Van az úgy, hogy az ember évekig készül valamire, amiben minden őtőle függ, elvileg senki másnak nincsen beleszólása, aztán kiderül, hogy egyrészt van, másrészt nem is ez számít, akkor is másképp kell csinálni.
Most így jártam. Kétszeresen. Egyrészt két év (sőt több is az) után, amikor végre megtaláltam Silenit, kiderült, hogy egyáltalán nem olyan, amilyennek én elképzeltem. Másrészt hozott magával egy feladatot: meg kell tanulnom a kultúráját. Hogy milyen mélységig, azt még nem tudom.
Csak éppen az történt, hogy egy nyolcéves kislány azzal jött haza a nyári táborból, hogy t’aves baxtalo, én pedig azt mondtam, hogy hoppá. Örökbefogadott gyerek az indoeurópai többségből, a szülei finnugor kisebbségiek, de ő megőrizte a kultúráját.
Csakhogy Sileni is örökbefogadott gyerek lesz. És meg fogja őrizni a kultúráját.
Jelenleg annyit tudok róla, hogy az anyanyelve jalar, egy monoszillabisztikus, tonális nyelv, de mivel a lányok anyanyelvi szinten beszélik a szindort, a tonalitás nekik nem lesz probléma (én mit kínlódnék vele). A kultúrájukról nem tudok semmit, és amíg Nindáék utána nem járnak, nem is fogok. Majd akkor mondják el, mit tudtak meg. Egyelőre ennyi van:
– Mmm… ǔ aë…
– Ĺap.
– Õm ǔn klǒs dŕoy?
– Se ǐq ĺoy…
– Swǒ ka tǔn dŕoy kǔp. Peys ŕi sḕk dvây kǒ qò ĺom. Mwä kyâ dã kè fau prṹ daq kǒ.
– Õm ǔn prṹ daq?
– Ĺoy…
– Õm kŕua dë ǔt qṓ?
– Ĺoy… ĺoy õm ǔn…
– Ǔ Nǐn da. Hlǔa qa gõp tà, Sǐ nen ši bu Ai nǐ. Bu të dluã krô, Dû fud, Il dê pu, Rõk ke gǐ bu Rì fa gu. Kŕi ta tân dẫm ĺup ko tĺi ǔt.
– Ĺoy la mǐ.
– Të klǒs dŕoy ba nǐ mǐ kluǎ tòm. Bop qe tân dẫm ĺup qwat ë. Mwä kyâ sŕop träk kò ǐ.
– Ô ễễễễ…
Ez az első beszélgetésük. Persze a könyvben a fordításokkal együtt van, de azokat itt kivágtam, maradjon valami későbbre is az olvasónak.
Azt gondolom, hogy egy örökbefogadott gyerek bizony őrizze csak meg az eredeti kultúráját és sajátítsa el a családjáét, vagyis hogy az akkortól az övé is lesz. Hiszen két kultúra több, mint egy. Ahány nyelven tudsz, annyi ember vagy, és ez érvényes a lingvisztikai értelemben vett nyelven kívül mindenre, az életmódra, a konyhaművészetre, a világképre, a metakommunikációra és a többi. Ami nem azt jelenti, hogy ha örökbefogadunk egy gyereket egy muszlim családból, akkor azt a gyereket muszlimnak kell fölnevelnünk, de tudjon róla, hogy a családja muszlim. Ettől nem (nem ettől) lesz muszlim. Majd ő eldönti.
Ha figyelt az olvasó, akkor megtalálta a logikai hibát: a gyerek és a szülők közötti vérségi kapcsolatnak semmi köze ahhoz, hogy milyen kultúrát vagy kultúrákat ismer meg a gyerek.
Bezony. Annak a gyereknek, akit sose fogadtak örökbe, a vér szerinti szüleivel él, is érdemes minél többfélét megismerni a világból. Kultúrák és szubkultúrák szövevénye vagyunk.
Hát nekem most a jalar kultúrát kell megismernem.