A különbejáratú politikus

Egy beszélgetés kapcsán megint elgondolkodtam a híres-nevezetes Gyurcsány-beszédről, miszerint, ugye, böszmeség volt hazudni, de ezért a kurva országért tettük, basszameg. Elgondolkodtam rajta, és levontam egy-két tanulságot, amiket megosztok ugyan az olvasóval, de nem várom el, hogy egyetértsen velem. Irigy alak vagyok, aki nem ad a véleményéből senkinek.
  Arra jöttem rá, hogy én két alkalommal csalódtam Gyurcsányban. Először amikor bejelentette, hogy hazudott. Én egy őszinte embert vártam, aki nem hazudik, momentán nem nagyon tudnám megmondani, hogy miért. Talán mert úgy viselkedett, mint aki különb a többinél, és adekvát lett volna számomra, hogy akkor legyen is különb csakugyan. Például ne hazudozzék. Ugyanakkor én azt is fölfogom, amiről a Fidesz igyekezett nagyon gyorsan megfeledkezni: hogy nem Gyurcsány hazudott, nem is azt mondta, hogy én, Gyurcsány Ferenc hazudtam; az MSZP hazudott. De erről, mondom, Orbánék siettek megfeledkezni, nekik bűnbak kell, akit kikergethetnek a pusztába a saját bűneikkel. Szóval fölfogom, hogy nem Gyurcsány hazudott, de ő is hazudott, és ennek nem örülök. Ugyanis ezzel vett rá engemet, hogy megbízzam őt az országom kormányzásával, ami nem tréfadolog. (Ebből a szempontból nem probléma, hogy Orbán még nagyobbakat hazudott, ráadásul kiállt az ország elé, és egy tizenkét éves szűzlány ártatlanságával bejelentette, hogy ő még soha nem hazudott. Teheti: őt nem bíztam meg a kormányzással.) Nem szeretem, ha hazudással akarnak rávenni dolgokra. A telefonszolgáltató azt hazudta, hogy vannak bizonyos szolgáltatásai, amik nekünk fontosak, és többhavi működésképtelenség után csak a bírósággal való fenyegetőzés vette rá, hogy mégis üzembe helyezze a szolgáltatásokat. Ebből a szempontból Orbánnak is van félnivalója: akkor sem szeretem, ha hazugsággal akarnak rávenni valamire, ha végül is nem megyek bele a dologba, mert átlátok a szitán. A közember ajtaján ilyenkor egyenruhások kopognak, mert ez szélhámosság. Orbán és Gyurcsány megússza az ilyesmit, ez pedig nem tetszik.
  Másodszor akkor csalódtam Gyurcsányban, amikor hagyta rákényszeríteni magát a bocsánatkérésre. A hangnem miatt. Ha volt valami abban a beszédben, ami nagyon is helyénvaló volt, az a hangneme. Mert igenis basszameg, meg is mondom, hogy miért.

Én, ugyebár, egy állampolgár vagyok, a nép egytízmilliomodnyi alkotórésze. Jogom van nyilatkozni arról, hogy mit akar a nép; mindenki másnak is joga van, és bármelyikünk teszi, legalább egytízmilliomodnyi részében a nép csakugyan azt akarja.
  Nomármost. Én mint a Magyar Polgár megtestesülése úgy gondolom, hogy el óhajtom dönteni, kinek adok megbízást az ország vezetésére. E döntésben sok minden vezérel, sokféle szempontot mérlegelek, amikor eldöntöm, hogy az aspiránsok megfelelnek-e. Olyanokat igyekszem választani, akik hozzám hasonlóak, mert akkor vélelmezhetem, hogy az én érdekemet fogják képviselni.
  Ez nem valami csodaszámba menő elgondolás, azt hiszem. Druszám, az ilyen dolgokban tapasztaltabbnak mondott Amerikai Polgár rendszeresen WASP (White Anglo-Saxon Protestant) középkorú férfit választ országának vezetőjéül, akinek szögletes álla van, mert az a meggyőződése, hogy az ilyen politikus képviseli legjobban az érdekeit.
  Én is ilyen saját, különbejáratú politikust akarok, aki az én érdekeimet képviseli. Ennek eldöntésében segíthet, ha olyan, mint én.

Valahol hallottam, hogy nem értik, miért került az ország erkölcsi válságba, amikor kiderült, hogy Gyurcsány hazudott. Én pedig nem értem, hogy mit nem lehet ezen érteni. Mint mondtam, velem hasonszőrű politikus az óhajtásom, és lehet, hogy mi tízmillióan sok mindenben különvéleményen vagyunk, de egyben biztosan egyetértünk: mindenki hozzá hasonszőrű politikust akar. (Éppen azért vannak rivalizáló pártok, mert mi polgárok sokfélék vagyunk.) Van továbbá egy furcsa tulajdonságunk. Ha a többiek által óhajtott politikus jut kormányra, akkor is azt várjuk tőle, hogy képviseljen minket. Ez logikus. Egy kormányt négy évre választunk. Nem maradhatunk négy teljes évre minden képviselet nélkül országos ügyekben, csak mert mások favoritja jött be.
  Amikor tehát a politikus tevékenységéről véleményt mondunk, akkor a saját értékrendünk, erkölcseink szerint ítéljük meg. Ez nem valami falrengető különlegesség a fideszesek részéről. Iszlám országokban azonnali bukás vár arra a politikusra, akiről kiderül, hogy bort iszik, noha ezt még az én antialkoholista fejem se tartja olyan nagy bűnnek. De az iszlám igen, és ott a túlnyomó többség eszerint ítél, függetlenül attól, hogy milyen az adott politikus saját értékrendje.
  Valaki azt mondta, nem érti, hogy függ össze a politikus az erkölccsel, a politikusnak nem az a dolga, hogy erkölcsös legyen, a politika nem erkölcsi kategória. Mintha csak Salvor Hardin kelt volna életre.
  Márpedig ez súlyos tévedés. A politikusnak – egy ország kormányfejének leginkább – az embereket kell képviselnie, nem pedig azok kórházprivatizációról vagy iraki misszióról vallott véleményét. Az egész embereket mindenestül, azok erkölcsi világképével együtt. Minden politikusnak foglalkoznia kell erkölcsi kérdésekkel; vannak, akik egész politikai pályafutásukat ezzel töltik. Az egyik legfontosabb kérdéscsoport a fiatalok szexuális erkölcse: abortusz, gumióvszer, pornográfia, régebben a hosszú haj és és a rövid szoknya is ide tartozott. Az embereknek véleményük van ezekről a dolgokról, és azt várják a politikustól, hogy képviselje a véleményüket. Az egyik azt, hogy rendszabályozza meg végre ezeket a pimasz fiatalokat, a másik azt, hogy szabadítsa végre föl szegény fiatalokat az öregek zsarnoksága alól.
  Hát hogy az ördögbe ne esne erkölcsi válságba egy ország, amikor azzal szembesül, hogy hazudóst választott meg legfőbb vezetőjéül! Azt hiszem, nincs Magyarországon olyan, számottevő létszámú csoport, amely a hazugságot erkölcsös cselekedetnek tartja. Szembe kellett néznünk a ténnyel: megválasztottunk valakit, aki még négy évig vezetni fogja az országot, és bevallotta, hogy hazudott. A Fidesznek minden alapja megvolt rá, hogy megnyergelje a dolgot.
  Csakhogy rögtön az első másodpercben elkövettek két óriási hibát. Ha nem teszik, akkor esély lehetett volna rá, hogy most, pár hónap elteltével a Fidesz legyen a legnépszerűbb párt az országban.
  Az egyik hiba az volt, hogy előbb gondolkodni kellett volna, aztán ordítani. Egy populista párt nem engedhetne meg magának akkora baklövést, amekkorát a Fidesz elkövetett, hogy az emberek erkölcsi érzékének egyik részére alapozva hazudóst kiabál, és tökéletesen megfeledkezik a másik részéről: hogy ugyanez az erkölcsi érzék nagyra értékeli az őszinte beismerést és a bűnbánatot. Mindent alárendeltek annak a vágyuknak, hogy a maximumra állíthassák a hangerőt, és nem törődtek vele, hogy az emberek erkölcsi érzéke, amelynek nevében föllépnek, nem egészen úgy tekinti a dolgokat, ahogy ők szeretnék. Ez még mélyebb erkölcsi válságba taszíthatta azokat, akik érezték, hogy valami nincs rendben, de nem tudták maguknak megfogalmazni, hogy micsoda. S a pártok egyike sem sietett segítségükre az erkölcsi világkép tisztázásában.
  A Fidesz második nagy hibája az volt, hogy az erkölcsösség nevében kirobbantott botrányban erkölcstelen eszközökkel operáltak. Mert bizony a vandalizmust, a rombolást és gyújtogatást az ő választóik se tudják beilleszteni erkölcsi értékrendjükbe. S a Fidesz ezt a hibát újabb hibával tetézte: hazudott. Azt hazudta, hogy semmi köze azokhoz, akik az utcákon randalíroznak. Amikor ez az állítás tarthatatlanná vált, akkor régi szokása szerint hagyta az egészet a fenébe, s figyelemelterelő manőverezésbe menekült: elkezdett bizottságosdizni a rendőrök, később már csak Gergényi felelősségéről. Amitől persze joggal érezték magukat cserbenhagyva azok az emberek, akik addigra már jól beleélték magukat a forradalmi romantikába, mindegyiknek egy kis Petőfi dobogott a szívében, ahogy vitte a zászlovat, s most mi marad az egészből? Purparlé, hogy menesszék a rendőrkapitányt. A forradalomból mostanra annyi maradt, hogy a Fidesz kivonulásokat rendez a parlamentben és látványosan nem áll szóba a miniszterelnökkel, de ez már rég nem érdekel senkit, a baloldaliak ahhoz se veszik a fáradságot, hogy nevessenek rajtuk.

De térjünk vissza a hozzám hasonló politikusra, akit én, a Magyar Polgár akarok magamnak. Persze hogy ne hazudjon, de ha mégis megtette, akkor ismerje be és ígérje meg, hogy legközelebb jó gyerek lesz. S az én szememben Gyurcsány bizony nőtt azáltal, hogy a beszéd nyilvánosságra hozatala után odaállt az emberek elé és elmondta kerek perec, hogy mi merre hány méter. (Nagy baj, hogy csak a blogjában.) Mert én is olyan vagyok, vagy szeretnék lenni, aki ha hibázik, akkor nem sumákol, hanem bevallja emberül. Orbán rengeteget veszített, amikor kiállt az ország elé szűzlányos képpel és letagadta vétkeit. Ezt az se hiszi el, aki konkrétan soha nem hallotta hazudni.

Mi a konklúzió? Csak annyi, hogy ebben a balhéban Gyurcsány begyűjtött egy-két fekete pontot, de pirosat is, Orbánnak pedig csak a feketék sokasodnak az ellenőrzőjében. S a büntetés nem marad el. Orbán, aki a miniszterelnökségének megszűntét követő pillanattól teljesen kivonta magát a közéletből mindaddig, amíg föl nem csillant a remény, hogy megint miniszterelnök lehet, néhány hét alatt a perifériára sodorta magát. Lassan azt lehet mondani, hogy vannak parlamenti pártok, vannak parlamenten kívüliek, és van a Fidesz. Hivatalosan most még benne van a parlamentben, de már maga sem tekinti úgy, hogy neki ott a helye.

»»»»»»