Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Válasz


  

Szöget ütött a fejembe egy kérdés, mely kétségnek –mint azt mindennel szoktam-, hangot is adtam itt.

Majd alant kialakult egy polémia, többek között a Jobbik sérültek felé viselt politikai elveirõl, és én kértem ott linkeket, de nem kaptam, csak lózungokat, majd sokadik kérésemre egy e-mail címet, ahol megkérdezhetem amit megkérdeznék.
Megírtam a levelet, majd elküldtem. (Persze nem jó címet kaptam, levél visszajött, de én nem voltam rest és kerestem egy jót, majd küldtem újra), íme:


 

 

From: T. Lencsés Márta [mailto:m2001.hu]
Sent: Saturday, February 27, 2010 10:51 AM
To: Jobbik Batta
Subject: érdeklõdés

 

A Jobbik helyi elnökségének

Takácsné Lencsés Márta vagyok, egy szavazópolgár Százhalombattáról.
Nemrég hallottam, majd olvastam a hírekben, hogy a Jobbik egy szinten áll a biztos szavazók körében az MSZP-vel és ezen én kifejezetten megdöbbentem. Tulajdonképpen nem az elõbbi megerõsödésén, hanem az utóbbi hanyatlásán, vagyis ennek a mértékén.
Ezen meglepetésemnek –mint minden másnak is szokásom- itt, a blogomban hangot is adtam. Ott aztán persze kaptam hideget és meleget –ahogy ez szintén szokás-, s kialakult egy kisebb de legalább konkrétumokat is tartalmazó mini diskurzus a fogyatékkal élõk helyzetérõl, s a Jobbik ehhez való viszonyáról. Sok másról is, de errõl kifejezetten, én nagyon szívesen beszélgetnék Önökkel, hiszen én rokkant vagyok, így ez a téma húsbavágóan érint, s azt hangoztatják a szimpatizánsaik (talán párttagok? ezt sajnos nem tudom pontosan, de most ennek itt nincs is különösebb jelentõsége, csak a történeti hûség kedvéért vetõdött fel a kérdés bennem), hogy a Jobbik az egyetlen, amelynek programja van, sõt, amelyben kiemelt helyen szerepelnek a sérültek.
Szóval, az merült fel bennem, hogy úgy általában a céljaikról, de különösképpen a sérülteket érintõ kérdésekrõl talán hajlandóak lennének velem, mint polgárral, egy beszélgetésre. Én rokkant vagyok, egy mankóval képes vagyok járni, de nagyon korlátozott távolságokat. Az Urbárium városrészben lakom, így köbö a gyalog megtehetõ út nekem, max az SZTK épületéig tart, így sajna a városközpontig már szervezést igényel nekem a bejutás, de nem lehetetlen.
Ha leülnének velem egyszer egy beszélgetésre, sõt, netán még mondjuk be is szállítanának a párt-irodáig (fogalmam sincs, hogy hol van, de gondolom, messzebb mint az SZTK vagy a vasútállomás innen), azt nagyon megköszönném, de nem hiszek ebben igazán, csak felvetettem, mert mégis hátha… (Pozitív válasz esetén azt még tudni kell, hogy most nappali kórházban vagyok, még a jövõ héten végig, ami azt jelenti, hogy reggel elvisznek itthonról, s este 5 felé érek csak haza, hulla fáradtan. Tehát a március 8-val kezdõdõ héttõl már szinte mindennap ráérek. Elnézést ezért a nehezítésért még, megértésüket kérem, ismét.)
Szóval, ott a blogomon egy hozzászólásban, miután kértem a Jobbik sérültekre vonatkozó programrészleteinek felsorolását, pontosabban egy linket, hogy utánanézhessek, kaptam néhány általánosan  megfogalmazott, nagyívû, mézesmadzag szintû mondatot. Ennél talán pontosabbat tudnak nekem mondani majd, ezért kerestem meg Önöket.
Nem árulok zsákbamacskát, egyértelmûen liberális vagyok, de miután a szavazók igen jelentõs hányadát képes ez a párt megmozgatni, nagyon érdekel, hogy valójában mit tesznek le az asztalra. A véleményem sarkos voltát igazítsák helyre, kérem! A sérültek kérdése pedig saját sorsom miatt (is) fontos nekem.

Várom válaszukat és köszönöm türelmüket.

Üdvözlettel
Takácsné Lencsés Márta
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Majd legnagyobb meglepetésemre kaptam is választ. Ezt is ideteszem:

From: Jobbik Százhalombatta [mailto:szazhalombatta.hu]
Sent: Tuesday, March 02, 2010 8:05 AM
To: T. Lencsés Márta
Subject: Re: FW: érdeklõdés

 

Kedves Márta!

Tisztelettel köszönjük érdeklõdését, március 8. után keresni fogjuk Önt és reményeink szerint a kérdéses programpontról is váltunk néhány szót.
Sajnos az Ön blog-ján megjelent nick nevek mögé bújt hozzászólókat elég nehéz beazonosítani, így nem jelenthetõ ki az, hogy tagunk, vagy csupán szimpatizánsuk, esetleg kontárkodó reagált Önnek.

Üdvözlettel és megbecsüléssel,



              Várnai Péter
százhalombattai alapszervezet
                 elnöke
Pest megye 8.sz.választókerület
  kampányfõnöke és szervezõje
 www.szazhalombatta.jobbik.hu


Nos, ezek után ajánlom minden erre járó figyelmébe boxer28 208. kommentjét a citált post alatt, mely így szól:

 

boxer282010-03-01 19:33208. boxer28 

 

 

: ne személyeskedjünk :)
egyenlõre nem , hogy válasz nincs de még levél se :)
addig is, ha megengeded nekem- én nem hiszek neked- szerintem nem írtál semmilyen levelet.
ha tévedek természetesen itt bocsánatot kérek:)


Mindezt csak a miheztartás végett.

Tényleg várom a jelentkezésüket s érdekel a beszélgetés még akkor is, ha valóban csak pár szó lesz egy telefonos párbeszéd keretében.
S persze ki tudja, párttag, szimpatizáns esetleg kontárkodó jár-e erre. :)

 


  2010-03-02
  ~~DISCUSSION~~
politika talema

valasz

Nap - a 11.15. - AppleButter