Mícheál Ó Flaithfhileadh
Végre megtaláltam, hogy szól a név eredetije. Így. Egyszerű, könnyen megjegyezhető név, alig néhány h betűvel itt-ott. A kiejtése egész röviden mʲiːçaːlᵞ oː fᵞlᵞaɪlʲǝ. A középső nevét még ki is hagytam, mert bizonytalan az eredete.
Pedig az eredet fontos dolog. Azt hiszem, abban a közegben, ahol igazi sikereit aratja, Mícheál Ó Flaithfhileadh akár még népszerűbb is lehetne, mint Michael Flatley.
Vagyis hát melyik az igazi siker? A Gaeltacht lelkesedése vagy a külvilágé? (Gaeltacht, geːlᵞtᵞaxt eredetileg a gael nyelven beszélő területeket jelenti, de néha látni „az ír világ” értelemben is, bár annak túlnyomó része angolul beszél.) Az írek csak álltak döbbenten, amikor megjelent a Riverdance: ezt így is lehet csinálni? Nekik a céili egészen más volt. Valami unalmas, fárasztó kötelesség, mármint az Írországban élőknek persze, mert a többiek talán csak hallomásból ismerték.
A Gaeltachton kívül senki. 1994-ig csak egy-két néprajzkutató tudta, hogy milyen az ír néptánc, a többiek legfeljebb sejtették, hogy ha néptánca minden népnek van, nyilván az íreknek is van. Az ír zenét jobban ismertük, eléggé beépült az angol népzenébe ahhoz, hogy az ismertté tegye, de eléggé elkülönül ahhoz, hogy mindenki tudhassa, melyik melyik. A hozzá tartozó táncok némelyike látható volt néha-néha, nem tűntek föl túlságosan. Céilit az írekkel kapcsolatban nem álló ember egyszer-egyszer láthatott fényévenként.
És akkor jött Flatley és megváltoztatott mindent. Azt mondtam, ha Ó Flaithfhileadh lenne, még népszerűbb is lehetne, csak akkor másképpen csinálta volna meg a műsorait. Azért lettek ilyenek, mert ő Flatley, egy chicagói srác, aki az amerikai tempón nevelkedett. Hálistennek.
Ha valaki ante Flatley megkérdez, hogy mit szólok az ötletéhez, néptáncot szeretne előadni monstre show gyanánt, egymillió vakító lámpa, pirotechnikai eszközök, óriási rockkoncerthez való színpad segítségével, és vagyonokat akar kérni a belépőjegyekért, alighanem megkértem volna, hogy inkább forduljon szakemberhez. Ma már tudjuk, hogy rosszul tettem volna. Post Flatley már azt is fontolóra kellene venni, ha valaki úgy állna elő ezzel az ötlettel, hogy nem kelta néptáncra gondol, hanem mondjuk magyarra.
Az a vicc, hogy a Riverdance még nem is ilyen volt. A dalfesztiválon bemutatott számot a fesztivál külsőségei között mutatták be, a későbbi előadások sokkal szolidabb környezetben jelentek meg. 
A Lord of the Dance és bővített változata, a Feet of Flames vezette be ezt a menő rockegyütteseket megszégyenítő látványvilágot. Pedig a világsikert már a Riverdance meghozta. A kutya nem emlékszik már rá, hogy milyen dalok versenyeztek a politikamentes eurovíziós dalfesztiválon 1994-ben, de a kis műsorközi helykitöltő program történelmet csinált. A hazai közönség tombolva ünnepelte, ők az unalomig ismert céili helyett valami egészen új varázslatot láttak – a Gaeltachton kívül pedig gombaként kezdtek kinőni a földből az ír táncot bemutató együttesek, amilyen az ezen a videón látható Avalon. A név walesi, a tánc ír, a fiúk-lányok szlovákok. A lányok haja se az a nagy vörös lobonc – de lobonc! És igazán ügyesen is táncolnak, pedig ők az első együttes, akikre találomra ráakadtam a neten.
Adós maradok annak a kérdésnek a megválaszolásával, hogy tudnak-e céilit táncolni rövid hajú lányok vagy hosszú hajú fiúk – ez további kutatást igényel. A tudomány mai állása szerint legalábbis kétséges. Ehelyett tisztázzuk, hogy a céili neve voltaképpen nem céili, hanem céilitánc, fíor céili, fʲiːrᵞ ceːlʲi (vigyázat, az IPA c betűje ty hangot jelent), a céilidh (ceːlʲiː) nevű társasági esemény után, amikor táncolták, péntek vagy szombat este a faluközpontban. Valaha. Aztán jöttek a modern idők, a külföldi kultúra, és a srácok inkább a diszkóba jártak. De a hagyományt őrizni kellett, merthogy ugye hagyomány, ezért ugyanúgy tanulták a néptáncot, mint sok magyar iskolában az ittenit. De aligha szerették. A céili egyébként is szigorú, merev tánc volt, a felsőtest és a karok mozdulatlanok, a lábak előírásos lépéseket tesznek. Elődjéről, a sean-nósról (ʃan-noːs) csak annyit tudok, hogy bár a mozgás szabadabb volt, a tánc nem, és különben is, papfélő keresztény fiatalok nem vegyülnek tánc közben a másik nemmel, ily borzalmat mívelni, hanemha csak a terem túlvégéről nézegetik, aki esetleg gyerekeik másik szülője leend.
Szóval a tánc neve céilitánc, de ez lerövidült céilire, amit az angolok és nyomukban a többiek k-val ejtenek, keːlʲi vagy keːlɛ.
Az ír táncnak tehát három nagy korszaka van. Sean-nós, céili, Flatley. Azazhogy nekem az a meglátásom, hogy Flatley óta, egész pontosan a táncdalfesztivál óta nincs többé régi céili, a Nickyben már e gyanú szerint festettem meg a jövőt. Flatley óta másik tánc van, s nem látom be, miért ne lehetne a neve céili nua (nuǝ), új céili. Ezen a néven írhatnánk be a történelemkönyvbe.