A könyvtárban ülök, amikor csörög a fon, Kriszet keresi valami hölgy. Mondom, milyen ügyben? De vele kell. Mondom, az utcán vagyok, én ezzel most nem tudok foglalkozni, ha megmondaná, hogy miért keresi. Kiderül, hogy érrendszeri szűrést akar neki eladni. Köszöntem, nem kérem. Erre fogja magát és megkérdezi:
– Akkor ez most az ön telefonszáma vagy azé, akit kerestem?
Valami olyasmit feleltem, hogy tökmindegy, mert nem kell a szolgáltatás és letettem. De már engedelmet, neki az ég egy adta világon semmi köze ahhoz, hogy kié a telefonszám, amit zaklat. A bankkártyám PIN-kódja nem kéne?
Nagyon ritkán hívogatnak ezek a mindenféle telefonos gonosztevők, mert sehol nem szerepelnek a számaink, de azért megesik. Leggyakrabban a teflonszolgáltató, amely hivatalból tudja a vezetékes számot, a mobilszolgáltató csak SMS-t küldözget. Azt legalább olvasatlanul törölheti az ember. De tegnap kettő jött össze ezekből, a másik lakásbiztosítást akart volna eladni. De az nem kérdezgetett adatokat, csak a háztulajdonossal akart beszélni, aki nem én voltam, majd hívjon délután. Akkor viszont nem voltunk itthon, hehe.
Aki csak úgy beesik az utcáról és az adataimat tudakolja, az garantáltan nem fogja megtudni még a legpublikusabbat se. Már érzem, hogy vissza akar élni velük, mielőtt befejezte volna a mondatot.