Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Rum


  

Ez komoly! Az egy dolog, hogy nincs memóriám, ezért elfelejtem a végre meglelt s már korábban használatba is vett adatkábelt, de azzal ha a fene fenét eszik se boldogulok, hogy feltegyem a nagy örömmel és elégedettséggel készített képeket a remekmûvemrõl, de még az is kihussan okos kis (vagy már mondtam: buta nagy busa... tessen választani) fejembõl, hogy nem is van a receptbe benne én csak kreativitásom okán tettem bele a  lényeget, aztán persze -igazolandó a nem is valót- még hivatkozom is rá!!

De szóval, hogy érthetõ legyen. Én imádom a muffint. Enni is, de sütni mindenképpen. Tán mert ez az egyetlen, amit nem rontok el, de ezt ne feszegessük jobban, legyen elég annyi, hogy szeretem, oszt jónapot! Próbálom kitapasztalni, hogy elérjem azt az állagot, amit egyszer egy írországi útmenti fogadóban ettem, mert az valami éterien légi, édes, de nem émelygõs, áfonyás álom volt. Bazi méretû, dagi, puha de tömör és olyan, amilyennek lennie kell.
Tehát kísérletezem.
Mostanság csak féladagot sütök, mert rajtam kívül más úgysem eszik belõle, tehát minek is készítenék egy tucatnyit, legdurvább napjaimon sem vagyok képes elfogyasztani annyit, tehát csak 6 kapszlira valót rakok össze. Most is.
Narancsos-rumos-csokis muff. Illatos, finom.
Le is fényképeztem, hogy idetehessem okulásul, majd marhára nem találtam az adatkábelt. Néhány óra kétségbeesett kutatás után a nyugis kávézás alatt megláttam, hogy Hármaska gépébõl lóg kifele az én adatkábelem. Cö. Csoda, hogy nem találtam??
Na, ez is megvolt. Kávézás befejez, mazzag áthelyez, osztán mit kék csinyálni??
Öööö... nem jöttem rá.
Bakker. Ott van a kép a teflonba benne, megvan a kábel és nem tudom átküldeni rajta azt. Áááá....

És ez még semmi! Mert Dittének mondom a dzsímél ablakába benne, hogy süttem rumos mufft. Kérdezi, hogy az meg milyen, mármint milyen receptbõl. Erre én átküldöm a mindmegette.hu megfelelõ darabját és várom az elismerõ megjegyzéseket.
Ja, de az csak nem jön. Mert Ditte képes azt nehezményezni, hogy ebben gyárilag nem is van rum!! Ööööö... hát ez nekem fel se tûnt. Én magamban a receptet úgy könyveltem el, hogy az narancsos-rumos muffin. Oszt jónapot. de nem, ahogy visszapörgetem magamban, már megvan, hogy csak néztem a fiókban a hozzávalókat, ilyen csoki, olyan cukor, emilyen aroma és a rumot találtam a legkézenfekvõbbnek ehhez. Aztán bele is tettem és lett igazi illatos, finom darab az eredmény. Innen pedig ezt én magamban össze is dolgoztam. Kell ebbe belekötni? Jaj már.

Amint netán megtanulom ismét, hogy hogy lehet a teflonból kivarázsolni a képeket,a kkro ide is kerülnek, addig is ajánlom ezt:




Minimum ééééérdekes. Ahogy Medve mondaná. :)

.........................................................................

Na, hazajött Hármaska és ostoba anyájának megmutatta, hogy hogyan lehet kibûvölni a fényképet a teflonból.
H9h9!
Íme:



Mahutani megkóstolta és még él. H9h9!


  2011-02-21
  ~~DISCUSSION~~
ditte muffin talema

rum

Magzati élet védelmeEBH