De azért mégiscsak elmondom, mert az ilyen nyihaha nem egészen szuvenír, hogy ha nekem cégem lenne, ami árul valamit, akkor bizonyára én is adnék „ajándékokat”. Idézőjelbe tettem, mert ajándék az, amit ellenszolgáltatás nélkül adunk, de ők ellenszolgáltatásért adják: vásároljak, és cserébe kapok valamit. Mostanában többször kaptam „ajándékokat” cégektől, névnapomra, meg mert ennyi-amannyi éve vásárolok náluk, és ez tényleg nagyon kedves tőlük, viccen kívül. De ha nekem cégem lenne, akkor egyvalamit másképpen csinálnék. Nem kötném időhöz az ajándék felhasználását. Azért sem, mert ezzel presszionálom a vevőt, hogy jöjjön vissza határidőn belül, a vevő pedig nem szereti a pressziót, és hát az az érdekem, hogy visszajöjjön, nem az, hogy ha a kupon lejárati idején belül valamiért nem tudja elintézni, akkor másnap kidobja. Azt akarnám, hogy igenis jöjjön vissza, és ha hónapok vagy évek múlva találja meg a kupont és jut eszébe felhasználni, akkor igenis használja csak föl, hiszen nekem, a cégnek több a hasznom a kuponból, mint neki – másképp nem adnám. A legteljesebb lelkinyugalommal adnék ötven, hetvenöt, kilencven százalékos kuponokat lejárati idő nélkül, mert másodlagos, hogy egy adott vásárlás nekem ráfizetés-e, pár tízezer forint, és sok ezer rendes vásárlásra esik egy kuponos. A reklámerő a lényeg. Ahelyett hogy agyba-főbe üvölteném az emberek fejébe a cégem meg a termékem nevét, megkerülhetetlen, idióta reklámokkal bombáznám őket, amíg már a pokolba kívánnak és csak azért vásárolnak nálam, mert nincs konkurenciám, illetve az se különb semmivel – megmutatnám, hogy nekem fontos, hogy a vevő bejöjjön az üzletembe, akkor is, ha annyiféle kedvezményt szedett össze, hogy már én fizetek azért, hogy vásároljon. Nem ez a fontos, az csak egy alkalom, de én is akkor megyek be szívesen egy üzletbe, ha ott jót kapok jó pénzért, nem akkor, ha már rojtosra üvöltötték a szájukat.
Időnként elmondom, hogy mennyire nincsen ennek az egésznek értelme, de még soha senki nem hitte el. Rá vannak zihálva, hogy az mennyire baromi jó, hogy megkapom a hiperszuper csodaakármit ingyen, de ott van a közepében a reklám, mert ettől majd a reklámozótól ömlik a pénz, mert megveszem a Terméket. De nem veszem meg a Terméket, leszarom, hogy ott a reklám, ha tudok találni alternatívát reklám nélkül, akkor használom azt, ha nem, akkor meg ott villog a reklám, egyetlen fillér valóságos bevételt sem termel, mert nem veszem meg a Terméket, sőt minél jobban liheg a cég, annál biztosabb, hogy nagy ívben elkerülöm, mert már a pofájától is undorodom. Helyes kis játékprogramokat ingyen nem töltök le, mert naponta harmincszor a pofámba basszák, már utálom látni, nem lepne meg, ha a riválisok csinálnák a reklámokat egymás Termékéről, hogy megutáltassák.
Persze ilyenkor megmagyarázzák, hogy a vásárlók hetvennégy százalékának a negyvenhárom százalékának a kilencvenhét százaléka, és a büdzséportfólió meg a volatilitás. De én ezt leszarom, én nem százalék vagyok, hanem Láng Attila D. regényíró, egy bizonyos egy darab ember, akinek van egy bizonyos egy darab képernyője, és azon bevakkan, hogy vegyek sört. De nem veszek sört, baszod? Antialkoholista vagyok. Mindazt, amit rám akarsz tukmálni, három okból nem veszem meg. Mert nincs rá szükségem, mert nincs rá pénzem, és/vagy mert tukmáltad. Frankón az van, hogy ha az a választék, hogy sárga tüskés félméteres hümöcske vagy lila recés negyvencentis hümöcske, és időnként itt az én saját szobámban, körbepisilt felségterületemen elüvölti magát egy ocsmány faszi, hogy fúbasszátok, sárga tüskés félméteres hümöcskét vegyetek baszomgyósan, akkor jó eséllyel lila recés negyvencentis hümöcskét fogok venni, azért, mert a másikról folyton ocsmány faszi jutna eszembe. És én még jó helyzetben vagyok, mert egyáltalán nem nézem meg a reklámokat, sehol, a számítógépeken soha nincsen hang, így a reklám nem tud bőgni, ha valami program bebasz egy reklámot, akkor én meg félrebaszom a gépet, amíg ő kionanizálja magát, már ugye ha nem bírt vele a reklámblokkoló, újságolvasásról, tévénézésről leszoktattak az ocsmány faszik (nem azok, akiktől vegyél Terméket, hanem akiktől vegyél Ideológiát), marad, ami marad. És ha ettől lebüdzsézik a portfóliód, akkor így jártál. A reklám az önzés felsőfoka. Az egész világ takarodjon az utamból, mert én el akarom adni a Terméket! Hát baszd meg, apám, téged sem érdekel, hogy én el tudom-e adni a termékemet (nem tudom, a Hankából tavaly öt teljes példányt vettek meg, de ugye tudod, miért nem vagyok hajlandó reklámozni?), hát engem sem érdekel, hogy neked mennyi a likviditásod. Nekem az az érdekem, hogy te csődbe menj, mert akkor már nem üvöltesz a pofámba.
No, ebből a hisztériából jelent üdítő kivételt, amikor valaki nem arról üvölt, hogy mekkora Terméke van, hanem hozzám vág valami kedvezményt, amire senki-semmi nem kötelezte, vagyis ebből a szempontból tényleg ajándék. De akkor ezt komolyan kellene venni, és ha én azt a kedvezményt öt év múlva tudom felhasználni, mert akkor járok arra, akkor is bevétel vagyok.