Tûzoltó leszek

s katona. Mikor, mire van szükség.

Egyik este -két kisebb csemetém itthon lévén- bundáskenyér volt a vacsora. Én szeletelt kenyérbõl szeretem a legjobban, mert akkor olyan, mintha a semmi körött sülne meg a tojás, és ettõl olyan gazdag lesz. Még volt is egy fél zacsi "kockakenyér", úgyhogy ideális alapanyag mutatkozott a vacsoránkhoz.
Hozzá is készültem, ahogy kell: kicsi olaj serpibe, tojások tálkába (bele amit éppen találok:), kenyerek, mindez a tûzhely egyik oldalára készítve, másikra pedig papírtörlõ a pultra, mellé tál, fedõvel.

Bekapcsoltam a lángot.

(Néhány évig volt elektromos tûzhelyünk -erõmûvi dolgozók lévén, ez eléggé adta magát, mint olcsó megoldás; nem is volt gáz az elõbb bérelt, majd az erõmûtõl megvett lakótelepi lakásban-, de nem szerettem/szerettük, úgyhogy mikor építkeztünk, már eleve felül gáz, alul -tehát a sütõtérben- elektromos tûzhelyt terveztünk, majd vettünk. S azóta is jó döntésnek látszik.)

Szóval, melegedett az olaj, szépen kikészítve a kellõ holmik, minden úgy, olyan sorrendben, ahogy a legjobban kézreáll, és kezdtem is a kupac elkészítését. Ment is a dolog rendjén. Kenyér zacsiból ki, tojásba be, megforgat, olajba tesz, sistereg, megforgat ott is, majd papírra tesz, kicsit letapicskol ráhajtott széllel is, majd jénaiba kerül.
Kész. Gondosan rákerül a tetõ, hogy mire az utolsó is elkészül, ne legyen dermedtre fagyott az elsõ szelet.
Köbö a negyediknél tartottam, mikor éppen raktam az aktuális adagot az olajba, elõtte gondosan betakargattam a friss szeletet, hogy leitassam róla a felesleges olajat a másik oldalon; ahogy vettem ki a tojásból a kenyeret észrevettem, hogy a túloldalon lángol valami.
Nem ott, ahol kellene neki, a seprenyõ alatt, hanem mellette, a papírtörlõnél.
Maga a törlõ. (Nem, nem Szilvia, hanem olcsó, texogazdaságos, abból is a színtelen fajta...)
Ott lángolt, meglehetõs intenzitással a konyhapult közepén!

Hmmm... érdekes, hogy tán pánikba kellett volna esnem.
De nem ez történt. Átvillant ugyan az agyamon, hogy ha elcseszem a dolgot, itt minden az enyészeté lesz, de a kezem egy másik síkról induló parancssort teljesített közben, s fogtam a nagyobb felületnyi papírt (mely szerencsére triplán hajtogatott volt), s még félbehajtva azt, letakartam vele a féltenyérnyi alapon, kékes-sárga kb 4-5 centis lángot.
Persze csak bízhattam benne, hogy így sikerül elfojtanom a "tûzfészket", s mehet tovább a bundáskenyér procejt, mert azért így is elég vékonyka volt az a papírkupac s mégiscsak papír... De önbizalomban sosem szûkölködtem.

Kicsit sem melegedett a tenyerem. Mert ügyes vagyok. :)
Míg ezzel elbántam, kidobtam a nyomokat, téptem új itatóst, biztos ami tuti,  a tálat tettem közelebb a veszélyforráshoz, el is készült a következõ darab.

És csak halvány nyomokban éreztem a lábam remegését, míg az összes kenyeret kisütöttem.

Bosszúból, jól megettük mindet!

tuzolto_leszek