A legenda

Ma már kideríthetetlen, mikor született a legenda, hogy ha naplementekor, a campanile harangjainak zúgására megcsókoljuk egymást egy gondolában a Sóhajok hídja alatt, akkor örökké szeretni fogjuk egymást. Létezhet akár évszázadok óta; biztosat akkor lehetne tudni, ha találnánk harminckilenc évnél régebbi forrást, ami már említi. De ha létezett is, az összes korábbi említése nem tett annyit az elterjesztéséért, mint az a két gyerek 1979-ben.
  A hídról szóló Wikipédia-cikket tizennyolc különböző nyelven ellenőriztem, és csak egyetlenegy tud a legendáról: a dán. A filmet nem említi. A weben találtam egy-két cikket, amik között van, amelyik a legendából eredezteti a filmet, de hogy ez tény-e vagy csak a szerző hiszi így, nem tudjuk.
  Daniel hazugságnak nevezi a legendát, amikor megtudja az igazat Juliusről, aki nem mondja, hogy igaz-e vagy sem, csak azt: hát tégy róla, hogy igaz legyen! Így is történt, bármennyi ideje született a legenda valójában, a világ nagy része ebből a filmből ismeri.
  Ők tettek róla. Minden idők legszerelmesebb gyerekfilmje új jelentéssel töltötte meg a világ egyik leghíresebb műemlékét.
  Egyébként nincsen olyan, hogy gyerekszerelem, csak szólok, mert ez a szó gyakran el szokott hangozni ilyen filmek kapcsán. Amióta rájöttem, hogy akibe beleszerettem egy évvel idősebben, mint Lauren és Daniel, azt harminc éve szeretem, azóta tudom, hogy csak szerelem van, ami megtalálhatja az embert bármikor.
  Persze mi nem csókoltuk meg egymást a Sóhajok hídja alatt. Talán azt kellett volna. Egyébként abba belegondolt már valaki, mennyire különös, fordított logika szerint találta ki Lauren a nagy tervet? Amikor megtudta, hogy Amerikába költöznek, nem az örök szerelmüket kellett volna biztosítani, hanem éppen hogy olyan legendát keresni, ami kiábrándítja őket egymásból. Hiszen így örök szenvedésre ítélték magukat. De a szerelemnek pontosan ez a logikája.
  

»»»»»»