Az ugráncsok
1.
Mindenhol ott vannak és mindent elözönlenek. Megerőszakolják a szemünket és az idegrendszerünket. Pocsékolják az időnket, a sávszélességünket és a képernyőfelületünket. És miért? Mert webmesterkémnek nem vágtak jó alaposan a kezére, amikor nekilátott az oldalt teleszórni ugráncsokkal.
Tessék egy kép a 24.huról. Az aljára ráugrott egy ugráncs, ami arról tudósít, hogy ők sütieket használnak, és választást kínál pontosan egy darab lehetőség közül, miszerint „Rendben!” Baszkikám, ez diktatúra, a nyílt fajtából, amikor nem kínálnak még olyan választást se, hogy az egyik a Hazafias Népfront jelöltje, a másikat a Hazafias Népfront jelöltje jelöli. Én éppen ezért előszeretettel megkerülöm a diktatúrát és nem nyomom meg a gombot. PC-n azt is meg tudom csinálni, hogy az Inspecttel egyszerűen eltüntetem az ugráncst, ez persze csak egy-egy oldalletöltésre érvényes, de hát éppen ez benne a lényeg, hogy úgyis csak egy szál oldalt töltök le néhány havonta vagy még ritkábban. Hát ki jön ide?! Hát ki akarja ezt bámulni?
Ha azt hiszed, webmesterkém, hogy érdekelnek a sütiid, akkor van még egy dobásod. Egy ilyen hírportál manapság több mega, kábé öt évvel ezelőtt Palmon már a gugli tök sima címlapját se lehetett megnézni, mert csak egy megáig visz a böngije. Amikor írták, a webmesterek még nem voltak így elszállva maguktól. Ez az egész lejön a dróton és megy a cache-be, az is ugyanazon a wincsin van ám, mint a sütitár. Hagyjál nekem békét a sütiddel. Webicém, aranyom, amíg ezt a cikket letöltötted, addig is kaptál ám a gépedre sütit. Nagy behörredt figyelmeztetést azt nem, csak sütit. És most? Összeröcskedt a géped tőle? Darabokra omlott a privacyd?
Hagyjál nekem azzal is békét, hogy milyen szabvány vagy előírás. Húsz éve kapom a sütieket, talán egy éve sincs, hogy hirtelen rádöbbentetek, hogy engem ám figyelmeztetni kell, hogy rásütiznek a gépemre, nekem sütifronton már nem mondasz újat. Keressél magadon valami lyukat és abba nyomjad az ugráncsodat.
Hanem itt a másik ugráncs is: a kép tetején. Értesítéseket kiemelt hírekről, mucikám? Mi az, hogy kiemelt hír, baszd meg? Hogy mit böfögött a városod polgármestere vagy hogy hányas ikrek születtek az állatkertben? Ki emeli ki a kiemelt hírt? Hogy jut eszedbe ez a baromság, hogy engem a kiemelt hír érdekel? Egyáltalán bármiféle híred érdekel? Akkor jövök az oldaladra, ha muszáj, és amint a cikket elolvastam, húzok onnan, mint a vadliba Nils Holgerssonnal. Az meg pláne hogy jut eszedbe, hogy még értesítéseket is akarok róla, te nagyon hülye, majd be fogok kapcsolgatni értesítéseket négyszázhetven oldalról, amerre járok, aztán veszek egy új monitort, mert a régin már nem férnek el az értesítések, te normális-e vagy, mondjad már?! Az meg aztán legvégképp hogy a rohadalom rossebbe jut eszedbe, vagy ami az eszed helyett van, hogy ezt az arcomba toljad? Már alul-felül rábasztál valamit a képre, még egy-két ilyen ötlet és semmit nem lehet majd látni az egészből. Engem nem érdekel, webicém, nem az én oldalamat hagyják ott a faképnél.
Van olyan is, bár mostanában nem láttam, talán elmúlt a divat vagy csak én nem futottam össze vele, hogy „ezt olvasta már?”, és a képembe baszi egy másik cikk linkjét egy ilyen ugráncsban, méghozzá a cikkből vett jó nagy képpel, alatta-fölötte-mellette-megette további cikkek képei, hátha elkezdek kattintani, mint a mérgezett webmester, és jól bebámulom a reklámokat. Persze, hogy kattintok, te nagyon hülye, a kicsi ikszre a sarokban! A HVG-t egy időben úgy otthagytam, mint Szent Pál a webmestereket, mert egy bazi nagy ugráncsban nyomták elém a cikkeiket, semmit nem láttam a cikkből, amiért mentem, hát inkább nem mentem. Nekik ez biztos jó, elvadítani az olvasókat, nem akartam csalódást okozni kicsi hülye webmesternek, aki annyi sok percet dolgozott azzal az ugránccsal. Meg-e van-e még, nem tudom, azóta se járok arra. Mármint az ugráncs. A webmester biztos megvan, baromságokat eszel ki most is.
Most adok egy tippet, webicém, aranyom, mert akinek annyi esze van, mint a nulla négyzetgyöke, az rászorul az én tanácsaimra, bár egy kurva CSS-t órák alatt tudok nagy nehezen összekalapálni, viszont nem vagyok még olyan hülye se, amilyen te lennél, ha egy kicsit kikupálnád magad. No figyelj. Először is tekerd föl ezt az oldalt a legtetejére, ott a barna csíkban van egy Paypal-gomb. Használd rendeltetésszerűen, egy szép combos ötjegyű összeg a minimum, de ha már hatan lesznek a számjegyek, egye fene, kaphatsz egy mosolyt is.
Megvan? Nem csaltál, átutaltad? Tudod, hogy megnézem!
Szóval az ötlet a következő. Kisbicskával vágd ki a monitorodból az ugráncsodat és dugd föl magadnak. És ha meghozták az új monitort, akkor írd át szépen a programot, szedd ki belőle az ugráncsot, és ha reklámozni kell a többi cikket, akkor azt az oldalon tedd, a cikk alatt, mellett, mit bánom én, de ne takard a cikket, amiért az olvasó odajött, mert nem azt jött bámulni, hogy te mekkora nagy ász webmester vagy, leszari, hanem egy cikket akar elolvasni, de nem tudi, mert a kurva ugráncsod betakari, úgyhogy ő eltűz és nem jön vissza többet, nem lesz bevétel, téged meg ki fognak rúgni.
Mondjuk ha te jársz erre, főszerk, neked is van egy tippem, de az már frankón hatjegyű, nézem ám a számlakivonat! Szóval az utolsó tagmondatban van a titok. Rúgd ki a webmestert és vegyél föl egy embert.
Van ám még másféle ugráncs is. Amikor egy Index-cikk helyett nagy üresség jelenik meg, akkor az ember pillanatnyi hangulatának függvényében már automatikusan nyomja két gomb közül az egyiket, még mielőtt az egész képernyőt beterítő reklám letöltődne – illetve PC-n ahelyett egész képernyőt beterítő üresség van, mert a reklámot lelövi az Adblock. A két gomb az újratöltés és a becsukás. Enyhébb változat a képernyő közepére rakott Iszonyatosan, Őrületesen Fontos Közlendő, amit senki nem olvas el, általában arról szól, hogy De Ez Még Semmi Ám, Sokkal Kurva Jobb Cikkeinkre Fizethetsz Elő, amikor még azt az egyet sem engedték elolvasni. Komolyan ezt tanítják a kreatívmenedzser-képzőben, baszkikám? Boltoljunk, baszd meg, a fele tandíjat megspórolom neked, a másik feléért elárulom, hogy először bizonyítani kell, tudod, mint a jó vőlegénynek, először megmutatod a cikket, az olvasó elolvasi, aztán odarakhatod a végére, hogy milyen jó cikkeid vannak még.
De ezt is ésszel, basszus, nem mint a Flickr, ugráncsban, ami betakari a kontentet, aminek a megjelenítése milliókba kerül a cégnek. Ők azt találták ki már jó ideje, hogy ha én hülye rákattintok egy képre, amit vesztére a Flickrnél helyezett el valamilyen állat, akkor azonnal előugrik egy ugráncs bele a pofámba, betakarva a fél képet, hogyaszongya Csubakkatündér Hatszáznegyven összes többi képéről valahogy le ne maradjál már, a kurva istenit a trehány fejednek, hát akármikor fölrakhat egy új képet, és nem látod meg a két gülüddel, azonnal kattincsál! Baszd meg, Flickr, ez már a forgalmatokra való tekintettel dollárban is ötjegyű tanács: vágjátok ki azt az ugráncsot a készítőjével együtt.
2.
Eddig azokról az ugráncsokról volt szó, amik ráugrálnak a képre és mindenhol takarják. Valójában ennél is idegesítőbbek azok, amik az oldal részét alkotják, de később töltődnek be, mint az alattuk levő tartalom. Akármilyen szimpla, mezei kép. Mindenki naponta százszor tapasztalja, hacsak nem szokása minden egyes oldalt a háttérben letölteni, amit kétlek: az ember tölti az oldalt, közben olvassa a tartalmát, aztán hirtelen elugrik a szeme elől az egész, néhány sornyitól több képernyőnyi távolságig, mikor hogy. Mert valahol följebb letöltődött valami kép, ami az egészet lejjebb somja, tekergessen a hülyéje!
Na, ez már nem webmesteri hatáskör. Nem mondom, lehet ezt-azt trükközni azzal, hogy előre lefoglaljuk a képernyőhelyet a képeknek, de hadd ne kelljen már tízmillió webmesternek ezzel szarozni. Ez a böngik fejlesztőinek hatásköre, böngit írni viszont baromi bóni ám, úgyhogy ez a tanács hat izmos számjegyet ér, dolcsiban. Paypal-gomb ott fölül.
Szóval mondjuk, hogy a csóka egy oldalt néz, ami tízezer pixel magas, és eltekerte az ötezredik pixelig, miközben még töltődik az oldal. A kétezredik pixelnél be kell tölteni egy képet, ami ezer pixel magas. A jelenlegi felállásban, amikor nagyonhüje fejlesztők írják a böngiket, ez azt okozza, hogy a kép a kétezredik pixeltől kezdve lejjebb csúszik ezer pixellel, vagyis a látható része, ami ugyebár az ötezredik pixelnél van, szintén ezer pixellel lejjebb kerül, és most az lesz látható, ami eddig a négyezredik pixelnél volt. (Most szoftverfejlesztőkhöz beszélek, muszáj szájbarágni, egy ötéves már rég megértette volna.) Mármost akkor fogod magad, ha már a jóistenke billentyűzetet adott a feneked alá, és miközben lejjebb mozdítod az oldal alsó részét ezer pixellel, azt is elkönyveled, hogy a nézőcske-ablakocska szintén lejjebb ment ezer pixellel! Értem? Eredmény: az oldal nyugiban ott marad a csóka előtt, én eldorbézolom az ötlet jogdíját, téged meg fölhív anyukád és ellelkendezi, hogy megszabadult a csuklásától.
Ez lesz a legjövedelmezőbb cikkem.
Update. Egy héttel a cikk megjelenése után az EU belátta, hogy a helyzet tarthatatlan. Megszüntetik a sütikre figyelmeztető ugráncsot. Az utókor persze nem fog emlékezni, ki volt az a bátor, ugráncshatlan reformer, akinek ezt köszönhetik.