Uccu!

Vagyis betû szerint ez ,valójában meg Cucu... de ismét nem az elején kezdem, mert itt még nem tartok...

Megint nekiindultam, naná, pedig zabszem már-már stabil helyet nyert ahol kell...de én, mint a mérgezett egér, ugye...
Úgy terveztem, hogy reggel torna, aztán onnan egyenesen indulok Esztergom felé, így eleve a gyogyóba bõrönddel felszerelkezve megyek, hogy ne kelljen hazabattyognom, majd ugyanoda visszasétálnom csomaggal az induláshoz. Ám Edit -minden gyógytornászok leggyógytornászabbika- felhívott még idõben, hogy el se induljak, mert megtámadta valami izé, reméli nem influenza, de dolzni így sem tud, tehát a mai lábtekerészetem elmarad. Tehát így egy bõ órával hamarabb elindulhattam, ennek örömére jeleztem Szögletes Barátnémnak, hogy amennyiben munkában senyved ma, meglátogatnám, s így színt vinnék szürke napjába. Ahogy ezt nívósan tettem is már ezidáig két alkalommal, és külön érdemként élem meg a tényt, hogy e hely nevére teljesen magamtól emlékeztem! (Mely, ugye, az én esetemben nos, minimum figyelemreméltó.) Azt azért megkérdeztem -a munkarendje után ez volt a következõs infó, amire feltétlenül szükségem volt-, hogy mégis merre kell mennem majdan, ha oda akarok találni a (büszkén felidézett) nevezett mûintézménybe, s csak a megszokott számú alkalommal akarok eltévedni. [ht] kedves megadta a kért felvilágosítást, s én a tervvel, melyet kiötöltem -hogy Batta_Budapest_[ht]_Visegrád útvonalat bejárva megérkezem szülõvárosomba- nekieredtem.
Elõbb okosan-ügyesen megnéztem az utvonalterv.hu segítségével, hogy hogyan is leszek képes eljutni az Etele tértõl a Flórián térig, mert tudtam, annak van speciális keresõje is, mellyel már néha próbálkoztam, de eddig sosem jártam sikerrel -egyszer írtam is ez ügyben az ott megadott címre, de még reakciót sem kaptam, úgyhogy üsse kavics, gondoltam, megen megpróbálom, nos, most is épp annyi sikerrel jártam, mint korábban, de sebaj... legalább rosszabb nem lett ez az alkalmazás, mely erény szép hazémban jóformán alig valamirõl mondható el az elmúlt bõ másfél évben... de ez megint elkaland volt eredeti témámtól.... Melynek boncolgatásában csak ott tartok, hogy elindulok az Etele tér felé, s így, hogy nem adott semmi alternatívát az erre hivatott alkalmazás, s mert tudom a budapesti metró egyelõre retró, de pláne ahol nekem kell, nem is van, így mielõtt beértünk volna a buszvégre hívtam egy taxit, mely meg is érkezett szinte rögvest, amint leevickéltem -némi segítséggel, mankó s bõrönd által támogatva/nehezítve- a jármûrõl.
Útban a Flórián térig, volt idõ megbeszélni a taxissal a jelen helyzetet, különös tekintettel az orvosképzés jelen állapotára, melyben vitathatatlanul mindketten igen kompetensek vagyunk. De különösen én magam. Üdítõ közelségben a célhoz kitett az autóból, s indultam Szögletes Barátném állomáshelyére, s lám, nem hittem volna, de meg is találtam azt.

Most voltam ott, azt hiszem harmadik alkalommal, s máris ismerõsökkel találkoztam. Már a célszemélyt leszámítva ugye, s az egyik a címben tévesen jegyzett nevû alak. Mert a cím -uccu- ahogy feljebb említém, betûre megvan, csak azok sorrendje más,mert a keresztségben, avagy kedves gazdi jóvoltából a Cucu nevet kapá jószág. Aki, mármint gazdi, szintén ismerõsöm, vagyis kis -vagy egy zsáknyi- eufemizmussal hagy nevezzem már így, mert én igen üdvözlöm az ilyen embereket.
(Az pedig egy külön szellem_kép, amit a kapucni, egy-egy mozdulat s néhány szófordulat megidézett. De ez már egy másik, hosszú, soha véget nem érõ és mindig velem lévõ köszönöm_mese.)
Ittam kávét, melyet elõre megajánlott nekem [ht] kedves, s szép, asszimetrikus csészealjjal ellátott decens ibrikben tett elém, s miközben azzal végeztem, megbeszéltük a világ, s némely hely érdekes eseményeit, benne érdekesnél érdekesebb jellemekkel, sõt, jellemtelenekkel... valamint egyéb fontos dolgokat, aztán rákérdeztem, hogy lehet-e ottan nála enni valamit. Nos, a ropin kívül nemigen van más, ám uccugazdi is azonnal jelentette, hogy van a szomszédban több hely, melyek finomnál finomabb étkekkel várják a megfáradt vándort, s említettek egy lángos-lelõhelyet is.
Nos, ez a zizé... amikor a zuniverzum párhuzamosai találkoznak, mert én napok óta majd' megveszek egy igazi sajtos-tejfölös lángosért, melyet így meg is kaphattam. (Esküszöm, hogy átmentem volna érte, de nem hagytak... így boldog elégedettséggel maradtam elfoglalt helyemen -ahol is elzártam az utat a helyiség méltatlanul kicsi, de nagyon csinos szemetesétõl- s várhattam elégedett mosollyal arcomon az ozsonnámat...)

Hiába. na. Nekem [ht] kisasszony örökre -már amíg bírja a 10%-om szusszal- összeköttetett az alant illesztett hölggyel, mozdulatokkal zenével, hangulattal, kellemmel.





A hely nívós háziasszonya nézett nekem buszt, melynek idejét vagyis annak figyelését, hogy én jókor induljak neki, rá is bíztam, s mikor kettõt már túlbeszélgettünk, a harmadikhoz ki is kísért. (Szóval, kettõvel hamarabbival akartam jönni, de még így sem volt késõ, és nagyon jó, hogy maradtam... köszönöm [ht], köszönöm Uccu, köszönöm Uccugazdi... memóriám nem is van, ezért elég leszen ez a meghatározás...)
Esztergom jelen állapota olyan, amilyen. (Nem, ez nem lemondás a hangomban, nem az, hanem az elfogadásnak olyan szintje, melyben nincs belenyugvás, csak és kizárólag az általam változtathatatlan elkönyvelése, s a várakozás, a bizodalom a jövõben.) Vagyis például nincs a városban helyi tömegközlekedés. Nem egy Budapest méretû helyrõl beszélek, s ahogy most mennek a dolgok, lehet holnap már ott sem lesz busz_villamos_metró_troli azaz BKV, ahogy ebben a városban már viszonylag rég nincs... tehát meg kellett oldanom valahogy a buszvég és Apu közti tetemes távolságot. Leszólítottam egy a buszvégen sétáló egyenruhás urat, akirõl kiderült a menten induló ingyenes texojárat sofõrje, így azon nyomban indulhattam is.
(Persze itt is hoztam a formám, hiszen mindenáron fizetni akartam, nem tudva, hogy jótéttexo járata, tekintettel a város helyzetére mindenkit elvisz mindenhova, nem ragaszkodván a vásárlói státuszhoz, de sebaj, ennyi már meg sem lep.... miért pont itt ne lenne ilyen kalandom.)
Majdnem házhoz hozott a járgány, itt pedig Apu remek, igazi ízes krumplilevessel és tiramisuval várt. Persze reménykedve kérdezte, hogy meddig akarok maradni, s mikor mondtam, hogy hát hétfõig, kicsit reményvesztetten nézett rám, de viszonylag gyorsan túllendültünk e traumán, s megbékélve az elkerülhetetlennel már ki is találta a hétvége menüjét, melyet remek szakács-tudományával szervíroz majd nekem.





















Itt pihenek...
 
Hiszen, uccu neki, s ide is értem!
 

uccu