Urna, de nem tud
Már egy ideje eszömbe volt, hogy igényelni kell mozgóurnát a mozgóhamvaknak, most fölhívtam az irodát. Hát be kell menni. Mondom, ha be tudnék menni, nem kérnék mozgóurnát. Hát valakinek a családból, vagy esetleg amennyiben internetes elérhetőséghez történő hozzáférhetőség állna rendelkezésre, de nem ám ilyen egyszerűen, ahogy én mondom, sokkal bonyolultabban tudakolta, hogy van-e net. Mondom, van. Akkor ott ki kell tölteni egy űrlapot és akkor el fogják bírálni.
Kicsit beleestem a gondolkodóba, és – így mulat egy magyar úr – bementem az önkormányzathoz, amit szinte már-már akadálymentesítettek, amióta nem jártam ott. Úgyis épp arra vitt az utam. Beszéltem ugyanazzal a hölggyel, aki a kezembe nyomott két űrlapot (Gagarin, Armstrong és Farkas Berci együttvéve nem látott annyi űrlapot, amennyi ezeknek kell egy választáshoz), tölcsük ki. Mondom, jó, és aztán? Hát hozzam vissza. Mondom, én péntekig már hadd ne zarándokoljak el ide még egyszer. Hát akkor tölcsem a neten, őhozzá fog beérkezni és elbírálja. Mondom, mit kell ezen elbírálni? Hát hogy rögzíti a rendszerben. Mondom, azt értem, de elbírálni mit kell? Hát az az elbírálás, hogy rögzítve lesz.
Hát jó. Mék a hiperventilláció pont hura, kitölcsögetem. Érdekes, a doktori címet külön tudakolja, hogy van-e, de ha például professzor lennék, geróf, lovag, kékeslilás bíboros, szenszej vagy csirandzsívini laksmi szoubhagjavathi, arról semmilyen információt nem adhatok. Azért úgy elgondolkodtam, hogy mi lenne, ha most beikszelném, hogy doktor vagyok, végeredményben voltam én ám már egy ízben doktor, és az államapparátus sikoltva sikolna ki teljesen azon, hogy a mondott címen lakik ugyan egy ilyen nevű ürge, de az a nyilvántartás szerint nem doktor, akkor küldeni kell egy megkeresést a központi doktornyilvántartónak, csakhogy írásban ők harminc napon belül válaszolnak, pénteken pedig lejár a határidő, úgyhogy személyesen kell bemenni, de az ügyintéző nem mehet, mert a doktorászati adatok rendkívüli védelmet élveznek, hogy a fenébe ne, volt már nálunk álamelnök is, akit megfosztottak a címétől, hát akkor az Országos Választási Főközpont főközpontvezető tanácsosának személyesen tanácsos befáradnia és elkérni az adatot, miszerint itt tényleg nem lakik doktor, a hüje Attila csak áprilist járatott az államapparátussal, pedig elseje tegnap volt. Végül aztán mégse ikszeltem, mert hátha büntetésül nem szavazhatok, vagy ami még rosszabb, megbüntetnek száz forintra.
Szóval kitöltögettem a mindenféle bigyókat, a nevemet még tudom, anyám (a tied) nevét is még tudom, lakcímet nem kért, mert meg lehetett adni, hogy a nyilvántartott lakcímet tessen használni, ami választási iroda ottan van, ott fogok szavazni. De aztán bosszút állt, mert értesítést kell ám nekem küldeni, hogy ha én egy kilencvenkilenc éves néni vagyok, aki egyszer már három heti hideg élelemmel a hátán elzarándokolt az önkormányzatba mozgóurna-regisztrálni, de onnan hazaküldték a netre, mert hát ott van még az édesanyja is, akkor még előfizetett a netre, gyorsan megtanulta és kiűrlapokat a töltögette, akkor még majd ki is kelljen tocsmaszkolódnia neki a pászmákban zuhogó böjti szelekbe, átvenni az értesítést. Szavazhat! No, szóval az értesítés miatt, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, okvetlenül muszájlag Rettentően Fontos megadni, hogy hova küldjék, hirtelen felötlött bennem, hogy mi lenne, ha azt írnám, dr. Ötker, Kossuth tér négy.
Ja igen, a mozgiurnának van ám oka is, azt is ki kell tölteni! Hogy miért urnít magának mozgót a polgár. Ha az olvasó netán hivatalnok, akkor muszáj leszek megmondani, hogy mit írtam oda, mert a büdös életbe rá nem jön magától, de azért itt is eljátszottam a gondolattal, hogy tulajdonképpen miket írhatnak az emberek ebbe a rekeszbe.
„Tekintetes választási bizottság, én azért kérek mozgóurnát, mert hát így már túlnan a kilencvenkilencediken én bizony már [ügyintéző itt unta meg olvasni] nehezen sétafikálok el már a választási szavazóirodába én már. Azért kérem én magukat, hogy tessenek nekem szívesek lenni egy mozgóurnát küldeni, becsület istenemre fogadom, hogy visszaküldöm. Voltam én már [helyettes ügyintéző itt unta meg olvasni] éppen olyan választási bizottságban, mint most maguk, no, nem volt valami magas rangom, csak ottan ültem és segítettem számlálni a szavazatokat, de hát az régen volt még, maguk arra nem emlékezhetnek, meg nem is itt volt, Szatmárnémetibe volt, még akkor az [második helyettes ügyintéző itt unta meg olvasni] Magyarországhoz tartozott, de akárkit fölhívnak Szatmárnémetibe, az mind megmondhassa, hogy én annak idején becsülettel [több ügyintéző nem vállalkozott az olvasásra]”
Vagy esetleg
„Tisztelt választási bizottság, alulírott doktor Főhatalmassághy Ágoston Kelevéz kormányfőtanácsos, megbízott és rendkívüli miniszterhelyettes azért igényelek mozgóurnát, mert a választás napján az eseménysorozat lebonyolításával kapcsolatos organizációs tevékenységben veszek részt, ezért roppant szoros időbeosztásom nem teszi lehetővé a hivatalomtól meglehetősen kieső szavazókörzet személyesen történő felkeresését. Amennyiben mindezekről igazolást kívánnak beszerezni, titkárságomon készséggel állnak rendelkezésre. Hajrá, Magyarország, szebb jövőt, dicsértessék, elvtársak!”
Én azt írtam: „mozgássérült vagyok”.