Tegnap este kaptam az utolsó Clexane-t, így ma hajnalban már nem fáslizták a lábaim. Most éppen a száraz bõröm a legaggályosabb a bõrátültetett lábszáramon, mert mint a kígyó, gyakorlatilag levedlem az 50 napi fásliba zárt lábam felsõ réteg bõrét. (Érzéketlen és nagyon érzékeny. Érthetõ? Nem? Addig jó
nincsenek rajta érzõ idegvégzõdések, ám rettentõen sérülékeny
így stimmel?)
Ma és holnap nincs Cili, így kölcsön vagyok adva, már felügyeletileg Magdinak, aki szemmel tartotta a tornám és segített, ahol kellett (gumiszalag, oldalra fordulásnál kipányvázás, labda miegymás), aztán ergon voltam. Majd visszajöttem a szobába, s az a hír fogadott, hogy a szomszédnénit átszállítják egy kórházba, hiszen ennyire legyengülten itt, nem lehet vele mit kezdeni. Már itt volt az unokája s éppen a pakolás végénél tartottak.
Én beültem az ágyamba, éppen bekapcsoltam a gépet és hallom, hogy a folyosón valaki a nevem kiabálja.
Hmmm
Egy rég nem látott barátom, derült égbõl látogatásként jelent meg az ajtóban.
Hát, úgy megörültem neki, hogy madarat lehetett volna fogatni velem! (Mármint, ha a madár eleve kalitkában van és még azon belül is szedálva, ugye
)
Felmentünk a büfé-társalgó-könyvtár csodakomplexumba lépcsõn, hisz a lift megint rossz volt-, ittunk egy kávét, ettünk egy sütit, s megkaptam a nekem szánt kórházas kiscsomagot mely a kellõ erõsítõ narancslevet is és a kellõ naná csokit is tartalmazta, köszönöm
-, és beszélgettünk.
Álmok, politika, mínusz, német nyelvterület, Írország, felnövekvõ gyermekek. Cirka ez volt a téma. Aztán kiültünk a parkba mankóval mentem, s megkerestük az egyetlen elérhetõ távolságban lévõ- alkalmas padot, melyen én is tudok ülni. Ekkor már nálam volt a dicsekvésem jelen tárgya, a TATTOO magazin júniusi száma, melyet musz volt megmutatnom.
Ez itten, e, ugye:
(EMMEGITT a hálón egy rövid méltatás az eseményrõl, ahogyan ez a címlap, s bévül a képek, no meg az oldalas cikk lett, ugye..)
Nem kicsit, nagyon begyûjtöttem a bókokat, még beszélgettünk a nyárról, majd elbúcsúztunk.
Hmm
. ez jó volt. Nagyon jó volt. Az ilyen meglepetéseket nagyon szeretem. :)
Az ebédemet már több mint egy órája közben idehozták a szobába, de megvárt három óra volt, mikor elvitték a tálcát, úgyhogy nem kellett rohanni- tehát megebédeltem, elbúcsúztam Szomszédnénitõl, sõt, mivel unokájának sietnie kellett, én vettem át tõle a stafétát, hogy a mentõsöknek majd átadom a nénit, s amint ez megtörtént, odaszólok telefonon, hogy nyugodt lehessen.
Még beszélgettünk vagy egy órát, mikor meg is érkeztek, elvitték õt, én tettem amit tennem kellett s azóta elárvultan ülök itt. Hüpp
Rákérdeztem napközben valamikor a röntgenre is, mert nyomatékosítani akartam, hogy engem a Támogató Szolgálat visz haza, s szerdán érnek rá, így szerencsés lenne, ha addig ez elkészülne, s doktornõ mert vele futottam össze a folyosón- utánanézett, ki van írva, csak sokan vannak ezt tudtam-, de holnap vagy legkésõbb hétfõn megtörténik a felvétel, aztán mehetek haza.
Hiszen minden rendben van, ugye? :) Naná.
← TEPrev - 48. | TEPrev - 50. → |