Most már az összes mássalhangzót megismertük; foglaljuk össze őket egy táblázatban.
plozívák | nazálisok | szonoránsok | szibilánsok | ||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
zöngétlen | zöngés | ||||||
hehezetlen | hehezetes | hehezetlen | hehezetes | ||||
labiális | प pa | फ pha | ब ba | भ bha | म ma | व va | |
dentális | त ta | थ tha | द da | ध dha | न na | ल la | स sa |
veláris | क ka | ख kha | ग ga | घ gha | ङ ṅa | ||
palatális | च ca | छ cha | ज ja | झ jha | ञ ña | य ya | श śa |
retroflex | ट ṭa | ठ ṭha | ड ḍa | ढ ḍha | ण ṇa | र ra | ष ṣa |
glottális | ह ha |
A táblázat használatához nem szükséges, hogy az olvasó tudja, mit jelentenek a baloldalt és felül kiírt fonológiai szakkifejezések. De ha az olvasó mégis tudja, akkor el kell mondanom, hogy ismereteim szerint a nem retroflex. Minden forrásom a retroflexek közé sorolja, ugyanakkor nem az IPA-beli retroflex r hang jelével írja, hanem közönséges [r]-nek.
Térjünk vissza megint a magánhangzókhoz. A k segítségével bármivé át tudjuk változtatni a mássalhangzók beépített magánhangzóját, de nem tudunk magánhangzót előállítani mássalhangzó nélkül. Ha ma készítene el valaki egy ilyen írásrendszert, alighanem bevezetne egy néma mássalhangzót, amire ugyanúgy rá lehet illeszteni a kat, és az jelezné a magánhangzót mássalhangzó nélkül. A dévanagári írás készítői nem ezt tették. Az összes magánhangzónak van egy önálló alakja is, amiket közönséges betűk módjára használunk. Például apa.
A következő táblázat bemutatja az összes magánhangzót mindkét alakban; azokat is, amiket az előző fejezetben kihagytunk.
Az és betűk magánhangzónak számítanak. A szanszkritban és rokon nyelveiben a szillabikus r és l hang hétköznapi dolog. Ismert a csehben, a szlovákban és a délszláv nyelvekben, mint például krk (nyak), sőt a szlovákban a hosszú változatok is megvannak: kŕkať (brekeg), stĺp (cölöp). A latin átírásban használt alsó pont egyszerűen azt jelzi, hogy szillabikus mássalhangzóról van szó, nehogy összetévesszük őket a rendes r-rel vagy l-lel.
Már csak az kell, hogy a mássalhangzókat is le tudjuk írni magánhangzó nélkül. Erre szolgál a () nevű vonalka a betű alatt: .
A eltávolítja a magánhangzót, így a betű csak egy mássalhangzót fog jelenteni. Például csak, haj, bab.
Úgy tűnik, hogy most már mindent le tudunk írni. Például medve, alszik. A baj az, hogy ezeket nem így írják!
A dévanagári szövegben csak szó végén találunk virámákat. Az írás legérdekesebb jellegzetessége az, hogy mássalhangzó-torlódás előfordulásakor „elfelezi” a betűket: leveszi róluk a függőleges vonalat. Például + = A vonal hiánya mutatja, hogy mássalhangzó-torlódás van. A torlódás utolsó mássalhangzójának megvan a vonala, hiszen a torlódás után megint magánhangzó következik.
Ha csak egy mód van rá, még az elfelezős módszert sem használják, hanem inkább ligatúrát csinálnak.
Egy mássalhangzó-torlódást háromféleképpen lehet leírni:
– virámával:
– elfelezett betűvel:
– ligatúrával:
A legszebb és leghelyesebb módszer a ligatúra, de a technikai lehetőségek sokszor nem teszik lehetővé. Írógépen elfelezett betűket használnak; ezen a képen az olvasó egy hindi írógép billentyűzetét láthatja, a két középső sor billentyűi jórészt egész és elfelezett betűket tartalmaznak. Számítógépen általában kiteszik a virámákat. Az Autor1 GraphText szolgáltatása sem boldogul a ligatúrákkal, sőt az elfelezett betűkkel sem, csak kirakott virámákat tud. Ebben a cikkben ezért más módszerrel állítom elő a ligatúrákat.
A ligatúra összekötött betűt jelent. A latin betűk között is akad: æ, œ, ß (ami eredetileg az ſ és az s összetétele). A dévanagári írás imádja őket. Ezrével vannak ligatúrái, két, három, négy, sőt öt mássalhangzóból.
Nézzük meg először a geminált, vagyis hosszú mássalhangzókat. Ezek többféle módszerrel keletkeznek.
Az első betű elfelezésével: (Az ilyenek, hogy „phpha”, nem azt jelentik, hogy p-h-p-h hangokat kell ejteni, hanem hogy a ph hangot hosszan, vagyis pph-t, csak azt akartam, hogy egyértelműen megkülönböztethető legyen a ph + ph és a p + ph.)
A két betűt fölfűzve ugyanarra a függőleges vonalra:
A két betűt egymás alá írva (ezeknek nincs függőleges vonaluk):
Speciális módon összekapcsolva őket:
Nézzünk rájuk egypár példát. koppan, nyammog, messze, agg, hájjal, vagy lassan, lobban, sakk, loccsan, szennyes, hall, csitt, dunna, varr. Mint látható, a ligatúrák is ugyanúgy kaphatnak kat, kerülhet alájuk bármi, szükség szerint.
Ez a képsor azokat a kéttagú ligatúrákat mutatja, ahol a második betű stb. Ebből már egy szabály is leszűrhető: ha az első betűnek van függőleges vonala, akkor elfelezzük; ha nincs, akkor rendesen kiírjuk, és a második betű alája kerül. Kivétel a és a ahol más szabályok érvényesek. Íme azok a kéttagú ligatúrák, amik betűvel kezdődnek:
Mint látjuk, a a betűk egy részéhez hozzákötődik, középső nyúlványát hozzájuk kapcsolva, más részüket viszont felülről „magához öleli”. Hogy mikor melyiket teszi, azt nem könnyű megállapítani – nekem legalábbis még nem sikerült szabályt megfogalmazni erről.
A betűvel kezdődő kéttagú ligatúrák szabálya viszont olyan egyértelmű, hogy ezeket meg se mutatom. A betű egy másik betű előtt állva az összekötő vonal fölé rajzolt, jobbra néző kis ívvé változik: . Punktum.
A -hoz hasonlóan működik jó néhány betű, ha ligatúra második helyére kerül, ezért ezeket nem mutatom külön, csak a kivételeket.
– végűek: ;
– végűek:
– ;
– végűek: .
A következőket viszont teljes készletben mutatom, csak a korábban már látott geminátákat és a kezdetűeket hagyom el:
– végűek:
– végűek:
– végűek:
– végűek:
Most pedig nézzük, mire kell figyelni, ha a ligatúra bizonyos betűkkel kezdődik. Ilyen betű a és amik közül elég az egyiket mutatni, abból is csak néhányat:
A is szépen feleződik, kivéve ezeket az eseteket:
(Ezeket a betűket több más betű is „bekebelezi”.)
A sajátosan kötődik az utána álló betűhöz, nagyon oda kell rá figyelni. Ligatúrái:
Ligatúrák betűvel (persze a is ilyen, csak nincs ott a pont, sőt a és is így viselkedik):
Ez okozza, hogy dévanagári írással szépen elboldoguló számítógépet ritkán látni. Mert ha a harminchárom mássalhangzóból összeállítható kéttagú ligatúrák, magukat az alapmássalhangzókat, a felezett formákat meg a két garnitúra magánhangzót összeszámoljuk, az 1183 jel, és akkor még írásjelek, számjegyek nem is voltak. És még nem esett szó az olyan ravaszságokról, mint és
De még mindig csak a lehetséges jelkombinációk töredékét vettük számba. A harminchárom mássalhangzóból matematikailag kis híján 36 ezer háromtagú, közel egymillió-kétszázezer négytagú és több mint harminckilencmillió öttagú kombinációt lehet összeállítani – a szanszkrit és a többi nyelv fonetikájának hála ezeknek csak egy töredéke létezik a valóságban.
Legközelebb ezekkel foglalkozunk.