A paratcsik

Ült a Nemzetközi Olimpiai Bizottság központi irodaépületében egy ember. Kifelé állt már a szekere rúdja, hisz bár évek óta járt be munkahelyére, még semmit nem tett. Az állás zsíros, elveszteni kár lenne.
  Gyakorta tapasztalta, hogy kollégái közül azok hágnak egyre feljebb a szamárlétrán, akik ötletelnek. Az se baj, ha a kezdeményezés hülyeség, a lényeg a szüntelen aktivitás.
  Emberünk is törte a fejét, hogyan is tegye magát nélkülözhetetlenné.
  Az isteni szikrát másfél éves kislánya gyújtotta, aki apuka munkahelyét limpiai bigottságnak mondta.
  Mi lenne, gondolta emberünk, ha a jövőben limpiai játékoknak neveznénk azt az összeröffenést, amikor összegyűjtjük azt a sok mitugrászt, hogy reklámbevételekhez jussunk? Á, nem jó, nehéz az ilyesmit megetetni a szponzorokkal.
  Megvan! A paraolimpia!
  A rokkantak és eszefogyottak nem tudnak védekezni!
  Ötletét megosztotta feleségével: – Figyelj, anyjuk! Hamarosan osztályvezető leszek! Paralimpia! Elveszek egy betűt a szóból, és kész!
  Felesége ellenvetése, hogy ostoba ötletével megalázza a szerencsétleneket, nevetséges. S különben is: a limpia szót hamarosan levédetjük.
  Apparatcsikunk jól tudta, hogy a Hivatal hogyan működik: „A lényeg a hatalom. Ezentúl nem lesz paraolimpia, csak paralimpia!” [Így is lett – a szerk. megj.]
  Eltelt néhány év a fenti események óta. Ma már elmondható: a torzszülött szó is, emberünk is végleg (?) befutott.
  

»»»»»»