No, megkaptam az új aksiimat, rekordidő alatt, csak egyszer hagytak csarban még a múlt héten, csütörtökre ígérkezett a pasas, félórája kint lébecolok, fölhívom, benyögi, hogy elvitték a kocsiját. Nevazzommá! Akkor odaküldöm a barátomat az aksiakért. Nem lehet, mert ő nincsen ott. Hát valaki csak van ott! Senki nincsen ott, egyedül van már teljesen. Nem kínlódtam azzal, hogy még megkérdezzem, ki vihette el a kocsiját, ha annyira egyedül van, úgyis ráfogná a nyuszira, mikor hozza? Kedden. Ijeccól, amikor csütörtök van, és az aksiaimban annyi élet nincsen, mint az ő cégében. Jól van, semmi az, átszerveztem a kedd délelőttömet, mert az történetesen mozgalmasnak ígérkezik. Most majd visszaszervezem, mert hétfő délután betoppantak a cuccal. Ketten, bár amúgy ő ugye totál egyedül van. Kiugrok autóból, leveszem szivacsot, aszongya, nem kell, úgy is hozzáfér. Nem fér hozzá, mondom, le kell venni az üléskárpitot. Legutóbb is ő csinálta, ő tudja. Nem maga csinálta, mo’om neki, de, de, ő volt az. Főnöknek csörög a telefonja, fölveszi, autót fogják, kiviszik előszobába, mondom, maradjanak itt vele, kolléga megáll, főnök mutat ki az előszobába, kolléga továbbmegy autóval. Mondanám, hogy a saját házában rendelkezzen, hogy hol szerelnek vagy hol micsinálnak, de egyrészt telefonál, másrészt úgyis tudom, hogy le se szarják, amit ugatok. Segéderő szedi ki a mellső aksit a normál módon, főnök telefonál, én megint szólok, hogy le kell szedni az ülést, de nem érdekes, a mellső aksit nem akadályozza semmi, segéderő már kitanulta, hogy a nyomit le se köll szarni, dolgozik. Aztán nekiesnek a támlámnak és szedik ki a helyéből. Erre már rájuk üvöltök, hogy megáll a kezükben a szerszám, hogy mégis mit művelnek, széjjelbarmolják a speckó háttámlámat?! Megnyugtatnak, nem lesz semmi baja, kis hülye nyomi maraggyommá. Aksiakat kicserélik, összerakják, visszahozzák, nyomom a támlát, süket, mondom, nincs áram. Ja, elnézést, elfelejtette visszadugni. Hát ugye, istenkém, és ha nem próbálja ki a hülye nyomi, akkor mi van, nagy kaland, legfeljebb akkor veszi észre, mikor mi már elmentünk, akkor meg már ki nem szarja le?
Mondjuk ebben azért voltak már játékok, pár éve valamit berheltek Krisz autóján, és a karfát rosszul rakták vissza. Ez nem lenne gond, csak a csavarokat mindig úgy meghúzzák, mint az öregisten, úgyhogy rájuk lett dörrenve, már nem tudom, melyik modoromat vettem elő, de igazgató meg segéderő farkafölvágva rohant ide karfát szerelni. Mert a Totya csak megmondta, hogy baahé lesz, de én a baahét meg is csinálom.
No, szóval összecsináltuk papírokat, mennek, ja, holnap hoz nekem új töltőt, mert ez már zselés aksi, a régivel netőccsem. Mondom, az eddigi is zselés volt, ezzel tőttem. Kimegy, fölkapja, behozza, ez zselés? Ez gondozásmentes savas. Hát mondom, amikor hozták, azt mondták, hogy ez már zselés. Hát pedig nem jól mondták. Akkor már inkább nem szóltam, hogy idösapám feketerigó, tíz perce mondta, hogy maga cserélte benne legutóbb az aksit, hát most saját magát hazudtolja mög?! Nem, ezt már tényleg nem mondtam. Valami ventillátoros töltőt hoz holnap, mo’om, és itt fog nekem zúgni a szobában? Á, az nagyon halk. Ja, képzelem. A mostanin egy teásdoboz fémteteje van, mert nem LED van rajta, hanem reflektor, ami egész éjjel villog a szobában. Merthogy ezek ugye normál aksitöltők, amiket eredetileg garázsokba meg műhelyekbe szántak, ott villoghatnak nyugiban éccaka. De ez lakószoba.
Szóval összecsináltuk papírokat, mennek, jövök vissza, nezök körbe az előszobában: de ez a mocsok mámeg micsoda? Mintha valami kőporral lett volna fölszórva egy darabon. Ami hagyján, én nem vagyok egy tisztaságmániás, ezekkel az autókkal nem is lehetnék, de holnapra vendégeket várunk, föltakaríttattunk, és az negyedórával azelőtt lett kész, hogy ők jöttek! Ajtóban sáros lábnyomok, előszobában a padlószőnyeg mintha falat bontottak volna. Honnan, fel nem foghatom.
De mit érdekli ezeket. Takarítson a nyomi! Ideje mint a tenger, más dolga sincs, csak otthon ülni hapták és őket várni.