedhet lefelé a gimnazistákig, hiszen nincs rájuk írva, pontosan hány évesek, és amúgy is ivarérettek már. Gimnazistákig, de nem lejjebb. A hétéves Drew Barrymore a világ minden társadalmában tabu, beleértve még Jement is, ahol gyakran adnak férjhez kilencéves kislányokat, de azzal a kikötéssel, hogy a férj nem nyúlhat hozzájuk, amíg „elég nagyok” nem lesznek. (És ha ezt a férj nem tartja be, akkor még el is választhatják őket, mint történt ez a tízéves Nudzsúd Alival és a férjével, szóval ott sem kőbe vésett törvény, hogy a férfi egy isten, a nő meg csak egy vagyontárgy.)
Tizenkét éves lehetett még. Hiába könyörgött otthon egy igazi, kétrészes fürdőruháért a régi, kislányos fürdőtrikó helyett, az új fürdőruha valahogy késett, s a régivel kellett beérnie Csopakon.
A strandon állandóan a már éppen ütközni kezdő mellecskéivel volt elfoglalva, húzkodta, igazgatta a fürdőruhát, hogy amennyire csak lehet, eltakarja. De sehogy sem sikerült.
A vízből jött ki éppen, a vizes dressz a testére tapadt, s tánclépésben szaladt végig a mólón, melyen két, húsz év körüli fiatalember üldögélt. Kata egy könnyed szökkenéssel kikerülte őket, amikor meghallotta, hogy az egyik – emlékszik, sűrű, bozontos szakálla volt – odaszólt a másiknak:
– Figyeled? Öregem, micsoda nekünk való kis dög lesz ebből a vakarcsból pár év múlva…
Kata akkor sírva fakadt, s addig nem nyugodott, míg meg nem kapta az igazi melltartós fürdőruhát. Másként fürdeni sem volt hajlandó.
Akkor sírt, szégyellte magát, meg volt sértve, de később, amikor ez a jelenet az eszébe jutott, jóleső érzés töltötte el: lám, már akkor észrevették!
(Fazekas László: Ötig ráérünk.)
Nézzük meg, miképpen reagálnak ilyen macsós-sörözős beszólásokra a különböző korosztályok nőtagjai.
A felnőttek számára csak kellemetlen és zavaró, de tudják kezelni. Előfordult már sokszor, később is elő fog fordulni. Ha nincs érzékelhető veszélye annak, hogy a szóbeli inzultus fizikai támadássá fajul, akkor legyintenek és mennek tovább.
A nagyobb kamaszok érzékelhetik bontakozó nőiségük elismerésének, viszonyulhatnak hozzá úgy, mint a kiskamaszok, és lehet az eredmény a kettő vegyüléke. Persze ha valaki nagyon vonzó, akkor kaphat olyan sok efféle megnyilvánulást, hogy a felnőttek immunitása már jóval az igazi felnőttkor előtt kialakul.
A kiskamaszok teljesen megzavarodnak tőle. Értik már, hogy miről van szó (többek között attól válnak kiskamasszá, hogy már értenek ilyen dolgokat). Ők még nem tartanak ott, hogy a nőiségük kibontakozását a vonzóerejükkel kapcsolnák össze. Még nem tudják eldifferenciálni, hogy a beszólások mikor jönnek puszta hőzöngésből és mikor szolgálnak arra, hogy a férfi a támadás előtt felhergelje magát – márpedig ők még egészen gyerekméretűek, és ösztönösen érzik, hogy a férfi és köztük meglevő erő- és testsúlykülönbség rosszat jelent. Ha valamilyen bajuk van a testükkel (akár a serdülés változásai folytán, akár azoktól függetlenül), akkor az ilyen szövegek megerősíthetik ezt, úgy érezhetik, hogy nem mondanának nekik ilyeneket, ha már olyan lenne a testük, amilyennek egy igazi nőnek lennie kell, vagyis felerősödhet a kisebbrendűségi komplexusuk – de megeshet az is, hogy a beszólások hatására átmenetileg úgy érzi a nagyobbacska kislány, hogy jó lenne még mindig kisebbecske kislánynak lenni, mert akkor még nem mondtak neki ilyeneket.
A valódi gyerekek még nem értenek semmit az egészből. Bizonyos kor alatt még a használt szavak jelentését sem (hogy dög nem állati tetemet jelent), a szexuális tartalmat pedig még egy jó ideig továbbra sem. Homályosan már kapisgálnak valamit, és az a valami semmi jót nem jelent számukra. Néhány szaftosabb beszólással a még semmit sem értő gyereket is elvadíthatja magától az ember, mert ha a tartalmat nem is érti, a rossz szándékot már megérzi.
Egyedül a kisbabák azok, akiknek a tudomány mai állása szerint bármit lehet mondani, mert nem értik és nem tudják megjegyezni későbbre, amikor majd megértik. De a nonverbális gesztusokkal már náluk is jobb lesz vigyázni: ha egy pár hónapos gyerekre nyelvet öltünk, másnap felismer minket és viszonozni fogja.
Sajnálom, de nem tartom meglepőnek Seres László felháborodását a pedofíliavádon. Kemény dolog valakit pedofilnak bélyegezni, de megvan az ellenszere. Nem kell olyasmiket csinálni, amik miatt aztán pedofilnak bélyegezhető az ember. Tudom, ez sem egészen így működik, tudomásom van egy dán filmről A vadászat címmel, ahol egy pedagógust azzal vádolnak, hogy molesztált egy óvodás kislányt, pusztán azért, mert a kislány ezt hazudja – no de az, hogy Szem mit írt, kint van a weben, bármikor olvasható és újraolvasható. Már számtalanszor értelmeztük és újraértelmeztük Szem mondatait a végzet kisasszonykájáról, a lányos apák eleven rémálmáról, a mozgóképes pedofíliáról, húsz esztendő epekedéséről, Roman Polański bakfiskori felfedezettjéről, és legfőképpen arról, hogy a film összes felnőtt nézője bűncselekményt követett el gondolatban, ha az agya félrezakatolt. Ami voltaképpen nem több annak megállapításánál, hogy minden felnőtt ember autótolvaj, ha véletlenül feltöri és beindítja másvalakinek az autóját és elmegy vele – de ilyen megállapításokat nem szoktunk tenni, ez furcsa és bizarr. Mindenki tudja, hogy aki bűnt követ el, az bűnöző, de nem mondjuk, hogy „minden felnőtt ember bűnöző, hogyha bűnt követ el”, egy ilyen megállapítással azonnal jeleztük, hogy feltételezésünk szerint az a bűncselekmény igenis el lett követve. Szem az összes felnőtt nézőről elképzelhetőnek tartja, hogy képes pedofil gondolatokra, amivel azt jelzi, hogy ez egy normális, hétköznapi dolog. Nem az. Egyébként a felnőtt nézők fele nő, tudtommal, és nem derül ki, hogy őket Szem mind leszbikus pedofiloknak tartja-e, vagy… lehet, hogy egyszerűen csak nem foglalkozik a létezésükkel? Lehet, hogy őnála az, hogy néző, egy férficsoport tagját jelenti? A nőkről vallott elveit látva nem lepne meg.
Azt a gyanúsítást viszont, hogy a Moretz-film összes felnőtt nézőjének félrezakatolhatott volna az agya és bűncselekményt követhetett volna el gondolatban, a Jerry Alapítvány létrehozójaként kikérem magamnak annak ellenére is, hogy valójában nem láttam a filmet. Akár láthattam is volna, vagy megnézhetem ezután, illetve nyilván csak véletlen, hogy Narancsszem éppen ennél a filmnél használta ezt a szófordulatot. Bármelyiknél leírhatta volna. Kikérem ezt a gyanúsítást a film összes felnőtt nézőjének és potenciális nézőjének nevében – kivéve természetesen a valódi pedofilokat. De azok mennyien vannak, egy ezrelék, egytized ezrelék? Mindegy, Narancsszemnek az az elve, hogy ha egy férfi pedofil, minden férfi pedofil. „Ha egy cigány lop, minden cigány lop.” Tizenkilencedik századi vénkisasszonyoknál még megérteném a férfigyűlöletnek ezt a sajátos megnyilvánulását… no de egy übermacsó férfinél, akit éppen hogy nőgyűlölet hat át?
Ha bármikor megesik velem, hogy félrezakatol az agyam és gondolatban bűncselekményt követek el, akkor az Narancsszem cikkének olvasása közben van.
Teczár Szilárdnak is igaza van. A ránk zúduló töméntelen szexista tartalom mintegy normálissá, hétköznapivá nyilvánítja a nők szexuális céltárggyá minősítését, így innentől az ellenük elkövetett valódi zaklatás mintegy bocsánatos bűn. Még a nemi erőszak is; én legalábbis még sose hallottam olyanról, hogy a rendőrök arról faggatták volna egy zsebtolvajlás sértettjét, hogy nem tett-e olyasmit, amivel felkeltette volna a tolvaj figyelmét, nem hordta-e kihívóan a tárcáját a nadrágzsebében.
Az életkorvitában csatlakoznom kell Gerle Évához, Szem csakugyan nem a „pedofil kemény mag” képviselője vagy szószólója, nem konkrétan a gyerekekre gerjed: Szem a nőkre gerjed, akármilyen életkorúak (idősekről nem esik szó, a legmagasabb említett életkor Marceau-é, aki az ötvenhez közeledve is készít még erotikus fűtöttségű filmeket, de erről Szem nem ad semmilyen értékelést, véleményt). Ugyanakkor viszont nem érthetek egyet azzal, hogy a beleegyezési korhatár alatti gyerekeket szexualizálni pedofília, afölött tehát nem. Ez nem ilyen egyszerű. Egyrészt ez azt okozná, hogy ha megtetszik egy helyes kislány, aki tegnap betöltötte a tizennégyet, akkor nem vagyok pedofil, de ha csak holnap tölti be, akkor igen. Ennek a büntetőjogban van értelme, nemi aktusok büntetendőségének eldöntése szempontjából, de nem használható arra, hogy valakiről megmondjuk (vagy valaki eldöntse önmagáról), hogy pedofil-e. Ez nem így megy. Másrészt tekintetbe kell venni a korkülönbséget is. A tizenhárom éves fiú és a tizenegy éves lány kapcsolatát a törvény sem tiltja, és különösebb társadalmi elítélése sincsen a dolognak. Ugyanez a lány egy tizenhat évest már javítóintézetbe juttathatna, de a társadalom inkább csak kissé hibbantnak nézi a fiút, nem pedofilnak. A huszonöt éves férfit kirekesztik miatta a társadalomból. Ugyanez a huszonöt éves férfi már büntetlenül hozzányúlhat egy tizenhat éveshez, és a társadalom alig fogadja fejcsóválással; sokkal kevésbé, mint a tizenhat éves fiút, aki a tizenegy évessel kezdett. A hatvanéves férfi már erőteljes fejcsóválásra késztet mindenkit. A Jerry praxisában szerepel egy eset (a tizennegyedik részben), amikor egy hatvanhárom éves pasas zaklat Facebookon egy tizenhét éves lányt. „Lehet, hogy a törvény szerint nem pedofília, de az emberek annak tartják.” Ez az egerek megítélése, és ezt abból tudom, hogy ez volt az én reakcióm is, amikor a lány elmondta, mi történt – itt ugyanis megtörtént esetet írtam le, a lány maga mesélte el a dolgot. (Az irodalom egyik feladata, hogy az eseményeket frappánsabban írja le, mint ahogy megtörténtek; a könyvben leírtakkal szemben az életben csak annyi történt, hogy a lány letiltotta a pasast.)
Ha a beleegyezési korhatártól tesszük függővé, hogy pedofillá teszi-e a kislány a férfit, akinek megtetszik, akkor viszont gond, hogy ez a cikk filmekről szól. Először is nem tudom, hogy pontosan hány éves volt a lány, amikor a filmet forgatták. Azt tudom, hogy mikor jelent meg, de az utómunkákra sokszor egy év is elmegy, máskor sokkal kevesebb, tehát mekkora lányt látok a filmen? Ráadásul két egymást követő jelenet között a valóságban hónapok telhettek el, és ő közben betölthette a korhatárt, sose fogom megtudni. Másodszor pedig melyik korhatár érvényes? Van egy tizenhat éves lány egy amerikai filmben, ha őrá gerjedek, akkor nem vagyok pedofil? No de a filmet Kaliforniában forgatták, ahol a beleegyezési korhatár tizennyolc év! Mégis pedofil vagyok! No de a lány csak forgatni ment Kaliforniába, amúgy Washingtonba való, ahol tizenhat év a korhatár, azt meg már betöltötte, mégse vagyok pedofil! Melyik az érvényes? És még hozzá se vettem a harmadik problémát: ha akarom, tekinthetem úgy is, hogy akármilyen nyálcsorgatva nézem az E. T.-t, akkor se vagyok pedofil. Harminckét év telt el azóta, régesrég felnőtt már!
Beláthatjuk, hogy ez nem működik. Ezek a pontosan kiszabott törvényi korhatárok akkor működnének, ha az ember csinálna valamit azokkal a lányokkal, akkor lenne egy adott helyszín és időpont, ahol és amikor az történik, és az ottani törvény lenne érvényes. De mi csak nézzük őket filmen, és nem az a kérdés, hogy mikor van a születésnapjuk, hanem az, hogy ha nemi vonzalom ébred bennünk irántuk, akkor attól még tisztességes emberek vagyunk-e vagy sem. Ez nem törvényi kategória. Ha azt veszem, ez biológia. Nem a jog találta ki, hogy gyerekekkel nem szexelünk, ez egy evolúciós vívmány: ha az ősférfiaknak szokásuk lett volna megerőszakolni az ősgyerekeket, akkor azok nagy része meghalt vagy súlyosan károsodott volna, és esetleg kihal az emberiség.
Én sem tudok egyetérteni Seres Lászlóval abban, hogy Narancsszem ironikus távolságtartással kezelné a pedofíliát, nekem az irónia elég régóta irodalmi szakterületem része, és nem látom az írásban. Viszont örülök, hogy más is látja, hogy a cikk mint írásmű is csapnivaló.
Joó Mária mégis úgy vélte, hogy a petíció "ágyúval lő verébre", és a szexizmusról nem a pedofília vádjával kellene beszélgetni. Könnyű a szélsőségeket kiragadni, szerinte a szexizmus hétköznapibb megnyilvánulásait kellene előtérbe helyeznünk
A szexizmusról mint pedofíliamentes szexizmusról természetesen beszélni kell, de ettől még a pedofíliáról is kell, amikor felbukkan. Most felbukkant, éspedig szexista köntösben, ahogy Gerle Éva leírta, tehát most foglalkozzunk ezzel is. Nekem nem azzal van bajom, hogy a Magyar Narancsnál dolgozik egy cikkíró, aki pedofil vagy azok igényeinek kiszolgálója. Pontosabban van vele bajom persze, de az nem érne nekem többet egyetlen cikknél, azt már a múlt hónapban megírtam, kész, továbbléphettünk volna. A baj ott van, hogy Narancsszem nemcsak pedofil cikket írt, hanem ráadásul még rosszat is, tehát a főszerkesztőnek duplán oka lett volna, hogy kidobja, és ehelyett a lap még ügyvéddel is megfenyegetteti a petíció szerzőjét! Ez nagyon bizarr dolog. Ha én egy főszerkesztő vagyok és az egyik cikkíróm ír egy cikket, ami újságírástanilag vacak, egyébként pedig egy közutálatnak „örvendő” tárgyat népszerűsít, akkor először is kivágom a cikket és megmosom a beosztottam fejét, probléma megoldva. (A cikk vacaksága azért fontos, mert ha mondjuk ideológiailag nem vagyok elég képzett és nem jövök rá, hogy Szem a cikkben kislányokra gerjed, akkor észre kellett volna vennem, hogy ráadásul még vacakot is írt.) Ha mégis megjelenik, mert mondjuk nekem nem volt időm megnézni, és emiatt az olvasóközönség felhördül, akkor én mint főszerkesztő átgondolom, hogy a cikkírómból élek-e vagy az olvasóközönségből, és eszerint lépek.
Érdemes egyébként belenézni Narancsszem többi cikkébe. Tevékenységének jellemzői: kiváló filmek és ragyogó színészek porba gyalázása, maszturbálás, orális pillanatok, nemierőszak-jelenetek… nála ez az újságírás. Az ő ideális olvasója két sörrentés között rábámul a linkre: „fúvazze! pina! pina!”, és már kattint is, aztán mohón guvaszt a képekre. De még ő is csalódik, ami viszont Narancsszemet már nem zavarja, hiszen a cél csak a kattintás, abból lesz a jó reklámbevétel és a főszerkesztői fültővakargatás.
A genderfasizmussal és a polkorrekt átnevelőtáborral nemigen vitatkozhatom, mert többszöri olvasással se fogtam fel semmit az egészből. Biológiailag a nők nők, a férfiak férfiak, a transzneműek transzneműek stb. Társadalmilag a nők alávetett helyzetűek, a férfiak uralkodó pozícióban vannak, a transzneműek örülnek, ha élni engedik őket, de általában csak úgy, hogy kötelesek a hivatalos nemükkel azonosítani magukat. Ez fasizmus, mély tisztelettel jelentem, embereket születésükkor adott és megváltoztathatatlan tulajdonságok alapján besorolnak, minősítenek, és nem sokban (a büntetés nagyságában) különbözik attól, amikor a zsidóknak muszáj volt úgy tenni, mintha nem lennének zsidók. Ha az átnevelőtábor ezen az állapoton akar javítani, akkor nem lehet elég nagy erőbedobással.